Blog >> lámpa >> alufelni

>> EseményKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2013-10-31

Október hónapban is történt pár apróság. Pl. megérkezett (1004) a vaterán vásárolt keréktartó állvány, amit másnap össze is szereltem. Rég óta szerettem volna ilyet, de eddig nem tudtam volna hová tenni. Mivel a nyári gumikat múlt hónapban eladtam, így egyelőre csak a 17” alufelnik kerültek rá.
Kuplung csere óta úgy vettem észre valami folyik a motortérből, azaz csak cseppen a kartervédő lemezről, de egy kisebb folt már összegyűlt az autó alatt. Én olajra gyanakodtam.. (de később kiderült, hogy ”csak” hűtővíz volt..)
Elérkezettnek láttam az időt, hogy a fent lévő ablaktörlő lapátokat lecseréljem (1006). Télire nem vásároltam meg a legdrágábbat, úgyis odafagy meg a jég megeszi a gumit. A Metroban találtam pár száz forintért univerzálisat, azok kerültek fel. Km óra állás: 196.855. Egyúttal ellenőriztem -a tél beállta előtt- a folyadékszinteket is, a hűtővízre rá kellett töltenem egy minimálisat a csöpögés miatt. A közeledő műszaki vizsga miatt a hátsó in.pro lámpasort visszacseréltem ideiglenesen a gyárira. Múlt alkalommal is nagyon -közelről- körbefotózták – gondolom a benne lévő E jelzés miatt, hogy bevédjék a seggüket egy ellenőrzés alkalmával, mert ők sem gondolták volna, hogy E-s. :) Ezúttal a jobb féklámpa izzó szívatott meg, lámpacsere előtt jó volt, az új búra felhelyezése után nem ég.. vissza leszed, izzó ki, mindkét szál tökéletes, próba, semmi.. még jó, hogy volt egy tartalék ebből a típusból, csere, próba, ok, búra vissza, ok.. Hihetetlen..
Épp ráfért már az autóra egy alaposabb takarítás is (1008), elvittem egy kézi mosóba, majd fújtam a gumikba is, mert csak 1,8 bar-on voltak. 2,0-ra emeltem a nyomást a téli gumikban, viszont ezután elkezdett pattogni az autó, műszaki előtt meg nem túl jó, pl. lengéscsillapító mérésnél valószínűleg rosszabb értéket mutatna, így másnap (1009) kipakoltam a csomagtartóból a ládát, visszamentem a kútra és leeresztettem kicsit a nyomásból, majd a pótkereket is kiszereltem és felfújtam. Még úgyse volt sosem, mióta nálam van az autó. Meglepően jó állapotban találtam, azaz nem volt megrepedezve a gumi és még szőrös. De ne legyen rá sohasem szükségem :) Amin mégjobban meglepődtem, hogy az volt ráírva, hogy: 4,2 bar.. Ezután (reggel 7:20-kor) az autót leadtam Német Misinek műszaki vizsga előtti átvizsgálásra egy listával, hogy miket nézzenek meg még rajta. 12:45-kor már hívott is, hogy mehetek a gépért, készen áll a holnapi megmérettetésre. Szerinte rendben lesz minden. Bár egy orvosolatlan hibája azért maradt; nem vittem el a kipufogóshoz, hogy a leszakadt kipufogócső rögzítést visszahegessze.. ami végülis nem tragédia, de így a rezonátor cső több terhelést kap, ami hosszútávon nem tesz jót neki. Azt mondta, hogy még a fóliával lehet gond, ami az első szélvédőn van telibe’, hiába van róla műbizonylat.. :/ Rámért a fagyálló szintre, -22 fokot jelzett a műszer, ez talán elég lesz idén télre, ha nem kell sokat rátöltenem a csöpögés miatt. Ellenőrizte a kézzel meghúzott kerékcsavarokat, próbálta ő is kiszedni a búrába beesett helyzetjelző izzót.. :) sikertelenül. (Az izzók nem a barátaim..) A fékre azt mondta azért ad olyan hangot mintha vason’ lenne már, mert Meyle.. pedig még alig kopott és a betétek is jók még bőven.. az ’olaj’folyás okát ő sem találta, viszont inkább a hűtővízre gyanakodott, mert rozsdás a vízhűtő sarka. (Később kiderült valóban az volt az, tettem alá egy fehér kartont és látszott a színén.) A hátsó ablakemelőkre azt mondta csere – azt gondolom azért, mert az egyszerűbb művelet, mint megnézni mi baja lehet.. A csomagtér telónál meg kiderült, azért nem tudja megtartani és csapódik le (a szárny miatt), mert a 370N-os van bent, nem a 460-as. Elképzelhető. Utánakérdez az árnak. Az autót ezek ellenére nagyon dícsérte, állítása szerint nem sok ilyen állapotú 156-ossal találkozott. Tetszett neki a Cadamuro szárny is. :) Még egyszer elhangzott, hogy sima ügy lesz a műszaki és elkért az átnézésért egy rezsióradíjat. A dicséret mellett megjegyezte, hogy itt-ott bizony ráférne egy alvázvédelem is lassan.. Sajnos erről én is tudtam.
Másnap (1010) reggel 7:30, az autó átadva műszaki viszgáztatásra Német Misinek, elvileg 13h körül készen lesz. Km óra állás: 196.932. Pesten a Reitter Ferenc utcában vizsgázott, 2 óra felé hívott, hogy elkészült, de nem voltam a közelben, így csak késő du. tudtam értemenni. A vizsgáztató szerint is kiváló állapotban van az autó, nem találtak rajta semmi kifogásolni valót (ez azért túlzás, mert én azért fel tudnék sorolni egy párat..: olajcsere, gyertyacsere, alvázvédelem, fényezés itt-ott, kipufogócső tartó, stb.) Kerek 30ezer forintomba’ fájt, hogy nem én intéztem idén.
A műszaki vizsga alkalmával kiderült, hogy a valósághoz képest rosszabb környezetvédelmi osztályba van sorolva az autó, mint amibe kellene, ami valahol jó hír, de megint egy újabb ügyintézés, ami nem miattam történt így, mégis én szívok vele.. Foglaltam időpontot a Dunakeszi Okmányirodába (1024), reggel 8:40-re kaptam is, kiderült, hogy nem csak nekem, hanem jópár autós társamnak elírták, amikor bevezették az új környezetvédelmi osztályokat. A műszakin nem kaptam meg a matricát, csak egy adatlapot, hogy sikeresen részt vettünk. Így egy leszerelt hátsó rendszámmal kellett megjelennem az Okmányirodában. Kemény 585Ft-ért meg is kaptam rá az ügyintézés után a matricát és az új forgalmit, már csak vissza kellett pattintanom a keretbe a rendszámot és kész. A szépséghibája a dolognak összesen annyi, hogy ennek a díja a műszaki vizsga árában elvileg benne van, mégis kifizettetik mindenkivel.. Még jó, hogy nem több ezer Ft-ról volt szó.
A hó végére (1031) egy egész szép mennyiségű (kb. tenyérnyi) hűtővíz folt gyűlt össze a garázs padlón, hétvégén muszáj lesz beszereznem megint egy hűtő tömítő folyadékot, ami két éve bevált, remélem idén is be fog. Se kedv, se idő nincs most egy vízhűtő cserére..

[Költségeim: keréktartó állvány, postával 2500+1000, műszaki előtti átvizsgálás 7000, műszaki vizsgáztatás 30000, műszaki matrica 585]

>> EgyébKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2013-04-16

Múlt hét szerdán (0410) találkoztam HoZee-val és átvettem tőle a két 17-es gumit, amik idén nyáron a meglévő két Goodyear Eagle F1 Asymmetric-ek társai lesznek. Nem éppen úgy sikerült a találkozó ahogy terveztük, és végül nem is azt a gumit hoztam el, amit megbeszéltünk. (Erről bővebben az ő blogjában olvashattok.) Végül a Goodyear-ek társai erre a szezonra két 4-5mm-es 215/45 R17 Dunlop SP SportMaxx RT (91 Y XL peremvédős) gumi lett. (a Falken Ziex ZE 912-esek helyett)

Tavaly nem sikerült letakarítanom a nyári 17"-os felniket, mielőtt felpakoltam őket az autóra, így a tavaly előtti kosszal indultunk neki a szezonnak. Nem öröm, de jobb híján ez volt. Gondoltam, majd mielőtt elpakolom őket télire, majd akkor.. Na de hát akkor már hideg volt és a költözés elvitte minden időmet így megint csak elmaradt. Megfogadtam, hogy idén már nem kerülhetnek fel így.. mert ok, hogy lemosom a kézi mosóban, meg így-úgy.., de a felni belső oldala se kevés dzsuvát szedett össze ez idő alatt, amihez pedig felrakva már nem férek hozzá. Hétvégén (0414) nekiláttam hát, hogy a két szezonnyi fékport és egyebet letakarítsam az alu papucsokról. Természetesen ez sem ment simán, így hárommal sikerült csak végeznem, de így is 3 óra munka volt a 3 felni.. Viszont a különbség nem elhanyagolható :) A felniken sajnos nem egy kisebb lakk lepattogzás látható már közelről, nagy része hála a kedves gumisoknak, akik nem találják el a csavarlyukat a légkulccsal..

Mai nap (0416) foglaltam időpontot a cserére -most már, érthető módon a norauto helyett- az AKH-hoz, ahol egyszer már voltam is futómű állításon a III. kerületben Szatyi ajánlására. E hét szombat (0420) délre sikerült időpontot szerezni. Remélhetőleg addig az utolsó felnivel is végzek :)

Ma kicseréltem Végre.. a két hátsó lámpát is, amit még tavaly valamikor szereltem ki, mert megolvadt egy kicsit a belseje, amikor is leesett a belsejében az egyik 'henger', amitől pirosan világít, a forró féklámpa izzóra. Egy ideig piros szig'szalaggal pótoltam a pigmenteket:) aztán mikor ezt már kellőképp cikinek éreztem, visszacseréltem a gyárira, de csak a felét. Na és így, sikerült kihúznom a telet, ezzel a szépséges kinézettel. Pár hete találkoztam Tulival (0315), aki egyszer már segített egy hasonló helyzeten. Kicsit "megműanyagozta" (0328) és láss csodát, ismét működőképessé vált. Na de ez még nem minden. Ki is kell azt a lámpát cserélni.. na, ide érkeztem el ma (0416). Újra a helyén nem is tudom megmondani hány hónappal később..

A lámpa próbálgatás közben észrevettem, hogy most már egyik helyzetjelzőm sem ég elől, így tényleg be kell szereznem most már egy párat. Azokat kb. fél éve szerzem.. :)

Egyik héten észrevettem, hogy a jobb oldalsó indexem kicsit lóg, nincs teljesen a helyén. Megnéztem közelebbről és akkor láttam, hogy az eltört a rögzítő fület helyettesítő ragasztó engedett el.. :/ Javítása folyamatban.

Eszembe jutott, hogy az utolsó olajcserénél a pollenszűrőt vajon cseréltem-e vagy sem.? Persze addig már nem jutottam, hogy utána is nézzek. Inkább kiszereltem, kicsit kitakarítottam, kimostam!:) majd vissza. Szerencsére nem volt koszos, úgyhogy szerintem ezt a nyarat még bőven elviszi. Következő olajcserénél legkésőbb ez is cserélve lesz.

A tavaszra (és később a nyárra) való tekintettel egyre nagyobb szükség lenne arra, hogy az ablakmodul megfelelően működjön.. de ezt most kevésbé teszi. Még talán december volt, mikor észrevettem, hogy nem húzza fel automatikusan az ablakokat a központi zár zárásakor, ahogy azt eddig tette, de nem teszi.. Pedig szükség lenne rá, mert nem egyszer mentem már vissza felhúzogatni őket, mert megfeledkeztem, hogy most már nekem kell azokat is.. :) Nem véletlenül hívják komfort elektronikának.. (is) Még nem tudom kinek és mikor, de valakinek meg kellene néznie, csinálnia.. :) Lehetőleg mielőbb.

A kinyomó csapágyat még mindig nem sikerült kicseréltetnem a kuplung szerkezettel együtt. Azóta is sípol. Bár most a jó időre való tekintettel egyre halkabban és rövidebb ideig teszi ezt indulás után és váltásoknál. Viszont ez sem maradhat így..

Történt egyszer, kb már egy hónapja (0314), hogy késő esti indulásnál a benzinmutató többet mutatott a kelleténél, kb fél tankkal, aminek örültem volna, ha igaz, de sajnos tudtam, hogy akkor nincs benne ennyi. Szokott ilyet csinálni, de csak ha nem vízszintesen parkolok az autóval. Ilyenkor vagy lefelé vagy felfelé csal - ugye attól függ, hogy állok meg éppen, de a vízszintes padlójú garázsból indulva, több órás állás után ilyet még nem produkált. Remélem nem találja ki, hogy ott is elromlik valami.. Mindenesetre feljegyzem a km óra állást: 193.643 km

Így hát újra sok megoldandó feladattal látunk neki az idei szezonnak. De milyen unalmas is lenne teendők nélkül a nyár. Pedig egyszer azért kíváncsiságból kipróbálnám.. :)

[Költségeim: 2db 17"-os Goodyear nyári gumi 18000 2db 17"-os Dunlop nyári gumi 9000 hátsó lámpa javítás 2000]