Tagok >> Németh Lajos >> Blog
Húsvétra kaptam egy pótféklámpát. Ma felraktuk.
Megcsináltattam a jobb első és hátsó, kátyúban megsérült felniket. A jobb első kerék egyik csavarja is elnyíródott az ütéstől, azt kicserélték, a keréktárcsábólkiszedték a beleszakadt részt és átmentek rajta egy menetmetszővel.
A jövő héten majd a futóműves is megnézi, hogy ott nem történt-e valami sérülés.
A Közútkezelő biztosítója sajnos még mindig nem fizetett. Teljesen hülyének nézik az embert. A biztosító azt mondta, hogy a Közútkezelőt keressem, mert a továbbiakban ő intézkedik. A Közútkezelő azt mondta, hogy nem ő, hanem a biztosítási ügyeivel megbízott Reticulum Insurance Biztosítási Alkusz Kft. Naponta hívom őket, mindig azt mondják, hogy utána kell nézni, hogy áll az ügy és majd visszahívnak. Múlt kedd óta (02.15.) ez a válasz a hívásokra, mondanom sem kell, hogy azóta sem hívtak vissza.
Ma este a Mátrából hazafelé Fót határában sikerült egy hatalmas kátyút telibekapni. Nem láttam a sötétben a nyirkos úton. Ha észrevettem volna sem tudtam volna kikerülni, mert szembe folyamatos kocsisor jött.
Hívtam a rendőröket, helyszíneltek. Remélem fog fizetni a közútkezelő.
Az eredmény:
- sérült jobb első és hátsó felni
- nyikorgó hátsó felfüggesztés
Elkészült Alf hátulja, ismét itthon van :)
- jobb hátsó sárvédő lakatolás, fényezés
- új hátsó lökhárító + fényezés
- törött benzincső csere
- autó jobb oldalának kihúzatása
- csomagtér és jobb ajtó réseinek beállítása
Itt készült: Nafto Bt.
Sajnos ma reggel munkába menet egy Ford Tranzit összetörte Alf hátuljának jobb oldalát :(((
A károkozást elismerte, a biztosítójánál bejelentettem. Várom, hogy hívjon a kárbecslő.
A lökhárító kuka lett, sérült és deformálódott a jobb hátsó elem és a csomagtér ajtó is deformálódott.
Az ütés óta viszont sajnos "mozgásképtelen" lett. Miután belémrongyolt leállt. Néha el is indul, alapjáraton megy, de gázadásnál azonnal elkezd rángatni, puffogni és lefullad.
Kicseréltük a gyujtótrafót és a lambdaszondát. Ez megoldotta a problémát.