Tagok >> psychoati >> 159 1.9 JTDM 16V SW >> Blog
- Típus:159 1.9 JTDM 16V SW
Mindent erről a típusról
Tagok, akik birtokolják a típust - Évjárat:2006
- Színe:fekete
A bal hátsó fék megpróbálta kikezdeni az idegrendszeremet. A csatát elvesztettem, de piszok akaratos vagyok és a háború az enyém lesz ;-).
Az történt, hogy a hátsó fékbetét cseréje hibátlanul lezajlott. Természetesen fékek le- és kipucolva féktisztítóval, csipetnyi wd40 a dugattyúhoz majd megjáratva. A legjobb tudásom szerint jártam el. Makulátlanul működött minden egészen egy hétig. Szombaton éreztem egy kis fékszagot amikor kiszálltam a kocsiból. Kicsi feleségem is jelezte, hogy rendellenes fékszag terjeng a levegőben, pedig nem is volt csapatás. OK, nincs gond, majd megfújkálom féktisztítóval. A befújkálás vasárnap délutánra tolódott, majd tesztkör. Hát "jobb vót mint lett" eset következett be. A bal hátsó úgy szorult, hogy megemelve a kereket sem bírtam elforgatni. Meglehetősen zsizs volt ott a környékén minden.
Fék szét. Féktisztító - wd40. Fék össze. Fék sz@r. Ekkor előlről az egészet. Aztán a harmadik után már jónak tűnt. Nagy öröm, mehet a próba. Hát a fék ismét sz@r. Már nem szorul, de nem is fog. Gondoltam levegős lehet a birkózástól. Feleségem nyomkodta a féket én meg az autó alatt csavargattam a légtelenítőt, ekkor tűnt föl hogy az automata nem működik. Teljesen visszamegy a dugattyú alapállapotba. Fék ismét szét. Ekkor a porvédő alól fékolaj kezdett csurogni. Sajnos az autót így otthon (a szülőknél) kellett hagyni. Kb este 11 lehetett. Így a feleségem offosával indultunk haza kb 100 Km-re.
Vicces nap volt...