Blog >> indítás
Télen nulla fok környékén már nehezen tartotta meg az alapjáratot, csak 500as fordulaton járt a motor 2-3 mp-ig, és ezt úgy általában ötször el kellett játszani, mire hatodjára elindult rendesen.
Hibakód volt az 'izzitás alacsony jel', úgy hogy kapott új relét, de nem az volt a gond mivel ugyanúgy indult.
Kicseréltem a legtömeg mérőt, mivel az is hiba volt az agyában, bár erre azt az infót kaptam hogy az sok mindentől kiírhatja. Most bent egy teljesen ugyan olyan Bosch legtömeg mérő (bontott), és indul rendesen ahogy kell neki ugyan olyan időben hosszabb állás után.
Az 5 éves Sicar akkumulátor pár hete már erőtlenkedett. Egyszer teljesen le is merült, miután 2 hetet állt az autó. ráadásul a negatív póluson lévő saru kettétört. Újítani kellett hát, már csak azért is, mert legutóbb még a garázsból kiálltam vele, de utána újra már nem indult be...
Egy barren akkumulátort vettem, és egy pár új sarut. Sikerült minden thamar kicserélnem, és a kocsi most egészen elfeledett módon indul, simán, minden erőlködés és szenvedés nélkül.
Az akksi 21800 Ft volt (65Ah, 600A), a saruk 1500 Ft.
Érdekesség még, hogy hétfőn bementem az akku boltba, és mondtam, mi kéne. Eladó fazon közli, hogy 29 ezer lesz. De hát a neten 21,8 az ára. Igen, de ahhoz ott előbb meg kell rendelnem. Kérdezem, hogy akkro most it tmegrendelhetem-e? Azt nem lehet. No, mivel nincsne okos telefonom, nem tudtam mégis azonnal rendelni, majd már a kedvezménnyel elvinni (az lett volna csak igazán vicces), hanem csak másnap, miután otthonról megrendeltem a neten. Ugyanaz a fazon, ugyanazt az akksit levette a polcról, rajta a 29 ezer forintos árcédulával, és akkro már 21800 volt. :) Érthetetlen, miér tkell ez a felesleges kanyar; na mindegy.
Találtam egy beszámolót, amit a 155 topicba írtam anno, bemásolom ide is:
Tehát reggel mentem a műhelybe hogy befejezzük az apróságokat és gyíí. Természetesn a szerelő barátomnak (akinek egyébként nagyon nagyon sokat köszönhetek hogy elkészült a gép) ez a nap is az én autómra volt szánva, ennek ellenére -mint mindig - egy másik kocsit csinált, lakatolt egy T3as Transportert. Sebaj, hozzáláttam magam, rögzítettem az üléseket, egyéb dolgokat a beltérben. Közben a barátom eltöre a hegesztőt, és sajna semmilyen bolt nem volt nyitva hogy másik fejet vegyen. Ekkor aggódva megkérdeztem h ugyen nekem már nem kell hegeszteni semmit? :) persze nem úgyhogy megnyugodtam, de kár volt (de ez majd később jön).
Aztán legyártotam a kipuffhoz a tömítéseket, felraktam és lehúztam a csavarjait. Át kellet rendezni néhány vezetéket a hátsó leömlőnél, meg a fűtés csöveket, mert túl közel voltak hozzá + bekötöttem a lambdát is. (nem volt egyszerű felhűzni a kábeleket) Feltöltöttem a servo-t hibátlanul működött, úgyhogy ez is kipipálva. Ezekkel úgy telt múlt az idő már 14 óra volt. Elkezdtük légteleníteni a kuplungot meg fékeket, és hogy hogynem a bal hátsó nyeregbe beletört a légtelenítő csavar. Na akkor le a nyereggel.. A hegesztő nem működött, fúrtuk faragtuk, de nem jött ki. Persze a havernak már indulnia kellett volna, úgyh úgy állt a történet hogy a fék miatt nem lesz próba.. :( Na ekkor eszünkbe jutott hogy a legelső kocsimnak (Fiat Uno Turbo) az elős és a hátsó futóműve is hátul hever az udvaron. Nézzük csak meg! ÉÉs igen, nem gondoltam volna de a '86os Uno Tie hátsó féke detto ugyanaz mint egy 155 V6é. (ugye hogy egy szar fiat! :) ) Tehát arról szépen átszereltük és lelégtelenítettük.
Közben egy újabb szívás volt kilátásban, ugyanis nem minden kerék ideiglenesen 2 csavarral volt feltéve, viszont a maradék kerékcsavarokat persze nem találtam. Na a szerelő srác ekkor magára hagyott azzal h ha meg is találom a csavarokat, messze azért ne vigyem a kocsit, mert még át kell rendesen nézni, meg ilyenek.
Közben az előzényekhez hozzátartozik hogy indítgattam már az autót miután kész lett a kipuff, és a tünet ugyanaz maradt, emelt fordulaton hibátlan, de alapjárat nincs. Eszembe jutott és zavart hogy eredetileg volt egy testkábel ami szívócsonkról az alapjáratira ment, de ekkor nem tulajdonítottam neki jelentőséget, csak..
Na mindegy próbáltuk stabilizálni de nem ment, hol megtartotta hol nem. Aztán egyszer valahogy beállt 1000 körülire és azt hittük jó, úgymaradt.
Szóval miután elment a szerelő, megtaláltam a kerékcsavarokat is, úgyhogy semmi nem állt a próba útjába. Tehát kiálltam a garázsból, sajos már kifele jövet észrevettem hogy mégis levegős maradt a fék, és alapjárat sincs. :) :(
Na midegy menjünk egy kört, ekkor már sötét volt a kocsin persze állt az egy éves por ablakmosó üres, alig láttam valamit. Az első kis kör szörnyű volt, le akart álli folyton mivel nem volt alapjrat, szarul reagált a gázra, alig volt fék, a módosított váltórudazaton is van mit állítani, mert kidobja a 2est. Gyorsan visszamentem.
Akkor lejött Vittorio barátom (szörnyeteg Q4 :) ), na mondom ha már itt vagy menjünk csak egy nagyobb kört, fel az autópályára! Hát így is lett, nem húzom tovább a szót, a lényeg hogy most nem tudom eldönteni mit érezzek félig tele vagy félig üres az a pohár.. Igazából a legnagyobb probléma hogy nincs alapjárat, meg hogy ha nem figyelmesen kapcsolom a kettest akkor kidobja. A futómű nagyon patent, a belseje nem nyöszörög annak ellenére hogy a műszerfalon kívül semmi nincs rögzítve, működik minden elektronika, világítás, jó a fűtés.. :)
Az autó egyébként a felső tartományban kiválóan húz, megy ahogy kell, csak még borzasztó hangos belül a motorhang..
Meg 1500 alatt teljesen halott, prüszköl köhög, leáll, de ahogy állok kicsit a gázon dadog-dadog aztán hirtelen gyönyörűen felpörög..:( Nem működik a sebmérő, az üzemanyagszint össze-vissza ugrál, főleg ha játszok a gázzal. Nem működik a gyári vízhőfomérő, igaz van benne nekem 2 utólagos (hengerfejenként 1-1). Kurvára kifúj még a kipuff valahol elöl. Egyébként érdekes hogy szinte csak motorhang van. Tankoltam bele, aztán visszaálltam a műhelybe, pedig már nagyon elhoztam volna :(
Szóval jó is meg nem is, dehát lehet h ilyen átalakítás után ez a természetes! Egyébként közben megerősítést nyet hogy alapjáratom azért nincs mert az alapjárati nem kapja meg a testet, ezért kell az a bizonyos vezeték, amit kihagytam belőle. Meglátjuk, remélem tényleg ennyi.. Na ennyi! :)
Ez a rész jobban megmaradt! :)
Tehát December 27-én befejeztem valamennyire a beltér összeszerelését is, a motor is ijndítható állapotba került. Mivel nagy volt a sietség néhány fontos dologról megfeledkeztem, de erről majd később.
Tehát beindítás:
először is kapott egy új akksit.
azért izgultam, mert a nyáron csak próbaindítást végeztem az autón, úgyhogy azért kérdéses volt hogy beindul-e. Kapott 15L friss üzemanyagot, nehogy ez legyen a baj.
Azt hiszem kb. 1 órán keresztül kellett indítgatni, mire történt valami. De beindult.
Kicsit egyenetlenül járt. Addigra egyedül maradtam a kocsival este 7 óra körül, de mindenképp el akartama vinni egy próbakörre.
2 utcányit mentem vele, elég rémisztő volt. Csörögött, zörgött, nem ment, torpant, alapjárat nem volt, leállt. A visszajelzők egy része nem működött, sebességmérő nem működött, motorfék nem volt. Visszatettem a garázsba és otthagytam
Kiálltam a garázsból porszívózás bvégett. Visza már nem tudtam menni, mert a kocsi mozgásképtelenné vált. Az elsoztófedélre ránéztem, és eléggé kokszos volt a teteje. (Belül nem, ott szép tiszta és még mindig újszerű) Na akkor ez most mipics@?
Hétvégén meg kéne a kocsi, illetve már csütörtökön is.
Update A szerelő megnézte a szerkezetet. A trafókábel volt kilazulva, lötyögött és néha áthúzott a magasfeszültség, ettől kokszolódott el az elosztófedél.
Az Alfa a hétvégén itthon hagyott. Nem indult, csak köszörültem de nem röffent a motor. Korábban is csinált egyszer ilyet, akkor az elosztófedélben kellett kotorászni (eloxidált pólusokat átsimogatni csiszolópapírral) és ment is a motor. Most azonban ez már nem segített.
Kipróbáltam a korábban elkannibalizált SW gyújtáselosztóját, de azzal se ment. Végül Hakuna cartárs sietett segítségemre, de vele is csak azt állapítottuk meg, hogy a szikra nem jókor jön a gyertyákra.
Én a karbikra is gyanakodtam (nyáron Bálint33 kocsija is hasonló tüneteket produkált, ott végül a karbira lett ráhúzva a vizes lepedő). De a gyertyák elég benzinszagúak voltak mikor ki lettek véve...
Végül az is kiderült (sokadik nekifutásra), hogy az elosztót rosszul rakhattam vissza, kábé pont 180 fokkal (vaze, ezt hogy csináltam?). De a kis mókuskálás után legalább a motor életre kelt (igaz rotort is cseréltünk az elosztóban). A következő lépés, hogy a kannibalizált elosztót berakjuk a motorba, mert a mostaninak eléggé lötyög a tengelye. (Ez okozhatta azt, hogy álló helyben egyik napról a másikra elromlik az autó?)
A műszeres beméretés még várat magára.
A minap reggel indulnék, de az autó megmakacsolja magát. Az indító rendesen forgatja, az immo lápácska is elalszik, a comp. visszajelző sem világít, az izzítás visszajelzője is normális. Egyszóval minden rendben levőnek tűnik, csak épp nem indul be. WTF?!?
Konzultáció Szamosiékkal: légtömegmérő, vagy fordulatszám-jeladó. A netes fórumokban sincs jobb ötlet. LMM lehúz, indítás, semmi...
Trélert kell rendelni :( Nagynehezen kihúzzuk a garázsból, aminek a vonószem látja kárát. Oldalirányú terhelésre nincs méretezve (csak kissé oldalt tudtuk húzni, ráadásul lejtőn felfelé), ketté is tört. Nagynehezen fenn a tréleren az autó (siralmas látvány..), irány Hidegkút.
Comp. kiolvasva: csak LMM hiba látszik (ami nem is csoda, tekintve, hogy előző nap lehúztam). Szamosi mester határozata: cseréljük ki a fordulatszám-jeladót, a tapasztalat szerint az a ludas. Igaza lett. Az új alkatrésszel pöccre indul az autó. A trélerezés párszáz forint híján annyiba került, mint a javítás. :(
Tanulságok:
1. bosch/germany monnyon le! (az új érzékelő digó gyártmány, meglátjuk, hogy bírja)
2. Így utólag volt előjele a dolognak. Egy ideje nem indult olyan könnyen, mint előtte; egy-két fordulattal többet tekerte az indító, mielőtt beindult. Egyszer pedig mirnix-dirnix leállt, de aztán simán újraindult. Ha valaki ilyet tapasztal irány a szervíz és méresse meg a jeladót!
3. Amit én is megtettem a kiszerelt alkatrészen. A szervíz manual szerint 860 ± 10 ohmnak kellene lennie; én 540-et mértem. Tényleg kinn van a toleranciából.
4. bosch/germany monnyon le! Egy ilyen hülyeség miatt nem szabadna járóképtelenné válnia az autónak. Nem hiszem, hogy hatalmas műszaki probléma volna ennek a megoldása. Nekem legalább két ötletem van hogyan kéne csinálni.