Múltkor - kb egy hónapja - volt egy kis balesetem, belecsúsztam egy előttem leblokkoló autóba. Kis dudor lett a lökös jobb elején. Ismét a Carwellnesshez vezetett az utam, hogy míg külföldön vagyok rendbe rakják. Mivel a hátsó lökösön is volt egy sérülés, meg beszedtem pár kőfelverődést, ezeket is megcsináltattam. A hátsó lököst csak foltfényezni kellett, míg az elsőt telibe fújták, mert volt már rajta pár kisebb karc is, meg deformálódott is egy kicsit az ütközéstől.
A Mikulástól egy teljes polírozást és Nanozást kapott az autóm.
Ez volt a csaliszöveg: A termék ismertetője szerint a Nano védőréteggel bevont autó jobban ellenáll a szennyeződéseknek. A rovarok, a fékpor, a kátrány, az olaj, vagy a növényi gyanta nem tud megtapadni a fényezésen, a felnin, vagy a szélvédőn. A Nano-val bevont szélvédőről pedig nagy sebességnél egyszerűen lepereg a víz, nem kell bekapcsolni az ablaktörlőt.
És bevált. A tapasztalat az, hogy 80 km/óra felett nincs szükség az ablaktörlőre. Már több hónapja fent van a nano borítás és még mindig lepereg róla a víz. Ez egy gyors benzinkúti gőzborotvázásnál nagyon praktikus, simán tisztára lehet mosni, még vileda sem kell, ha nem akarok tökéletes mosást.
Ugyancsak érdekes, hogy egy esős nap után kevésbé lesz saras-koszos az autó.
Első lökös újrafényezve. Volt rajta pár karc, meg a matricarendszám leszedésekor csúnyán lejött a lakk is... Szóval a Carwellnessnél fényezték, remek munkát végeztek, teljesen jól eltalálták az autóm színét!
Volt egy kis polír is, meg az ajtók élét és három kőfelverődést is eltűntettek. Az autóm előző tulajdonosa és felesége nem nagyon vigyázott az ajtókra, az élük több helyen is lekopott, látszott az alapozó. Féltem tőle, hogy mit fognak vele kezdeni, de gondoltam belevágok. Egyeztettünk egy időpontot. Leszedték a lökösömet kedd délután, csütörtök 9-e mentem vissza, hogy amíg visszaszerelik, megcsinálják az ajtóimat és a kőfelverődések javítását.
Az ajtók élét úgy csinálják, hogy felcsiszolják a sérült felületet, majd feltöltik az autó színére kikevert festékkel több rétegben. Aztán ezt egy speckó UV-fényre keményedő lakkal töltik fel, ami kb. 2 perc alatt megköt. Ezt a lakkot összecsiszolják, majd összepolírozzák a rendes lakkal, és aztán már nem is látszik semmi. Az ajtó éle amúgy is azért hálás felület, mert általában csak az él sérül, ami ugye nincs síkban az ajtóval, hiszen ott már "görbül" a felület, így nem szembetűnő ez a rész.
A kőfelverődések javítása is valahogy hasonlóképpen zajlik, próbálom leírni a lényegét: kitisztítják a sérülést, körben megcsiszolják, beletesznek színt, általában két rétegben, majd a speciális lakkal csinálnak egy foltot, annak a közepét addig töltik, amíg az fel nem telik. Majd ezt a felületet visszacsiszolják, összecsiszolják a rendes lakkal és kész is. A kőfelverődések nyomai persze nem lesznek láthatatlanok, de ezerszer szebb, mint amikor nekiállok ecsetelni a javítófestékkel! Ráadásul mivel itt rendesen el van dolgozva és le is van lakkozva, nem fordulhat az elő, hogy egy gőzborotva szépen megbontja a kőfelverődés körül megsérült lakk és festékréteget...
A három kőfelverődés + az ajtó élek javítása kb 3 óra volt, és ami a legszimpibb volt az egészben, hogy megvárhattam, végignézhettem, és közben a srác tök türelmesen végigmagyarázta, hogy mit miért és hogyan csinál. Nyilván nem most mesélt róla először, mégis nagy beleéléssel mesélte. Az egyik kőfelverődésem pont a motorháztető élénél volt, a másik meg az autó teteje és az első szélvédő közötti élen, szóval elég szembetűnő és kényes helyen. Most meg csak akkor látszik, ha közel hajolok, vagy ha végighúzom rajta az ujjam... Szóval érdemes őket kipróbálni, kifejezetten autómániásoknak való cég! Egy átlagautóst asszem nem zavar egy kőfelverődés, de mi bele tudunk őrülni :)))