Blog >> kompresszor

>> SzervizLongman // Alfa 155 GTA :)) // 2010-08-10

Végre nekiláttam kicserélni a klímakompresszort az R134-esre. Számítottam rá hogy nem lesz meg 2 nap alatt de külsö körülmények miatt egészen 5 napig húzódott. Persze ezt egybekötöttem a generátor szíjfeszítő cseréjével is.
Nos maga a kompresszornak a leszerelése sem lesz egyszerű ezt tudtam, és így is lett. A hely szűkössége miatt ( fölötte fekszik a generátor, előtte meg a hűtő) egy hosszú átmenő csavart vágni kellett máshogy nem lehetett kifűzni, de sebaj, úgyis rozsdamentesre cseréltem, és így tettem a görgő felfogató csavarjával is.
Miután len volt a régi kompresszor, mehetett fel az új, csakhogy elsőre nem látszódott hogy van köztük eltérés. Ez csak akkor kezdett feltűnni, mikor próbáltam a helyére tenni. Ahogy a képen látható le kellett köszörülni a kiálló kis fülecskéket, és ahol találkozik a generátorral, ott egy kis éket kellett belevágni hogy odaférjenek egymás alá-fölé.
Miután ez megvolt először megcsináltam az elektromos csatlakozók cseréjét, mivel azok is mások természetesen, majd elkezdtem bekötni a klímacsöveket, és már a másnapi nyomáspróbán gondolkodtam. Bekötöttem a csövet a hűtőbe, majd elkezdtem lehúzni a hollandereket a szárító szűrőn. Erről tudni kell hogy kis fika alumínium menetes része van, nagyon könnyű félre kapatni, főleg hogy a másik oldalon 14 éves hollanderek vannak a csöveken, szintén aluból, csak már az idő vasfoga által megrágva.
Az egyik hollandit sikerült szépen lehúzni, a második viszont nagyon nehezen ment, valószínű félre kapatódott pedig nagyon figyeltünk, úgyhogy mire teljesen megszorítottuk volna, már nagyon nehezen lehetett tekerni a meneten. Még kb. egy fordulat kellett volna mikor tőben eltört a cső a hollandi előtt.. erről ennyit, sok hűhó semmiért.

>> Szervizmtamas // Alfa 156 SW 1.9JTD // 2008-08-27

Izzítógyertya csere (1db. felmondta a szolgálatot) - kb. 8.000 HUF - 5 perc :)
Légkondi-kompresszor csere - bontott felújítva - csak ki/beszerelés (csere) - 3/4 óra
Klímagáz-feltöltés - mivel le kellett engedni a csere miatt - 25 perc :)
Futómű, tünet: első, jobb oldali futóműnél kisebb nyekkenések - gömbcsukló bezsírzás - hang eltűnt legalábbis remélem egy jó ideig... 10-15 perc
Hibák kiütése, diagnosztika: 5 perc

Nem kimondottan az autóhoz tartozik, de azért felraktam ide, hiszen ezáltal közvetve könnyebben fejlődik a sprinyó.
tehát muszáj volt beruházni egy kompiba, így egyszerűbb lesz az összeszerelés. 50 literes, 8bar-os a kicsike.
Zé cartárs jóvoltából beszerzésre került még:
1 szett légszerszám (festékszóró, alvázvédő, kifújó, tömlőfújó tömlőnyomás mérővel
1 levegős légulcs szett
1 levegős racsniskucs
1 légkalapács szett
...így hatékonyabban tudunk haladni majd.
Nem utolsó sorban ezzel le van tudva az alapozás, alvázvédelem kérdése is+ kasztnibontás, stb, stb.