Blog >> problémák
Ma este mentenem kellett a derék Alfát,mivel árokba kötött ki szegénykém.
Történt,hogy asszonykám ma este a festői Máriahalomba látogatott,annak is a legutolsó utcájába. Annak is a legvégére. És amikor a végére ért,azt hitte,hogy még tovább tart az utca,pedig nem. No,akkor megfordult és visszafelé tartott de valamiért lefulladt a motor és elkezdett visszafelé gurulni az autó. Megint csak valamiért nem indult újra és a fék sem fogott és valamiért egyszer csak félig az árokban volt. Azért félig,mert az alja felült az árok szélére. Ha ezt nem teszi,akkor megborul az autó. Így legalább megállt. Jobb első és bal hátsó kerék a levegőben. Mire odaértem már próbálták kihúzni,sikertelenül és nekem sem sikerült és még egy autó jött és annak sem de közben,valahogy felszaporodtunk,mindenféle utcagyerekek is megjelentek,úgyhogy az lett a megoldás,hogy vagy tízen nekiveselkedtünk és kiemeltük az árokból. Szerencsére nem lett baja a kocsinak és nem sokára örömmel falta a kilómétereket :))
Péntek este úgy ért haza az autó,hogy a harmadik szomszédnál hirtelen fülsértő hangot produkált.
Kiderült,hogy a benzintanktartó pánt elszakadt és karistolta az aszfaltot. Szerencsére csak 400 métert kellett menni az orvosláshoz.
És még pénzbe sem került :))
A legnagyobb rekkenő hőségben leengedtem a jobb oldali ablakot de nagy szomorúságomra vissza már nem akaródzott neki menni :(
Kicseréltük a gombot de nem azzal volt a gond,mert úgy sem működött.
Azért sikerült felhúzni kézzel besegítve. Valami szorulása lesz :(
Ma orvosolva lett a két napja felmerült probléma,miszerint eldurrant a benzincső olyan mértékben,hogy 6 km-en 10 litert fogyasztott csíkot húzva maga után.
Mivel a kipufogóra is spriccelt eregette a füstpamacsokat is.
Ha már bemászott alá az ember,egyúttal kicserélte a kompenzátort a kipufogón.
Ezen a szép tavaszias napon gondolta úgy,hogy többé már nem szolgáltat áramot.....
A mínuszokban tette a dolgát és pont ma,amikor csicseregtek a madarak és ragyogott a nap,ekkor fejezte be a tevékenységét :((
Ezzel vettem meg a kocsit és négy telet teljesített,úgyhogy nem szólhatok semmit :))
Utódja kerestetik :))
Két nap előtt éreztem először azt a nagy büdöset először,midőn munkába érkeztem,azután meg tegnap is,mikor megérkeztün a festői Leányvárra és újfent megcsapott ama fertelmes bűz.Körbesétálva meg-meg fogdosva az kerekeket világosság lőn annak eredetére,mivel hogyaz jobb hátsó kerék fölforrósodván sejtette ama gubancot,hogy ottan valami nem kerek.Legfeljebba kerék :))
Ma fellebbent a fátyol a sejtésről,ami beigazolódott,hogy a kedves fékbetét nem teszi meg azt a dolgot amit köllene nekije pediglen,hogy húzodjon már vissza a helyire,miután már nem szükséges csiszolni azt a vasat,mely a lassítást kieszközlendé.Magyarra fordítva a szavat,szóval be köll szerezni egy másik fékmunkahengeret(legnagyobb sajnálatomra)
Ezen az esős őszi napon került sor rá,hogy kivegyük a gyertyákat.Már egy ideje terveztem,
mert idegesítő problémák keletkeztek.Indítás után fulladozott a motor és menet közben is időnként akadozva járt a motor.Azonkívűl megnőtt a fogyasztás és állandóan benzinszagot éreztem a kocsiban.Nos,kiszerelés után azt tapasztaltuk,hogy nem a szokásos őzbarna színben pompázott a szikrázó készülék,hanem feketés lerakódások voltak rajta :((Mindössze 7000 kilómétertment ezekkel a gyertyákkal.Valószínűleg nem megfelelő a hőértéke.
Mindenesetre ledrótkeféztük.
A benzinszagra is fény derült:a befecskendezőhöz csatlakozó benzincső végén a bilincs le volt lazulva.Ki kellett cserélni a bilincset.Ezek után legalábbis hazáig jól viselkedett a kicsike :))
Ja és még a bal első szeme világa is vissza lett adva :))
Megoldódott a kiszállásom a kocsiból :)
Kiderült,hogy elszakadt a bowden.
Ismét szét kellett szerelni az ajtót,kiszedni a zárat és túrtunk a házi bontónkban egy másik bowvdent :)
Műxik :)
Pofozgatva lett kicsinyt e napon Alfácska :)
Vissza lett egyenesítve a kipufogó,ami rejtelmes módon egyszer csak lekonyulgatott.
Valószínűleg óvatlan tolatás következtében,mivel a dob abnormálisan lent van. Kiderült az is,hogy kezd hervadni a középső dob.
Orvosolva lett a fűtés problémája,miszerint csak 4. fokozatban hajlandó működni.
Meg kellett patkolni hozzá valami bigyót,valamint szét kellett szedni a fűtőventillátort, mert szorult.De egy kis zsír csodákat tesz.Nagy örömömre visszakerűlt a pajzs és az embléma is,amelyek a fagy áldozatai lettek.Ezúttal csavarral lett rögzítve,nem ragasztóval.Erre varrjon gombot a tél :))
Akárcsak a tavalyi télen,most is törik a kilincs a hidegben.
Ezúttal a jobb egy volt a soron.Szerencsére pont volt ilyenem és egész véletlenül a színe is pont egyezett :)
Így hát sor került a cserére,ami persze nem volt problémamentes,mert a beépítendő kilincset szét kellett szedni.De így legalább jól be lett zsírozva.Úgyhogy most pompásan működik,kisujjal,akárcsak a jobb háccsó is,amely szintén ki lett szerelve zsírzás céljából.Még egy kilincsem még van otthon de inkább meghagynám dísznek :)