Blog >> v6 >> zé.

Nem élhetek G-szem nyifogás nélkül, erről már egy, a Jakab Records ( Andy és Zsunior ) által promótált, ám eddig kiadatlan zenei albumomon is tanúskodik az egyik ( igaz, még meg nem írt ) nóta címe. :P :)
Zé.-nél cserélve lettek ( ezen IS ), kaptam ajiba egy pár használt, de az addig bent lévőknél jobb állapotúnak tűnő stab. pálcát is hátra. Az eddigi első fékbetétek is átadták a helyüket jobb állapotúaknak ( ATE ) - köszi, Gyuszi barátom.

Elöl mindkét oldalon cserélve lettek fentiek ( ha esetleg valaki nem jött rá: a gólyalábak ) tokkal vonóval bal oldali rugótörés okán Zé.-nél. Rugók, lengéscsillapítók. Sokkal stabilabb lett az eleje, örülünk.

Hol máshol, mint Zé.-nél (is) praktizálgat egy ideje időnként Tibi, a klíma-guru. A nuvolát már nem működő klímával vettem még tavaly, azonban most jött csak el az idő, hogy rábízzam a hiba oknyomozását és esetleges rendberakását egy szimpatikus, hozzáértő emberre. Így is történt, szerencsére csak egy nyavalyás O-gyűrűt kellett cserélni a kompresszornál. :)

Mélyhűtőláda lett a verda, a 166 klímája - ha jó - brutálisan képes hűteni, ellenben a 156-tal.

Festékanyag is lett betöltve, ha esetleg valahol majd még szivárogna a rendszer ( nem fog ), nyomban meg is mutatja a gyengéjét.

Abban korban van a nagyvad, hogy ilyen problémák sajnos előfordulhatnak már nála. Dr. Zé. ( ki más?? ) helyére tette a csurgatást egy kiegyenlítő-tartály és klf. vízcsövek cseréjével. Megpucolta a pillangószelepet is, mert jó dzsuvásnak tűnt. Sokkal harapósabb a verda, jóval közvetlenebb lett a gázreakció. Hurrá!