Mutasd

>> Szerviz2016-07-28

Sajnos, az előző tulaj nem cserélte ki a kettős tömegű lendkereket, így ez már rám maradt. Nem nagyon maradt más választásom, mert már kezdett zörögni, néha csattant is leállításkor. Egyértelmű jelét adta, hogy nem kíván tovább dolgozni. Mivel szükség van az autóra hétvégén, így nem tudtam várni jövő hétig. Ezúton is nagyon köszönöm Ferke gyors közbenjárását, és hogy 1 nap alatt rendbe tette a kicsikét! :) Remélhetőleg, pár évig ezzel már nem lesz gond?!

 
>> Egyéb2016-06-23

2016.03.25. óta vagyunk együtt, és megtettünk 5865km-t. Korábban nem volt dízel autóm, és kissé tartottam az esetleges nagyobb költségektől. De őszintén be kell vallanom, kellemesen csalódtam mind a 156-os típusban, mind pedig a JTD motorban. Főleg városban használom, mégis inkább 5 literhez közeli a fogyasztása. Ez a korábbi benzineseknél tapasztalt 10 liter vagy e fölötti értékek után kifejezetten tetszetős. Az autó maga is elég jó állapotban van. Én igyekszem majd az apró előkerült hibákat kijavítani. Ferke szerint teljesen rendben van, sokáig teszi majd a dolgát. Bízom benne, hogy így lesz! :)

 
>> Szerviz2016-06-23

Mivel nem tudom pontosan, mikor lett megejtve a legutóbbi olajcsere (megvétel óta 5600km-t mentünk) most (majdnem) kerek számnál (190.269km) itt volt az ideje. Cserélődött az olaj, a szűrők, a gázolajszűrő is, és ki lett tisztítva az EGR is. Kíváncsi vagyok, lesz-e javulás az EGR tisztítás után.

 
>> Szerviz2016-04-13

Reméltem ,hogy a vásárlás után megúszom a nagyobb pénzmagok költését, de nem így lett. A múltkori átvizsgálás során kiderült, hogy mindkét féltengely csillagot cserélni kell, mert teljesen kukásak. Tegnap megoldottuk a javítást, és mellette két apróság is orvosolva lett (nívópálca tömítése és a bal első fékbetét kopásjelző). Jah és hazafelé még a fényszórókat is beállíttattam. Remélem, most egy ideig nyugton maradnak a vasak?!

 
>> Szerviz2016-04-02

Bár át lett vizsgálva az autó, egy apróság kimaradt. A kézifék kötél. Persze pénteken a legnagyobb rohanásban parkolás közben ugrott szét. Első körben szakadásra gondoltam, de aztán felemelve láttuk, hogy csak szétugrott, mert nem volt kellően meghúzva a csavar. Azonban olyan rozsdás és elhasználódott volt, hogy inkább a csere mellett döntöttem. Így most egy darabig ezzel nem kell foglalkozni. Nagyon köszönöm Ferkének, hogy szombaton is dolgozott egy kicsit :)