Mutasd

>> Szerviz2020-03-12

A szervizkönyv szerint Tutela GI/R kell bele, azt már korábban beszereztem.
A csere során a manualt követtem:
1. Először kibontottam a hidraulika környékét, mert nem nagyon lehet hozzáférni.
- Csomagtartó rekeszből a filc borítást ki kell venni.
- A 2. képen látható függőleges fémlemezről leszedtem a csatlakozókat, majd a lemezt tartó két csavar kitekerése után levettem. (3-4. kép) Így már hozzáférni a tartályhoz.
2. Tetőt kinyitni teljesen.
3. A tartály tetején lévő csavart ki kell tekerni. (5. kép)
4. Egy fecskendő végére kis csövet húztam, azzal ki lehet szippantani a tartály tartalmát. (6-7. kép)
5. A tetőt - kikapcsolt gyújtás mellett - kézzel zárni és nyitni kell. Ez után a 8. képen lévő olajmennyiség kerül még a tartályba. Ki kell azt is szippantani.
6. Az előző pontot addig ismételni amíg a tartályba olaj kerül. Nekem elég volt két kör, a harmadikra már nem jött több olaj.
7. Kb 4 dl olaj jött le (9. kép). A könyv szerin 6 deci kell bele. Érdekes.
8. A friss olajjal fel kell tölteni a tartályt. Én egy kis tölcsérrel (10.kép) próbálkoztam, de rengeteg ment így is mellé. A végén már a fecskendővel töltöttem fel.
9. Elvileg a felső vonalig kell tölteni, de nyugodtan mehet bele több is, a következő lépésnél csökkenni fog a szint.
10. Elektromos üzemben zárni és nyitni, szintet utántölteni. Az ellenőrzést célszerű nyitott tetőnél végezni, mert akkor van több olaj a tartályban, egyszerűbb ilyenkor maxra tenni.
11. Az előző pontot annyiszor megismételni amíg csökken a szint. Nekem kettő itt is elég volt, a harmadikra már nem változott.
12. Fémlemezt visszarak. Csatlakozókat visszaszerel.
13. Ha már arra jár az ember célszerű a kábeleket rögzíteni valamihez, mert menet közben zörögnek. Egy kicsit portalanítani sem árt, nekem amúgy is ki kellett törölgetni a melléfolyt olajat.
14. Borítást visszarak és kész.
15. Sört bont :-)