Blog >> recaro
Ez olyan poszt, amit később módosítani fogok. Csak találjak kárpitost.
Történt ugyanis, hogy a nagyonnagy szerviz alkalmával Alex észlelte, hogy az üléseim teljesen rottyon vannak, eltört a bal első váza is, meg amúgyis ki voltak ülve.
Úgyhogy felajánlotta a saját Recaroját, amiket meg kell csináltatni kárpitossal, de megéri.
Először vonakodtam, de aztán beleültem és rájöttem, hogy zseniális. Tart, kényelmes... kell.
Elméletileg az 1.8 turbókba helyett az első generációs Milanokba tették ezt a fajta ülést, szóval ez az ultraritka kategória. És még a gyári kárpithoz is illik színben.
Szóval kárpitos kerestetik :)
A második képen látható az elérni kívánt állapot :)))
Hosszú hónapok (évek) kutatómunkája eredményeképp ma végre meglettek a gyári SportPack 2 Recaro szövet üléseim.
Nagyon sok kutatómunka előzte meg. Mindenképp szövetet szerettem volna légzsákkal, deréktámasszal, elektromos háttámlával. Na, ez elég ritka :)
Próbáltam viszonylag jó állapotú használtakat keresni, de ilyen se a magyar oldalakon, se az ebay-en nincs. Amik vannak, azok vagy bőrösek, vagy légzsák nélküliek, vagy menthetetlenül lestrapáltak. Aztán megtaláltam ezt. Bár kissé kopott volt, de szerencsére az ebay-en találtam vadiúj gyári ülőlap kárpitot!!! :) Az oldaltámaszt is javítani kellett, de ehhez is sikerült anyagot találnom. A javítás a Bara Kárpit műhelyében történt.
Az öröm stílszerűen csütörtökig tartott: a B1-es zár egyszercsak lentmaradt, aztán másnap újból :-(
Ma - némileg lehiggadva - utánanéztem a dolgoknak, a zárszerkezettel kezdtem ; a működését kézben modellezve megállapítottam, hogy s e m m i l y e n módon nem akadhat meg, hacsak valamelyik segédberendezése meg nem szorul.
Visszaszerelve pár zárás után bebizonyosodott, hogy ez csak a központizár-motor lehet és esetemben az is!
100%-os volt a kiszerelt állapotban végzett teszt is: ugyanúgy 5-10 zárásonként leragadt, forgó finommozgatással lehetett csak kioldani - nem csoda, hogy ezt beszerelt állapotban a jópár csatlakozó alkatrész láncolatán keresztül nem lehet abszolválni, és az ajtólemezt is kár szinte horpadtra püfölni :-(
Nincs mese, csere lesz, de honnan? Az olcsó, de "egyautós" bontóban már nincs több első (ide csak az jó) motor, majd nézek Nyéken esetleg...
Addig is jó megoldásnak tűnt a J1-el való csere, hátha az újabb példány beszerzéséig kihúzza a B1-ben, ezt a leragadóst meg maximum lekötöm a J1-ben, ha nagyon vacakol és ott majd kézi gomblenyomás fog egy darabig játszani...
A helycserés támadás - ezúttal kellemes - meglepetést okozott, minden tökéletesen működik! :-)
A magyarázat:
Eddig egyféle zármotor-halált tapasztaltam: a rettenetes berregéssel járót ( a J1 és J2-m "ment el" így, ezt a leragadós véget csak a B1 produkálta.) Nem véletlenül: a hátsó motorok (és nálam a J1 is csak ezt a módját használja, mivel le van kötve a kulcszárról) "SLAVE"-ként működnek, a kulcsnál lévő zár elektromos jelére. Az első ajtókban lévő mindkét zár "MASTER" típusú, ezek csak akkor vannak elektromosan működtetve, ha épp a másik oldali párjuknál nyitunk kulccsal, (nálam a J1 mindig) vagy ha a távirányítóval használjuk őket.
Kulcsos nyitásnál a M. motorok a másik, mechanikus módjukat használják, amikor kis nyomásra lezárnak, illetve kis emelésre nyitnak.
Nálam - mivel ott kulcsolok mindig - a B1 csak mechanikusan volt használva, elektromosan egyáltalán nem, ezért alkalmas a J1-ben - kulcszár nélkül - további használatra. A J1-em viszont - valószínűleg a berregős régi, eldobott is - alkalmas a mechanikus nyitásra, mivel így nem volt sokat használva....
Konklúzió: ha kulcsozni akarok a J1-en is és/vagy megcsinálom a távirányítót, akkor kell csak vennem egy újabb motort, bontózás esetében lehetőleg nem berregős J1-et, mert az bekötött kulcszárnál sincs annyit használva, mint a B párja!
Egyebek: a lakatos-srác vidéki "jószomszédja" miatt nem vállal kasztni-munkát, egyenlőre keresztfaterral csináltatok egy lengőaljzatot a garázsba. Ha bírja a kisflexet, akkor elfogadom a Megbízóm ajánlatát egy ilyen kisgép beszerzői áron való megvételére, aztán majd meglátjuk...
Az "isteni" Pininfarina-felirat: "bebújva" az üregbe sem sikerült kioldani a hátoldalán lévő "csatlakozókat", illetve szinte biztos, hogy az csak ragasztó. Ezen felbátorodva pengés alávágással sikerült kicsit elválasztanom a kasztnitól, kellő türelem esetén folytatom, mivel sem eltörni, sem a festést összecsikargatni nem akarom...
"Rekszi"-vel a helyzet: nagy a dilemma, hiszen csak a műbőrt lehetne (azt is csak nagyon hasonló) új anyaggal kipótolni, a másik két anyaghoz maximum "stílusában illőt" vehetek.
Most két irány van:
1.az ülőlap már majdnem lenyúzva, ha minden huzat lent van, megnézem, lehet-e normális kinézetet csinálni úgy, hogy az egy szakadt elem miatt nem cserélem le mindkét ülés ülőlapján és támláján is valamennyi hasonló darabot
2. nagyjából tájékozódom a kárpitos-árakról, lehet (naivság?) hogy értelmetlenné válik a fenti szarakodás...
Most látom és döbbenek rá, hogy majd' egy hónapja semmi írás :-(
Éppen nem azt jelenti, hogy semmit nem csináltam, de látványos előrelépés sem történt...
A kiszemelt - és hallomás alapján az ideálishoz közel álló - lakatos sajnos bemondta az unalmast, egyenlőre komolyan elgondolkodtam azon, hogy effektíve házilagosan menjen a dolog. A legnagyobb akadály, hogy keresztapámnál - ahol lenne áram, flex, hegesztő, no meg némi gyakorlat és még kéziszerszám is kerülne - nincs hozzá "ingatlan" :-(
A garázsba először is be kellene vezetni az áramot : ez nagyon körülményes, sajnos az öregasszony távollétében kivitelezhető csak a lakatolással együtt és erre mostanában semmi remény...
Áthidaló megoldásként szóba jöhet keresztfater egyik alkalmazottja, nála a gyakorlat + az infrastruktúra (felszerelés aknás garázzsal) is megvan, feltehetőleg figyelembe venné az elképzeléseimet és anyagiakban sem lenne vészes, keresztapám szükség esetén pár nap fizetett szabadsággal támogatná a projektet...
Egyetlen probléma, hogy Miskolctól pár kilométerre van a "telephely", de szerintem szakaszosan akár így is kivitelezhető lenne a meló...
Mindenesetre a verda "szétbombázva" várja, hogy történjen valami. Közben a csomagtartó alján és a zárhídnál, illetve a küszöbön is elkezdtem feltárni a csúfságokat - éppen akad belőlük egy-kettő :-(
Pl. a baloldali lökhárítóbak alatt is van egy kis "elhalás", a rosszabb, hogy a kasztnira hegesztett anyacsavarok leváltak majd' mindegyik rögzítési pontnál, kemény meló lesz minden egyes csavar kioldása:-(
A Pininfarina-felirat eltávolítása sem történt még meg.
Ma majdnem beszéltem a sráccal, tényleg csak percekkel kerültük el egymást :-)
Szerintem holnap felkeresem Miskolcon, hátha lassan nekiugorhatnánk ;-)
Közben egy hengerfej-felújító (minimum szelepszár-szimmeringező) projekten is agyalok, ugyanis 5000 km alatt elfogyott 1,7 L olaj, ráadásul 20W-50-ből! :-(
Egyenlőre bízom benne - ezt még kompresszióméréssel is biztosabbá akarom tenni - hogy a blokkhoz nem kell nyúlni, illetve megúszom a teljes motor ki-és beszerelést.
Egyenlőre tüneti kezelésként vettem 2 liter olajat :-p
Tegnap kis pincei rendrakás után nekiugrottam a sofőri "Rekszinek". Érdekes, hogy az első bátortalan mozdulatok után automatikusan jöttek elő a fogások és szinte percek alatt kint volt a fejtámla, illetve lent a támla hátsó huzata.
Ma a támlabélést szedtem ki és nyúztam le - egyenlőre meg is állok itt, mivel a legelső feladat megállapítani, milyen anyagokkal lehetne a felújítást megcsinálni és ez a két huzat mind a 3 féle anyagot tartalmazza. Sajnos mindegyiken (a bőrszerű , a gyöngyvászon-szerű és a mintás anyagon is) találtam el nem tüntethető szakadást, vagyis elvileg legrosszabb esetben újra kell húzni mindkét teljes ülést, másképpen: ha bármelyik anyagból találok meggyezőt, az nagyban csökkenti a projekt anyag , munkadíj -és időigényét...
Ja, majd' elfeledtem ! : a B2 ajtóval is szépen elszórakoztam, mivel nem tetszett az illeszkedése, illetve már korábban a zár kasztni-részénél láttam, hogy a furatok ki vannak tágítva mindenfelé és még így sem áll rendesen az ajtó - sajnos ez elég rossz dolog, ugyanis pont ott volt törve. Folyamatosan él bennem a gyanú, hogy valamit szarul csináltak meg, de nem bírok rájönni, pontosabban a hátsó sárvédő rosszul helyreállítása lenne az egyedüli magyarázat, az viszont egyrészt annyira összetett elem, másrészt sehol nem látok toldást- javítást, hogy nagyon gyárinak tűnik... Ellenben az ajtó pontatlan beállítása - ami cserés volt - magyarázat lehet, meg is próbálkoztam korrigálni - egyenlőre sikertelenül :-(
Ma igyekeztem elterelni a figyelmem a doblemez-problémáról, ez legkönnyebben úgy ment, hogy bele sem ültem a kocsiba :-p
Az (épület)lakatost sem látogattam meg, inkább cuccokat és gondolatokat rendezgettem: elhatároztam, hogy mielőbb megnyúzom az eredetileg B1 "Rekszi"-t és elmegyek vele anyagbeszerző körútra. Persze egyből beugrott, hogy még a mostani ülésemről hiányzó csavarok dobozát sem tudom, hol van :-(
Némi OFF pakolászás után viszont megtaláltam, ez már nem lehet mentális akadály! :-p
Este azért mentünk egy kört a gyerekekkel, utána meg együtt tettük le a Kisszarost a garázsba, így nem nagyon tudtam lendíteni a dolgokon - de hát a vasárnap este nem is erre való...