Kedvenc nyári sátrazós túránkra ismét Chilit választottuk. Immár négyen mentünk, a lányok is elég nagyok már az ilyen kalandhoz. Ez persze feladta a leckét, mert két személy nomádkodós cucca még jól elfért. Négyőnkre kicsi lett a csomagtartó, és idén nem volt teherautós segítség sem. A szomszédunk szervezte a túrát, ő vállat be egy utánfutót, a sátraink is oda kerültek végül. A Román utak a szokásosnál is kontrasztosabban csúcs jók a hazaihoz képest. Nagyvárad kapott egy elkerülőt, a GPS már ott vitt. Magamban sírtam hogy mennyire gyorsan, könnyen és kényelmesen haladok át egy nagyvároson, abban a Romániában, ahol 20 éve még utálatos volt a sok balkáni autós közt romos utakon kínlódni. A helyzet megfordult sajnos.. Romániában szépen, normálisan haladtak az autók a széles, tükörsima utakon. Egész a Bihar hegység Ponor rét (Glavoi völgy) letérőig makulátlan aszfalton mentünk, nulla darab kátyút kellett kikerülnöm. Szuper volt, és a táj továbbra is fantasztikus. Meg is álltunk kicsit patakozni, kavicsot szedni. A Glavoi völgybe viszont kavicsos út vezetett le, ott lépésben ereszkedtünk, nem ért le sehol az autó alja. A neheze a végén van mindig, amikor a kavicsos útról a rétre le kell menni terepjáróknak való sziklás, köves, kigödrösödött úton, néha muszájból a vizes füves domboldalon kerülve. Kétszer ereszkedtünk itt le, és jöttünk fel a hétvége során. Eső után, megpakolva, felfelé különösen necces volt, öten tolták a kis autót, D-ben nyomtam a gázt, dolgozott ez e-LSD, pörgött a két első kerék, aztán lassan feldolgozta magát. Végül kicsit küzdősen, de lekoppanás és sérülés nélkül megúsztuk a kalandtúrát. A tanulság azonban az, hogy nincs erre alkalmas autónk, jövőre nem Alfával jövünk ide. A közelben van egy egyéni vállalkozó autókölcsönző, van egy szép zöld Hilux a flottájában, el fogjuk hozni.
A hétvége ahogy az szokott lenni, igazi élmény volt. A hegyi túránk a Szamos Bazár kisebbik köre volt, 8.8km. A nagy kört sajnos fakidőlések miatt lezárták. A kis kör is majd 4 órás túra volt, hegyi ösvényeken, aztán egy barlangba leereszkedve, láncokon kapaszkodva, patakban haladva. Fantasztikus látvány, élmény, ha lehetőség adódik, jövünk bármikor, bármennyiszer. A sátrazás is hangulatos, és a környéken már talán az egyetlen hely ahol engedélyezett az amúgy illegális vadkempingezés. Szóval jövünk még, de az Alfák maradnak. Chili marad városi, a Giulia pedig... nem is tudom. Fantasztikus vezetni, még ha teljesen haszontalan is néha.
Egy tapasztalat miatt nem számolom fel a flottát, de ha gyakran kibéreljük majd a Hiluxot, akkor elgondolkozok majd. :-)
Jópár évre visszamenőleg egyik nyári programunk a Bihar hegységben egy sátorozós hosszú hétvége baráti társasággal. Pádis, Glavoj völgy. Nagyon vártuk már, a covid miatt kimaradt két év, hiányoztak a hegyek, sziklák. Hozzánk talán ez a legközelebbi 1000m fölötti valódi hegyvidék. Autós szempontból is élmény volt idén is.
Legutóbb még a zöld 146 vitt föl, és gondolkoztam, hogy melyikkel menjünk. Utolsó nap eldőlt, a Giuliára a határátlépéshez engedély kellett volna a lízing miatt. Chili is át volt nézve, olaj, víz, oké, és szépen ki is volt takarítva, úgyhogy bepakoltunk és mentünk vele.
Egy hármas konvoj harmadik autójaként haladtunk, ez nem a legkényelmesebb pozíció, ahol a második még befér, általában a harmadik nem. Úgyhogy kellett nyomni, hogy ne szakadjak le. Főleg Nagyváradon, ahol a forgalomban, elsőbbségadások, körforgalmak, nem adta ki, hogy három autó együtt menjen. Itt egy megálláskor az előttem haladó autó fiatal utasa meg is jegyezte: Gyuri, filmbe illően jöttél utánunk.
Az egész úton azt éreztem, hogy fölényesen gyorsabbak vagyunk kb. bárkinél az utakon. Bárhova befért, nagyon ment a kis autó.
A szerpentinen aztán végképp elemében volt. Tüsszögött, trombitált és ment fölfelé lelkesen, szinte estem rá az előttem kanyargókra, pedig próbálták tempósra venni. Az egyik kedvenc 20km-em, 1100m szintemelkedés, technika próbáló, meredek szerpentin. A kis piros dögnek meg se kottyant.
A szerpentin végén jött a fekete leves, köves vacak út a völgybe, majd még rosszabb lejáró út a patakon keresztül a rétre. Emiatt aggódtam kicsit, mert a Giulietta legalsó pontja 10cm-en van, valamiért fölöslegesen mélyen belóg a haspácél. Óvatosan leereszkedtünk, nem koppant fel, megoldottuk.
Nagy élménnyel lettünk gazdagabbak, idén komoly túrát vállaltunk be:
https://www.welcometoromania.eu/Apuseni/Apuseni_Circuitul_Galbena_m.htm
Felejthetetlen, gyönyörű!
Két éve a Glavoi völgy volt az utolsó hosszabb útja az autónak. Aztán hengerfej tömítés cserét kért. Egy kicsit most izgultam emiatt. Újabb hengerfejezésre sem vágytam, és igazából két éve csak városban megy az autó. A kaszni felújításon kívül semmit nem csináltunk vele. Elindul, megy, kanyarodik, megáll. Igen ám, de a Bihar hegység nem alföldi város. Pádis 1300m-en van fent (a környéken jóval magasabbra is felmegyünk, mert szép), és ide a tengerszint környékéről egy 20km-es szakaszon jutunk fel. Álom szép szerpentin, nagyon jó út, 10-20% közti emelkedőkkel, elképesztően szűk hajtűkanyarokkal. A mi konvojunkból is állt meg már itt autó..
Hát mit mondjak. Nagyon jót szórakoztam, igazi vezetési élmény volt. Kicsi küzdelem a technikával belefért, ott derült ki a hegyen, hogy hiába javítottam meg a hűtőventilátor csatlakozásait, mégsem indult el. Sebaj, ablak le, fűtést ráhúztam és fűztem a kanyarokat. Mivel tudom, hogy akkor melegszik legjobban, ha 2000 alá engedem és befullad, nincs turbónyomás, igyekeztem végig 2000 fölött forgatni. A vízpumpa is jobban keringet így. Kanyarokban amennyivel bírtam átfűztem, hogy ne padlógázon kelljen gyorsítani, hanem szépen, közepesen taposva, keveset lassítva.
Egyszer sem érte el a 80-as utáni pöcköt a hőfok, bőven alatta tudtam így tartani. Aztán megláttam, hogy hol találtak sátorhelyet... Ó te jó ég, ha én a 159-cel jövök. Az ott le sem megy, nem hogy aztán fel. Meredek, sziklás, hepehupás, és a végén út sem volt, csak legurultunk a hegyoldalban óvatosan.
És megint feltűnt ami mindig ilyen terepen. A 146 TD-nek valamiért ez nagyon fekszik. Áthintázik mindenen, szinte nem is döccen. Bólogat fel-le, de nem koppan, semmi Alfás kemény futóműre utaló reakció. Inkább mint egy hintaágy. Nagyon élvezem, hogy ezt is tudja. Szerpentinen a Vitara-t magunk mögött hagytuk rendesen, olyan kanyartempóban toltam. Aztán pár kilométerrel arrébb a sziklákon is kiderül, hogy az öreg technika milyen jó.
Egy szó mint száz, a bizalmam visszajött. A vízcsövek puhák maradtak, az autó gyönyörűen működött. Szebben mint két éve. Az adagoló is a helyén lehet most, mert simábban járt, szebben reagált, jól is ment, nagyon jó volt vezetni.
És igen, ahova vitt minket, az még mindig az a hely, ahova visszamegyünk. Annyira szép, annyira miénk :-)
