Mutasd

>> Szerviz2011-05-19

Nyiszorogni kezdett pár hete, tudtam, valamelyik szíjat kell cserélni, mégpedig idejében. Elvittem, úgy lett. Most csendes megint.

 
>> Szerviz2011-03-17

Mióta nálam a kocsi, lassan 100 ezer km óta, még nem cseréltük a féltengelyeket. Eléggé kopogtak már, úgyhogy kértem egy időpontot a műhelyben. Ahogy szétszedték, kiderült, csuklókat is cserélni kell. És ha már ott volt, még kértem nézzék át a kéziféket is; kicserélték az egész kötelet, fék rendben.
Sajnálatos mellékterméke a napnak, hogy az ABS kijelző elkezdett felvillanni. Valami vagy kilazult ott szerelés közben, netán meg is sérült az egyik jeladó, bár ez nem valószínű, mert akkor sosem működne, meg azt elvileg nem is bántották. Majd egyszer visszakanyarodom vele, megnézik. Amúgy sem vagyok ABS függő, csak zavar a piros fény a műszerfalon...

>> Szerviz2011-02-23

Megvolt a rendes olajcsere, 10 ezer km után. Olajszűrő, légszűrő csere is.
Féltengelyeket megnézték, mindkettőt cserélni kell. Hamarosan...

>> Autóápolás2011-02-19

Nem terveztem, de ahogy az üzletben megláttam, rájöttem, itt lenne az ideje újra cserélni az első szőnyegeket. Aztán utána néztem itt, és kiderült, majdnem 3 éves vettem az előzőeket. Persze a hátsóknak még mindig kutya bajuk; viszont most akkor azokat is cserélem. Tudni kell megújulni. :)

>> Esemény2010-12-06

A lassan 19 éves, 225 ezer km-t futott autó "meglepően jó" formában van. Az idei műszaki vizsga gyakorlatilag gond nélkül lezajlott.
Persze a sötétített ablakok miatt most is picit rá kellett segíteni...
A fékektől tartottam, hogy megint valami nagyobb baja van, mert általában elég erősen kell rálépni, hogy fogjon. De fog rendesen, ez a lényeg. A kéziféken picit igazítottak.
Zöldkártya is meglett, ami most már csak piros plecsni.

>> Szerviz2010-11-05

Már jó ideje lógott az első lökhárító jobb oldala. Nem is emlékszem, pontosan mikor és mitől mozdult el. Talán egyszer rosszul tették vissza, miután a hűtőt szerelték, vagy ilyesmi...
Meg lógott a jobb oldalon a küszöb takaró műanyag is, azt jellemzően a gumisok kínozzák a hülye emelőjükkel és a hányavetiségükkel.
Na, mivel 1 hónap múlva vizsga, gondoltam ne lógjanak már ezek, elvittem egy karosszériáshoz. Egyszerűen és drágán megoldották mindkét problémát.

>> Szerviz2010-08-11

A múltkor írtam, hogy egy kavics betörte a szélvédőt. Sajnos a repedés gyorsan és csúnyán növekedett, féltem, hogy bármikor szétrobban az egész. Úgyhogy hamar cserélni kellett.
Tatán nem kaptam bontottat, nem vacakoltam tovább, elvittem egy üvegezőbe, ahol 3 óra alatt tettek bele újat. Jó drágán...
27100 volt az üveg, plusz munkadíj.
Hazafelé jövet a Lánchíd alatt a rakparton máris újabb kavics pattant rá, de szerencsére nem okozott sérülést.

>> Szerviz2010-07-20

Vasárnap nem csak a szélvédőnk tört be, de kivillant a "fék rossz" felkiáltójel is. Egyértelművé vált, hogy a már jó ideje tudott fékrendszer-felújítást ne halogassuk tovább.
Hamar kaptam is időpontot, és szépen kicserélték az összes fékcsövet, meg amit még találtak a környéken. Tárcsákat, betéteket azért nem kellett cserélni, hiszen leszámítva a 18 éve öregedő fékcsöveket, azért e egy karbantartott autó. :)

>> Esemény2010-07-18

A szemebjövő autó alól pont úgy és olyan erővel pattant ránk egy kavics, hogy szép mély gödröt hagyott a szélvédő balé alsó sarkában, és sajnos el is repedt legalább 20 centi hosszúságban.
Ki kell cserélni. Ez már a második csere lesz, mert ugyebár GEORGE-tól repedten vettem, és annak helyére annak idején betettünk egy olasz bontottat. Most újat fogok beletenni, de legalábbis új félét, a színeset.
Azért nem örülök ennek a dolognak!

>> Szerviz2010-07-12

Hűtött a klíma még, hiszen mióta tavaly kicseréltük azt a 17 éves kis csövet, azóta nem szökik a gáz. Viszont lassanként elillan... Keresztül a régi alkatrészeken, kötéseken, csöveken.
Pici gázt rátöltettem, hogy ne a 16 fokos levegő kínlódjon a kinti hőséggel; a 4 fok majd megteszi a magáét.