Első nap több mint a felét megtettük az útnak, második napra kicsit több mint 700 km maradt. Még egy tankolás Karlsruhe környékén, feltételeztem Franciaországban drágább lesz a benzin (nem volt nagy különbség, Németország, Franciaország, Olaszország, bár régiónként vannak kisebb eltérések, nagyjából hasonló árban vannak, Szlovénia viszont lényegesen olcsóbb - lett volna. A legtöbb országban lehet 30-40 centet is spórolni ha nem az autópályán tankol az ember, Franciaországban azonban érdekes módon nincs akkora különbség a pályán lévő árak és a vidéki kutak között).
Tankolás után megint nem keveredünk fel az autópályára, de itt már nem lepett meg mert hallgattam a német közlekedési híreket és tudtuk, hogy dugó van a határon. Megint úgy jutottunk át Franciaországba hogy nemhogy határőrt de bódét sem láttunk. Kár volt ennyire készülni a határátlépésekre...
Colmar hamarabb jött mint az út fele, de egy olyan városka, amit akkor is érdemes útba ejteni ha 100km-es kitérőt kéne tenni. Az interneten fellelhető képeket nézve úgy éreztem azok biztos erősen photosoppolva vannak, de a színeken túl nem kellett sok mindent megváltoztatni, a városka tényleg úgy néz ki mintha valami mese díszlete lenne. Érdemes rászervezni az utazást ha az ember a környéken jár.
Mielőtt megérkezünk a barátainkhoz, keresztül megyünk Auxerre-en. Ahogy áthajtunk a városon látszik a városka gyönyörű katedrálisa és bár megint egész nap úton voltunk, nem bírom megállni, hogy ne álljunk meg körülnézni. A fiamnak ez már sok volt a jóból, de a lányok azonnal kaphatók voltak még egy sétára. Nem bántuk meg :)
A vírushelyzet miatt sokáig lebegtettük, de last minute elhatározással belevágtunk a Franciaországi körútba. Mielőtt elindul a 4. hullám, illetve a franciák és a németek elindulnak augusztusi nyaralásukra vissza is érünk.
Kicsit gondolkodtam, hogy a korábbi tapasztalatok alapján hogyan fogja bírni a család (két nagy gyerek van a családban és egy kicsi) a hátsó üléseken, de egy nem sokkal az utazás előtt kipattant ötlet tökéletes megoldásnak bizonyult. Bár a hosszabb utakra eddig a teljes méretű gyerekülést használtuk, a városi szaladgáláshoz már jó ideje csak ülésmagasítót. A mienket a barátaink keskenyebb verziójára cserélve és azt berakva középre mindenkinek kényelmessé vált az utazás, minden tekintetben elegendő helyet biztosított a Giulia 5 embernek is ebben a felállásban.
A csomagtartó problémát az 5 kabinbőrönd plusz a Thule síbox oldotta meg. A hatékony pakolást a nem elegáns de annál célravezetőbb módszer biztosította: kabinbőröndök be majd lehajtott üléstámlákkal megpakolni a bőröndök mögött fennmaradó helyet.
Gumikat a telipakolt súlyra fújva minden készen állt az indulásra.
Azért hogy ne üssem ki magam a sok vezetéssel és élvezni is tudjam a nyaralást ezért egy napra max 800-850 km-t terveztem így az oda és visszaúton is megaludtunk félúton. Illetve az ilyen napokra 300-500 km környékén kerestem valami látnivalót és egy nagyobb (1,5-2 órás) sétával, városnézéssel, ebéddel egybekötött megállót is beiktattam. Persze az is sokat számított hogy a feleségem is többször vállalt 150-200 km-t így már igazán nem volt túlságosan megterhelő az utazás.
Az első nap, a félutas megálló Salzburg volt, odafelé folyamatosan néztük hogy vajon be tudunk-e egyáltalán menni a belvárosba mert előző napokban a Salzach több környékbeli települést is elöntött, de szerencsére az utolsó két nap napsütése elég volt ahhoz hogy ne emelkedjen - sőt némileg csökkenjen is a vízszint. Salzburg most sem okozott csalódást, figyelni kellett az órát mert a városban sokkal több van mint amennyit egy 1,5-2 órás megálló lehetővé tesz.
Feltöltődve indultunk el, Waze bekapcsol de valahogy nem arra megyünk mint ahogy rémlett hogy legutoljára felmentünk az autópályára. Nem véletlen, mint ahogy később a saját szemünkkel is meggyőződhettünk róla az autópálya a határ után is teljesen be volt állva így a Waze úgy döntött országúton jobb lesz nekünk. És ez mindjárt az első napra biztosított is egy felejthetetlen élményt. A navigáció Bad Reichenhallba vitt, úgy értünk át Németországba hogy először csak az tűnt fel hogy miért jár ennyi német rendszámos autó Ausztriában mikor kiderült hogy már átmentünk a határon. OK akkor az EU-s Covid igazolásokat el lehet pakolni.
Ekkor jött az igazi szájtátás, Bad Reichenhall után a 21-esen, majd a B305-ön mentünk tovább és ez az út olyan fantasztikus helyeken kanyargott, hogy nehéz volt megmondani mi volt nagyobb élmény, az hogy milyen fantasztikus a táj körülöttünk vagy az hogy az Alfa mennyire elemében érzi magát a szerpentineken megpakolva is.
Inzell után vissza az autópályára, az egész út alatt itt volt egyedül olyan érzésem hogy lehetne jobban tolni neki, a német autópályán a 140-150 közötti tempónál sokan elhúznak mellettünk, de a telipakolt autó, a tetőbox és amiatt hogy sok kilométer állt még előttünk ellenálltam a késztetésnek, hogy beletapossak a gázba... Mondjuk nehéz volt megállni. Este pihenő egy kis Gasthofban, az autópályától pár kilométerre fekvő faluban. Hangulatos vacsi a Gasthof udvarán, korai fekvés mert másnap is korán akartunk indulni. Lefekszek az ágyra mire hosszú ringatózás után megnyugszik az ágy. Hogy MIVAN? Vízágy? Ok, ebből én nem kérek, szerencsére a lányok viszont kapva kaptak a lehetőségen, ágycsere, és már lehet is húzni a lóbőrt.
Itt egy felvétel nem túl jól kiválasztott zenével a B305-ről, lenémítva valamit visszaad a hangulatból. Szerencsére amikor mi mentünk a töredéke volt az autók száma annak mint ami a videón látható...
3 napot a Bakonyban töltöttünk a héten. Már előző alkalommal, amikor ott jártunk, azon gondolkodtam milyen jó is lenne ezeken az utakon az Alfával végigmenni. Most átélhettem és rég volt ilyen örömautózásban részem.
A Bakonyt egyébként is szeretem, nagy összefüggő erdők, aránylag kevés lakott település szakítja meg a tempót, néhol rétek engednek kilátást a Bakony idilli dombjaira, patakok és szurdokok rejtőznek az erdők mélyén. A táj emlékeztet a Mátrára ahol felnőttem (és a Salgó rally szakaszaira :) de a mészkő mégis különlegessé teszi.
Bakonykoppányban szálltunk meg már másodszor, a Zirc - Bakonykoppány szakaszt többször megtettük, mert egyik nap Veszprémbe és a Balcsira is elmentünk. A Giuliát ezekre az utakra találták ki. elnyújtott és éles kanyarok váltják egymást rövid egyenesekkel, régi gyűrött aszfalttól a tüköraszfaltig ( pl Bakonybél és Bakonykoppány, között, vagy Csőszpuszta előtt ) minden megtalálható, a régi betonhidak előtt és után megsüllyedt út és a bukkanók miatt nem csak a kanyarokban de néha fel-le is a tapadást teszteli az ember és a gép, de a Giu mindenhol kitűnőre vizsgázott.
Az állatvilágot érdemes bekalkulálni a tempóba, főleg naplemente után, Balcsiról visszafelé 2 őz, egy nyest és egy (vsz) róka is volt az út szélén / szaladt át előttünk...
A Bakonyt mindenkinek csak ajánlani tudom, aki akar egy jót autózni és nem mellesleg szeretne kikapcsolódni, zöld szurdokokban patakok mentén túrázni, szélmalmokat nézni, apátsági sört inni, lovagolni, vagy egy jót enni egy árnyas étteremben, itt mindenki talál magának való szórakozást aki szívesen lecseréli a tömeget egy kis természetre...
Megvolt azt első síelés Júliával, és remekül sikerült.
Kezdjük az egyetlen negatívummal (ez ugye nagyon tulaj függő): a Giulia fórumon is beszéltünk erről, tudtam hogy kompromisszumot kötök amikor megvettem az autót de a Giulia helykínálata nem elég 3 gyerekhez. Kényelmesen síelni menni legalábbis nem. Hacsak nem hegymászókkal utazik az ember akik grammra ki tudják számolni hogy mi az a minimum felszerelés amire szükségük lesz egy út alatt...
450 literes síbox ment a tetőre, az meg is telt a sílécekkel, boarddal, bakancsokkal, bukósisakokkal és a hólánc is már csak oda fért be.
A legnagyobb gond nem is a csomagtartó mérete hanem a formája. A futómű miatti íves betüremkedések miatt például egy nagy bőröndöt nem lehet rátolni bal vagy jobb oldalra a falra így marad egy nehezen kihasználható hely az egyik oldalon, a másik oldalra állítva pont befér egy kabin méretű bőrönd. A felső merevítő miatt viszont a felső sorban elhelyezett,.vagy élére állított bőröndöket sem lehet teljesen hátratolni, a hátsó üléstámla döntőgombja miatt viszont néha erővel kell bepréselni a felső bőröndöt ami nem túl jó érzés.
Így marad az a kevésbé elegáns megoldás, hogy miután bent vannak a bőröndök, a hátsó ülések ledöntésével meg lehet pakolni a még megmaradt kihasználatlan helyeket.
A másik gond ugye a tekintélyes méretű kardánbox ami a hátul középen utazónak csökkenti a mozgásterét.
Ha ezen túltette magát az ember akkor viszont kezdődhet a móka :)
Sokszor szoktam (csak félig-meddig poénból) azt mondani hogy nekem csak egy elvárásom van egy autóval szemben: hogy felfelé is úgy menjen mint lefelé. És a jó hír az az hogy Giulia 5 emberrel és teli síboxszal is felmegy Graz után az A2-n a hegyre úgy hogy az autópályán is lehet még előzgetni ha úgy adja a sors (és úgy adja mert ott végre az autópályán is van értékelhető kanyar :). Jó ez a 8 gangos váltó, 120-nál is vissza lehet kapcsolni és bár ekkora plusz súllyal már nem fogsz az ülésbe tapadni a gyorsulástól de rövid időn belül el lehet lépni a kihúzódó autótól.
700 km után átalakul a táj és a vulkáni alpesi hegyek után megjelennek a Dolomitok csipkés hegycsúcsai, a látvány amit mi annyira szeretünk. Az osztrák-olasz határon átkelve az útminőség nagyot változik (-> romlik), pedig az ugye még dél-tirol - félig olasz de még mindig nagyon osztrák - cserébe kanyarból is több lesz. És pont ez a környék legnagyobb vonzereje, a két mentalitásból összegyúrt egészen fantasztikus világ. A szállások, sípályák osztrák minőségűek, a kaja már nagyon olasz, kicsit még osztrák, az emberek is lazábbak mint észak tirolban, és némelyik hüttében olyan házi tésztaételeket vagy pizzát kap az ember ami simán veri a legtöbb itthoni étterem színvonalát.
Szálláson plusz súlytól megszabadítjuk a Giuliát és másnap indulhat a kanyarvadászat. Pályáig és sípályán egyaránt. Dél-tirolban egyébként nem sok Alfát látni, gondolom az osztrák gyökerek miatt ott is inkább a német prémium dívik, és a vezetési kultúra is inkább osztrák legfeljebb észak olasz, ami cserébe lehetőséget ad arra hogy a szemet gyönyörködtető szerpentinek rövidke egyeneseit és belátható kanyarjait kihasználva megelőzzük óvatosan araszoló olasz és kicsit tempósabban araszoló lengyel barátainkat.
Na erre is bőven elegendő a 200 lóerő, így a sípályákhoz vezető utak legalább annyi élvezetet jelentenek mint maga a sielés :D
Kint végre a business csomagba pakolt okosságokat is ki tudtam próbálni pl eddig még sosem éreztem hogy szükségem lenne a túléléshez a kormányfűtésre, de egy -11 C-os éjszaka után igazából kellemes érzés egy meleg kormányt forgatni. Az ülésfűtést sem sokszor használtam mert itthon garázsban áll az autó, de ilyen hidegben ennek már van értelme. Mondjuk a jégtelenítés logikájára nem tudtam rájönni, 3 ból 1-szer indult el a motor beindítása után, kétszer csak az autóval való elindulás után - aminek ugye funkciójából adódóan nincs sok értelme....
A 10 liter alatt maradó fogyasztás azt gondolom elfogadható lenne tekintettel a telipakolt autóra és síboxra, és arra hogy Graz után például 30 kilométeren 700 méter szintkülönbséget kell legyőzni majd Villachba leereszkedve fokozatosan emelkedni az 1200 méteren lévő alaptáborig, különösen akkor ha az ember valamiért 148-ra állítaná be a tempomatot, ami már csak azért sem javasolt mert az A2 és a B100 is tele van pakolva traffipaxokkal (ennek kiértékelése még tart...).
Jó hatással van viszont a fogyasztásra a rengeteg alagút ahol épeszű ember nem száguldozik, illetve az autópályát elhagyva a B100 javarészt jól autózható hosszú egyenesei, elnyújtott kanyarjai és pár kilométer erejéig élvezetesen kanyargós részei.
A Dolomitokban végre értelmet nyer az Alfa közvetlen kormányzása, gyors váltója, az autózás örömére kihegyezett futóműve. Míg Ausztriában az embernek eszébe sem jut a DNA kapcsolóhoz nyúlni az olasz oldalon hirtelen ellenállhatalan késztetést érez arra hogy gyakran "D" módban felejtse a kapcsolót - egyetlen hátránya ennek ha az autóban nem mindenki érez hasonló késztetést - de hát azoknak ls a kedvére kell tenni néha akik szeretik a tempós kanyarokat :D
És ezek az országutak és a Dolomitok szerpentinjei azok amik még élvezetesebbé tesznek egy csodálatos, napsütötte, havas tájon eltöltött hetet.
