Első nap több mint a felét megtettük az útnak, második napra kicsit több mint 700 km maradt. Még egy tankolás Karlsruhe környékén, feltételeztem Franciaországban drágább lesz a benzin (nem volt nagy különbség, Németország, Franciaország, Olaszország, bár régiónként vannak kisebb eltérések, nagyjából hasonló árban vannak, Szlovénia viszont lényegesen olcsóbb - lett volna. A legtöbb országban lehet 30-40 centet is spórolni ha nem az autópályán tankol az ember, Franciaországban azonban érdekes módon nincs akkora különbség a pályán lévő árak és a vidéki kutak között).
Tankolás után megint nem keveredünk fel az autópályára, de itt már nem lepett meg mert hallgattam a német közlekedési híreket és tudtuk, hogy dugó van a határon. Megint úgy jutottunk át Franciaországba hogy nemhogy határőrt de bódét sem láttunk. Kár volt ennyire készülni a határátlépésekre...
Colmar hamarabb jött mint az út fele, de egy olyan városka, amit akkor is érdemes útba ejteni ha 100km-es kitérőt kéne tenni. Az interneten fellelhető képeket nézve úgy éreztem azok biztos erősen photosoppolva vannak, de a színeken túl nem kellett sok mindent megváltoztatni, a városka tényleg úgy néz ki mintha valami mese díszlete lenne. Érdemes rászervezni az utazást ha az ember a környéken jár.
Mielőtt megérkezünk a barátainkhoz, keresztül megyünk Auxerre-en. Ahogy áthajtunk a városon látszik a városka gyönyörű katedrálisa és bár megint egész nap úton voltunk, nem bírom megállni, hogy ne álljunk meg körülnézni. A fiamnak ez már sok volt a jóból, de a lányok azonnal kaphatók voltak még egy sétára. Nem bántuk meg :)
A vírushelyzet miatt sokáig lebegtettük, de last minute elhatározással belevágtunk a Franciaországi körútba. Mielőtt elindul a 4. hullám, illetve a franciák és a németek elindulnak augusztusi nyaralásukra vissza is érünk.
Kicsit gondolkodtam, hogy a korábbi tapasztalatok alapján hogyan fogja bírni a család (két nagy gyerek van a családban és egy kicsi) a hátsó üléseken, de egy nem sokkal az utazás előtt kipattant ötlet tökéletes megoldásnak bizonyult. Bár a hosszabb utakra eddig a teljes méretű gyerekülést használtuk, a városi szaladgáláshoz már jó ideje csak ülésmagasítót. A mienket a barátaink keskenyebb verziójára cserélve és azt berakva középre mindenkinek kényelmessé vált az utazás, minden tekintetben elegendő helyet biztosított a Giulia 5 embernek is ebben a felállásban.
A csomagtartó problémát az 5 kabinbőrönd plusz a Thule síbox oldotta meg. A hatékony pakolást a nem elegáns de annál célravezetőbb módszer biztosította: kabinbőröndök be majd lehajtott üléstámlákkal megpakolni a bőröndök mögött fennmaradó helyet.
Gumikat a telipakolt súlyra fújva minden készen állt az indulásra.
Azért hogy ne üssem ki magam a sok vezetéssel és élvezni is tudjam a nyaralást ezért egy napra max 800-850 km-t terveztem így az oda és visszaúton is megaludtunk félúton. Illetve az ilyen napokra 300-500 km környékén kerestem valami látnivalót és egy nagyobb (1,5-2 órás) sétával, városnézéssel, ebéddel egybekötött megállót is beiktattam. Persze az is sokat számított hogy a feleségem is többször vállalt 150-200 km-t így már igazán nem volt túlságosan megterhelő az utazás.
Az első nap, a félutas megálló Salzburg volt, odafelé folyamatosan néztük hogy vajon be tudunk-e egyáltalán menni a belvárosba mert előző napokban a Salzach több környékbeli települést is elöntött, de szerencsére az utolsó két nap napsütése elég volt ahhoz hogy ne emelkedjen - sőt némileg csökkenjen is a vízszint. Salzburg most sem okozott csalódást, figyelni kellett az órát mert a városban sokkal több van mint amennyit egy 1,5-2 órás megálló lehetővé tesz.
Feltöltődve indultunk el, Waze bekapcsol de valahogy nem arra megyünk mint ahogy rémlett hogy legutoljára felmentünk az autópályára. Nem véletlen, mint ahogy később a saját szemünkkel is meggyőződhettünk róla az autópálya a határ után is teljesen be volt állva így a Waze úgy döntött országúton jobb lesz nekünk. És ez mindjárt az első napra biztosított is egy felejthetetlen élményt. A navigáció Bad Reichenhallba vitt, úgy értünk át Németországba hogy először csak az tűnt fel hogy miért jár ennyi német rendszámos autó Ausztriában mikor kiderült hogy már átmentünk a határon. OK akkor az EU-s Covid igazolásokat el lehet pakolni.
Ekkor jött az igazi szájtátás, Bad Reichenhall után a 21-esen, majd a B305-ön mentünk tovább és ez az út olyan fantasztikus helyeken kanyargott, hogy nehéz volt megmondani mi volt nagyobb élmény, az hogy milyen fantasztikus a táj körülöttünk vagy az hogy az Alfa mennyire elemében érzi magát a szerpentineken megpakolva is.
Inzell után vissza az autópályára, az egész út alatt itt volt egyedül olyan érzésem hogy lehetne jobban tolni neki, a német autópályán a 140-150 közötti tempónál sokan elhúznak mellettünk, de a telipakolt autó, a tetőbox és amiatt hogy sok kilométer állt még előttünk ellenálltam a késztetésnek, hogy beletapossak a gázba... Mondjuk nehéz volt megállni. Este pihenő egy kis Gasthofban, az autópályától pár kilométerre fekvő faluban. Hangulatos vacsi a Gasthof udvarán, korai fekvés mert másnap is korán akartunk indulni. Lefekszek az ágyra mire hosszú ringatózás után megnyugszik az ágy. Hogy MIVAN? Vízágy? Ok, ebből én nem kérek, szerencsére a lányok viszont kapva kaptak a lehetőségen, ágycsere, és már lehet is húzni a lóbőrt.
Itt egy felvétel nem túl jól kiválasztott zenével a B305-ről, lenémítva valamit visszaad a hangulatból. Szerencsére amikor mi mentünk a töredéke volt az autók száma annak mint ami a videón látható...
