Tagok >> Rolee46 >> 155 1.8 8v Super >> Blog
- Típus:155 1.8 8v Super
Mindent erről a típusról
Tagok, akik birtokolják a típust - Évjárat:1992
- Színe:Alfa Rosso 130
Nagy tervekkel vettem meg ezt a 155-t.Fel szerettem volna újítani,de közben elkalandoztam és vettem másik Alfákat amikbe talán érdemesebb pénzt ölni(most igy gondolom,azt majd kiderül😊).Úgy döntöttem ezt elengedem és eladtam😔A képet az utólsó útam elötti tankolásnál csináltam😉

Sajnos az utolsó blog óta semmi nem történt az autóval🙄Gyakorlatilag állt 8 hónapot a szabad ég alatt😭 Ìgy, hogy teljes felújításra vár annyira nem idegesít, de azért utólag már tudom, hogy inkább hagytam volna itthon a garázsba😏Még csúnyább lett a fényezése😭Ma este fél 8kor hoztam el a karosszériástól, úgy volt, hogy júni 20-ig megcsinálja, de szólt hogy csúszni fog🙄ezért inkább úgy állapodtam meg vele, hogy elhozom ma és vasárnap vissza viszem. Idén úgy néz ki, hogy másik talikra nem fogok tudni menni, ìgy ezt nem akartam kihagyni😉Az olajszint, hűtővíz,keréknyomás rendben van a többit a Romeora meg a szerencsére bízom.Ennyi állás után örülök,hogy igy be indult🕺A féktárcsákon volt egy kis rozsda, de pár fékezés után rendben lett😊Holnap irány a Szalki tó😊(már csak kb 5 óra indulásig😊)Francért nem tudok aludni😫😄


Új Alfa Romeo érkezett😊.Igaz csak 2 kerekű😉.Jó szokásomhoz híven nézegettem a kleinanzeigen hirdető oldalon az Alfa Romeo hirdetéseket és egyszer csak min akadt meg a szemem?Hát egy gyönyörűséges Alfa Romeo biciklit ami Competizione színbe pompázott😍.A hirdetésbe csak annyit írtak róla,hogy nem használták.Terveztem már egy újabb bringa vételét,de eddig nem annyira voltam határozott😊.Sajna 200km re volt tőlünk,elvileg el is küldte volna postán,de úgy voltam vele,hogy jobb ha élőbe látja az ember,hogy mit vesz😊.Mikor oda értem a ház előtt kint állt egy Giulietta QV és a garázs előtt a bringa is.Nyitva volt a garázsajtó,ott bent meg egy 156 Gta rosso szemezgetett velem😍azta hova jöttem😁.Ott már tudtam,hogy csak egy rendes ember lakhat itt😊.Kicsit beszélgettünk,meg néztem az autókat utána pròbáltam ki a bringát,megírtuk az adásvételit és már raktam is az autóba az új Alfám😊.Állítólag megvette mert passzolt a színe a Giulietta színével,egyszer ment vele azután fel akasztotta a garázs plafonjára az autó fölé.Tényleg vadi újnak néz ki!Úgy hogy öröm és boldogság😁.




November 2-àn volt egy kisebb Alfa tali. Igazából a 159-es csapat, de Droberto meghívott engem is, aminek szívesen tettem eleget. Alfával én képviseltem a 25 év feletti kategoriát😁 Sajna most még az enyém volt a legrosszabb állapotú,de remélem jövőre ez változni fog😉Volt konvojozás Paks-Tengelic-Szőlőhegy-Dunaszentgyörgy-Fadd útvonalon. Faddon közös ebéd a Progetto Manfredi pizzériában. Nekem tetszik a hely! Mindenki azt ehetett, amit rendelt😄és finom is volt az étel😋 Sajnos az ebéd után mennem kellett Szászvárra a fényezőhőz aki megnézte a Romeot, hogy adjon rá egy árajánlatott (650e ft😟😭)ezt még emésztenem kell😟 Onnan Aparhantra vittem Romeot, ill.ő vitt engem a karosszérialakatoshoz😁 Pár hónapot ott lesz, ha minden jól megy akkor februárban kész lesz. Ìgy tudta vállalni, mert a jó munkához idő kell😁meg munka mellett fogja csinálni, ahogy az ideje engedi. Remélem jól választottam és szépen ki fogja javítani.






Oktòber végén megyek haza, addig garázsba pihen a Rosso🙄😉Sikerült lakatost találnom, Aparhanton fogják javítani.Több helyről kértem árajánlatot, de a lényeg az volt, hogy szép munkát várok el és minden le legyen fényképezve (nem vagyok egyszerű eset😁,de pöpec verdát szeretnék belőle)Ketten vállalták ilyen feltételek mellett, ìgy csak kettő közül kellett választanom😊Novemberben fognak bele a munkálatokba, előtte kiszedem a belső kárpitokat és úgy viszem ki Aparra.


Másfél hete hajtom Romeot,de ettől az 1.8 8v-s mocitól el vagyok ájulva🤗Az órában több, mint 283ezer van, de nagyon megy és erősnek is érzem😊! Persze van ettől erősebb meg nyomatékosabb motor is, de nekem ez jobban tetszik mint a 2.0Ts ami a Gtv-be volt! Járunk egyik karosszériástól a másikig gyüjteni az árajánlatokat, hát nem kapkodik senki a javításáért😢 Remélem megtalálom a legjobb szakit neki😉!
Kis észrevétel,tök sok Alfa van Szekszárdon is de csak kevesen intenek vissza😔.
Ma letudtuk a műszaki vizsgát is😊.December 15-ig még érvényes volt,de nem tudom még hogy mikorra lesz kész a karosszéria javítása igy inkább letudtam most. Decemberben csak karácsonyra jövünk haza igy akkor már késő lenne😏.Megemlìtették a rozsda foltokat,de megìgértem nekik,hogy nem sokáig lesz ott😉.Még egy szilentblokk gyengélkedik az alsó lengőkarba az cserélve lesz.
Végre találtam egy piros Alfát magamnak🤗.Mindig is egy piros Alfára vágytam,igy ez is megvalósult!Hétfőn mentem fel Oszi barátomal Átkárra,ott várt rám Romeo😁. Az autóról annyit tudok,hogy külföldröl származik és 2000.12.19-én helyezték elöször forgalomba itthon.Akitől megvettem 15évig használta.A km számláló már 282986-nál jár,vagy valós vagy nem.A hibalistálya sajna hosszú,de az első a karosszéria rendbe rakása lesz és utána szeretném telibe fényeztetni azután jöhet a többi😁.Valószínüleg a feketét fogom feláldozni ennek a javára.

