Mutasd

>> Szerviz2008-06-03

Kaptam egy tuti tippet a kedves barátoktól, hogy Ficsórékhoz vigyem futóműállításra a vasat, mert jól nyomják. A műveletet mindenképpen meg kellett ejteni, mert az őszi lengőkarcsere után nem állítottak rajta, illetve a 17-es felni is megkívánta. Ennek jele az volt, hogy a kormány középpontja picit balra tolódott.
Kedden kiromboltam a Fehér útra, kollega felpattintotta a lézeres mérőket, kikereste a gépből a gyári adatokat, majd századra pontosan beállították az első és hátsó futómvet a gyári értékre. Eredmény: kanyarban még nem próbáltam, hogy érződik-e valami, de a kormány középpontja ismét középen van :)
A beállított értékekről kaptam egy szép kis nyomtatott papírt is, aminek külön örültem, na nem mintha sokat értenék belőle, de akkoris.
Mindezt kemény 5000 forintért. A hülyének is megérte.