A tavaly vásárolt, max 10 ezret futott téligumik egy frissen vásárolt 15-ös tojástartós felniszettre kerültek, fateromnak jutott még belőle egy szett közepes téligumi is.
Az akksim már 2 éve is haldoklott, fogalmam sincsen hogy bírta ki ilyen sokáig, kellett egy másik a 71 AH-s Varta helyére. 74-es Exide-ot vettem, úgy pörög az önindító, hogy csak na :)
Volt még olajcsere, mert idén pörögtek szegénybe a km-ek, Liqui Moly 5w40-et kapott, ahogy szokott.
Most egyelőre ennyi, még lesz pár apróság, de másra kellett a pééz :)
Km: 293.000 :)
Kép: ilyen csodálatos időre sikerült időzíteni a kerékcserét, meg ofkorz az olajcserét is... gratulálok magamnak :D

A sokküllős 17-es felnik sosem tetszettek igazán, az idei télre szántam el magam, hogy kicserélem a szettet egy 18-asra. Találtam is jóárasítva egy garnitúra zsírúj fetete 18-as Ronal-t (Ronal R56 8x18 ET35). Remélem minden rendben lesz és el fog szépen férni, eddig jól alakul a dolog.
Szintén hosszas agyalás után Nexen Winguard Sport 235/45R18-as téligumikat választottam, a Gumik.hu-ról. GT Cartárs készített piros matricákat a kupakokra.
A 17-es garnitúra Dömpihez fog kerülni.
A Kálvária úton, a Kiss-Gumi-nál szereltettem össze.



Szokásos statisztika:
A Pirelli P Zero Rosso nyárigumik idén 13.261 kilométert futottak, kivéve az egyiket, amelyet cserélni kellett AlfaCity után, ő csak 8.128-at.
A két teljes szezont megért gumik eddig összesen 25.227 kilométert futottak. Egy közülük sajnos kuka, belül a kopásjelzőig kopott... így a három legjobb állapotú megmarad, és egy újat venni kell majd tavasszal.
A Good Year Performance 2 típusú téli gumijaimnak már a 4. szezonjuk következik, viszont nincs még bennük túl sok: eddig összesen 14.056 kilométert futottak.
A nyári felnik mindegyikén peremjavítás lesz, ezt is a Budagumi intézi. Köszi, Balázs!

Időjárásilag ugyan még ráértem volna, de nov.1-től Ausztriában erősen ajánlott a téligumi, és időnként mennem kell arra, így átszereltem.
Háát, megnyertem a háborút, de kemény csaták voltak. Először is qrva nehezek a kerekek, aztán nagyon lent van az autó alja, alig fért alá a krokodil emelő, ráadásul mivel füvön szereltem, még alá is kellett tennem egy bútorlap darabot, mert besüllyedt a földbe. A 3. keréknél megadta magát a bútorlap, az emelő kereke egyszerűen belesüllyedt, nehéz a vas. A gyári 17-es felni és a féknyereg között nagyon kevés hely van, elöl pedig max. pár milliméter. Igaza volt az előző tulajnak, nagyon kell figyelni télen, mert ezzel a kerékkel lejjebb van az autó, így ott is leér az alja ahol eddig nem. A téli kerekeket a kocsihoz kaptam, így "nem kerültek semmibe", 225/50R17 Vredestein Wintrac Extreme








Megvettük a zöld TD-t alufelnikkel nyárigumikkal. Hogyan legyen neki téligumija? Hát úgy, hogy megkapja a JTD-ről a még bőven használhat Conti garnitúrát az acélfelnikkel, a JTD pedig kap télire is 15-ös alufelnit, új gumikkal.
Trencsik Roland bontójából így el is hoztam 4 tojástartós felnit...amiről itthon derült ki, hogy ilyen állat nincs, ez 156 felni 4 csavarlyukkal. Vagy valami kis sorozat, rendelhető extra, vagy utángyártmány. Az ET-je is eltér, és 6" helyett 6,5"-os. Télire....
Felrakattam rá az akciósan szerzett 185/60r15 Vredestein Snowtrac 3 gumikat éééés....gyönyörű! Nagyon szép, jóll áll az autónak, hogy kicsit kinett van a kerék pereme. Valami azért nem 100-as, mert túl érzékenynek érzem a kormányt. Kicsit hagyom még kopni az új gumikat, lehet csak ennyi, valamint engedtem a nyomásból, beállítottam a nálam szokásos 2,45-re.



Megelőzve a nagy rohamot, felrakattam a téli kerekeket. De az igazi ok az volt, hogy a bal első téli felnimben volt egy csúnya hupli, amit rendberakattam, és ha már kész lett, fel is került az összes kerék.
Amúgy vártam már nagyon, már kezdtem unni a Q2 felni látványát... most a sötét-grafit színű sűrűküllős felnik sokkal jobban tetszenek :)
A téli gumijaimnak ez a második szezonja, 4440 km van bennük.
A nyári gumikkal idén 13.990 km-t mentem, összesen pedig 23.960 km-t.
Javítás, szerelés: BudaGumi

Elkészült a grafit fényezés, és a téligumik is felkerültek. A felni fénye sötétszürke, nagyon jó árnyalatot találtam hozzá, azt hiszem eléggé egyedi lett így ez a gyári GT felni. A fényezés ára 7.000 forint / darab volt.
Télire Good Year Performance 2 típusú gumit vettem, a méretéhez képest nagyon jó áron, darabját 32.000 forintért.
Egyelőre csak mobilos fotók, majd művészkedem is valamikor :)


Felkerültek az úszógumi vastagságú, ballonos téligumik az autóra. 16-os felniken 205/55-ös gumák. Ilyenkor mindig meg kell, hogy állapítsam, milyen simák is télen az utak :)
És sajna azt is, hogy a 16-os méretű felni nagyon kevés optikailag egy GT-re :) De valahogy kibírom majd tavaszig :)
És egy kis infó a globális felmelegedésről: Halesz blogja segítségével kiderül, hogy egy hetet késik a tél! :):) Tavaly november 11-én raktam fel a téligumikat, miután leesett az első hó. Most meg már ugye november 21-e van, és még nem esett Budapesten! (A Kékestetőn viszont már leesett az első hó! :)

A vasárnapi havazás mindenkit megijesztett... engem is. Az volt a mákom, hogy pont egy hókotró ment le előttem a hegyről :) De azért persze ennyire nem volt vészes a helyzet, inkább a többi hülye miatt paráztam, akik szintén nem tették még fel a téligumit... nehogy belémcsússzon valamelyik.
Ma már persze sütött a nap, és este végre eljutottam a Larivához. Besúvasztottak egy Ford és egy M3 közé. Felkerültek a 16-os felnikre szerelt téligumik. Hát vicces. Egyrészt olyan mintha hatalmas szivacsokat raktak volna a futómű helyére, másrészt olyan ballonos a kerék így, mint egy busznak! :) Persze csak a 18-ashoz viszonyítva! :)
Szóval tök kényelmes lett az autó, nem érzek meg minden repedést az aszfalton :)
A nyáriakkal 16.610 km-t tettem meg, most szépen lesikálva, kitakarítva pihennek a raktárban tavaszig (AlfaCity előttig :) Ja és jó hír, egyik sem lett huplis, tökéletesen bírták a budapesti kiképzést.
