Idén végre sikerült eljutnunk a szezonnyitó találkozóra, mivel előbb mentünk Bulgáriába nyaralni (Malvin is járt ott). Már pénteken lementünk összekapcsolva egy kis pihenéssel az autós találkozót. Az autók megnézése után családi pancsolás következett a szomszédos aquaparkban.
Idén is eljött a nap, amit alfások annyira várunk!
Péntek délután lerobogtunk a pályán Alsóörsre, s közben GT-s ismerőssel találkoztunk. Megalapozta a jó kedvet másnapra! :) A facebook-on megbeszélt baricska dűlő utcában találkoztunk GT-sek, hogy együtt jussunk be Alfacitybe, s tudjunk egymás mellé parkolni.
A video lapse-s, konvojos Alfacity 2015 zenés videót ide kattintva láthatjátok
Sajnos, az egymás mellé parkolás már nem jött össze. Fél 11-kor már elfogytak a parkolóhelyek!? Ráadásul a prompt jegyvásárlók oldalról beelőztek, s megbontották a GT sort, beléptetésnél. ennél már csak az a pár 'alfás' volt szebb látvány, akik két helyet is elfoglaltak a parkolóban.
A poros, kaszálatlan fű helyett, a lekordonozott parkoló végébe álltunk nero GT-kkel. Később még többen lettünk, beálltunk szálka alakban. Más nem is tett így :D
Később valamiért már megnyitották a lezárt parkolóhelyeket is, amit nem tudunk mire vélni, hogy miért történt így ...
Tavaly még nagyon jó helyszínnek tűnt Suncity, idén ehhez képest csalódásként hatott!
Kevés ennyi autónak a hely, valódi programok nélkül "aszfalt parkolós kirakodóvásár" feelingje lett az egésznek. Aki tavaly volt, annak már nem újdonság a görög faluban korzózás. Eddig visszatekintve voltak ismert fellépők, Wolf Kati, Zséda, BackIIBlack vagy műsorvezetőként Rákóczi Feri. Ezek a (számomra) ismeretlen fellépők nem érdekeltek, de talán jobb is, ha tényleg trágár RAP-et nyomtak, mai nem igazán illik egy mediterrán családias rendezvényhez SZVSZ
Tavaly volt ingyen cirkusz is, ma csak az üres sátorhely... Tavaly itt láttuk elsőként élőben a 4C-t, hiába pörgettek egyet, már nem volt akkora visszhangja.
A 2014-es jubileumi 10 éves találkozó csúcs volt, az idei annak az afterpartyjának hatott...
Szétszóródott a kis csapatunk és délutánig nem is találtunk egymásra. programok híján csak a bolyongás maradt, ami egy idő után monoton és unalmas, ezért du. 3 körül lementünk fürdeni a Balatonra.
Az alsóörsi kempingben még két ezüst-metál GT-t láttunk, majd dél körül haza indultunk. Elmúlt ez a rendezvény is, jövőre -remélhetőleg új helyszínen- újra várjuk!