Mutasd

>> Tuning és extra2011-01-06

Nekiálltam a HiFi kiszerelésének:
1. Előtte
2. Utána
3. - 4. Kikerült a Blau rádió illesztője a multikormányhoz
5. A rádió csatlakozójában a PIROSat és a ZÖLDet kellet visszacserélni, hogy működjön a gyári rádió
6. Kikötésre kerültek a végfok csatlakozói
7. Majd kikerült a végfok is az alaplappal együtt
8. Az RCA és hangszóró kábel is kikerült.
Kiszedtem még a kondit is - erről nincs kép
Az ajtókban kell még visszacserélni a hangszórókat a gyáriakra.

 
>> Egyéb2010-11-23

Induláskor még jó idő volt idehaza. Mire megérkeztünk a Fekete-Erdőben már várt minket a tél.
A hazaút kimondottan izgalmas volt, főleg a teherautósok miatt. Valamiért azt hitték, hogy a fizika nem vonatkozik rájuk és csodálkoztak, ha nem tudtak elindulni az emelkedőn. Az utolsó előtti képen látható sem tudott kifordulni a parkolóból, néhány száz autós 15-30 percet várt miatta. Köszönjük Emese!

 
>> Szerviz2010-11-19

Bár még volt vagy 1.000 km az esedékességig, a jövő heti német túrára tekintettel megcsináltattam az olajcserét. A szokásos Selenia ment bele.
Mivel a fékcserekor kissé mozgott a két alsó, hátsó lengőkar, azokat is cseréltük.
A nemrég vásárolt ablaktörlő lapátok az odaúton szinte átláthatatlan csíkokat hagytak, mérgemben felrakattam egy pár gyári lapátot.
Minden készen áll a jövő heti túrára.
Ha minden igaz, ez volt az utolsó olajcserénk...

 
>> Szerviz2010-11-02

A téli kerekek felrakásakor feltűnt, hogy a féktárcsa belső oldala "érdekesen" van kopva. Gyorsan összefüggésbe is tudtam hozni a fékből néhanapján érkező furcsa hangokkal. Szóval csere érett.
Más zavaró hangok is jöttek előről. A hideg megérkeztével a jobb első lengőkar (még az eredeti!!) olyan hangokat adott, mint a kenetlen szekér. Ha már szétdöntjük a kocsit lecseréljük azt is.
Gyors beszerzés és ma délután meglett a csere is.
Sajnos a fényképen nem tudja visszaadni azokat a mély bordákat, amik a tárcsán vannak. A fékbetétből darabok törtek ki, össze-vissza van repedezve, az okozta az egyenetlen kopást. Nagy valószínűséggel kissé túlmelegedett a német autópályán.
Hazafelé már nyugtató csend vett körül...
Fék futott: 63.000 km
Lengőkar futott: 177.600 km - még mondja valaki, hogy nem bírja sokáig a 156 lengőkarja

 
>> Esemény2010-08-22

Itt tartunk :-)
KMW012 - 2010.08.22. - 169.000 km

 
>> Egyéb2010-08-20

Megismételtük a tavalyi hosszú hétvégét Gradóban. Csodaszép, hangulatos nyaralóhely.
Oda úton Ausztriában megálltunk nasizni és egy szép várat "találtunk" - jövőre egy jó nyitott tetős kirándulási célpont lesz.
Odaérkezvén (500km) sikerült parkolót találni, ott is pihent a hazaindulásig a Vas.
Jó volt a falucskában sétálni, fagyizni, sörözni (titkos tipp a barna sör kedvelőiknek: La Rossa Bierra Moretti), pizzázni vagy egyszerűen semmit sem csinálni. A két és fél nap alatt 428 fényképet készítettem.
Másnap a strandon "beleszaladtunk" egy légi bemutatóba. Még csak hasonlóhoz sem volt szerencsém eddig.
Felejthetetlen élmény volt. Jövőre ugyanekkor, ugyanitt!
u.i.
Mivel nem volt sietős az út, a korlátozásokat szigorúan betartva egy tank üzemanyaggal hazaértünk :-)

 
>> Tuning és extra2010-06-22

Szóval tegnap ki lett cserélve.
Korán ment el, pumpálhatta volna lelkesen a levegőt a motorba tovább is. Vajon miért távozott az örök vadászmezőkre??
Akárhogy is próbálom elhessegetni magamtól a gondolatot, de mindig arra jutok, hogy én okoztam. Mégpedig a teljesítmény hajhászással.
Életének utolsó negyedét (43e km) a tuningbox társaságában töltötte. A box ugyan a rail nyomást manipulálja, de a vezérlés igyekszik mindent hozzá igazítani. Ez azt jelenti, hogy gyorsabban és gyakrabban engedi a felpörögni a turbót. (Az utolsó km-eken ezt jól lehetett követni a fütyülésekből.) A felpörgéssel még nem is lenne baj - mert ez normális dolog - de mindezt hidegen is megteszi. Ahogy tette egész télen, ráadásul nem éppen üzem meleg állapotban. Történt ugyanis, hogy a Spider foglalta a garázst, így az olajkályha kint aludt. Minden reggel indultunk melóba, ami 5 km és esélye sincs bemelegedni a motornak, este meg haza. Gyakorlatilag egész télen napi 10 km-t hidegen tett meg a túró, néha forszírozott fordulaton. (Mert ugye OFF-ok is vannak az utakon.) Nem éppen turbókímélő üzem.
Komoly hiba volt télire benne hagyni a boxot...

 
>> Szerviz2010-06-21

Szóval ma megejtettük a turbó cseréjét, nem kis meló volt, 8-ra mentem és fél kettőkor jöttem el.
Persze jött hozzá még bőven más is:
- Hűtő kitisztítása, mert melegedett a Vas, tele volt bogarakkal
- Klíma leeresztés és feltöltés, mert szét kellett szedni a hűtő kiszereléséhez, ja és 100ml gáz hiányzott, pótolva lett
- Egyik ventilátor nem megy, mert meghalt az előtét ellenállás, megrendelve mindkettő
- kitörött a ködlámpám, megrendelve
- Hűtőfolyadék lecserélve, ha már le lett engedve
- friss olaj és olajszűrő
- friss levegőszűrő

 
>> Esemény2010-06-20

Két éve voltunk ezen a rendezvényen, idén sikerült újra elmenni.
Nagyon jól sikerült, finom volt a pezsgő, a szendvics, a jégkrém, a süti, no meg a társaság is nagyon jó volt.
Kár, hogy a HiFi verseny elmaradt...

 
>> Szerviz2010-06-09

Némi utánajárás eredményeként sikerült a szakszerviz árának a feléért hozzájutnom egy vadonatúj turbóhoz és a cseréhez szükséges cucchoz. Szám alapján ez kell bele, remélem tényleg.