lehet, hogy más az áttétel is a váltóban.
a 45ös lényegesen nehezebb. mint a 33as, a motor pedig nagyjából ugyanaz.
nem menne olyan jól
na ezt egy rövidebb váltóval és egy rövidebb difivel próbálták orvosolni, így lett ez az áttétel.
hasonlításkép: a faterom déjvú eszperója ami elég nagy autó, 1,5 16v motorral fogyaszt városban 10-11litert, pályán meg hatésfelet!
na ilyen fogyasztása sosem lesz 145ös benzines Alfának...
sokat matekoltam, sőt átváltó táblázatot készítettem, hogy mi lenne ha változtatnék rajta, de hosszabb ötödik csak a 33 tádéjé lehetne, és azzal is kb 200 fordulatot nyernék. ha a difijét is cserélném másikra, akkor már érezhető lenne a változás, ugyanazon a fordulaton, ahol most 121el megy, ott menne 140el.
ez nagyon jó kis utazós tempó lenne.
csak az a baj, hogy a hosszabb difivel sanszos, hogy városban nem javulna a fogyasztásom, viszont még gyengébben menne az autó.
Föckös2010-12-20 17:59:10 // 115808
WarbiRunner (Gyuri)2010-12-20 17:57:30 // 115807
Hát 1.5-2 liter különbséget nyugodtan lehet számolni a dízel javára. Stabil 100-110 környékén 5.5, ha 80-nal elporoszkálsz, akkor alulról közelíti az 5-öt. A 4-et én sem hiszem, de az 5.5-6 közti országúti fogyasztáshoz nem kell különösebb mutatvány, normálisan menni kell és kész. Belefér az előzés, falun átgurulás, lovasszekér kettesbengyorsanmegelőzés stb...
A hétvégi vegyes fogyim 6,3 lett. Ez 230km autópálya 140-nel, 70km Budapest + környéki országút, és 230km hóesésben autópályán 100-130 közt, és még rá 60km város Debrecenben.
Én pont nem városba ajánlanám a jtd-t, bár a fogyasztása irtó kevés. Nem melegszik be jól, nem fűt hamar, sokkal nehezebb kuplungolni mint egy benzinest, kényelmetlenebb vele a lámpától indulás.

szasza(SW)2010-12-20 17:54:34 // 115806
7-alatt elmegyek most is a jtd-vel városba:)Kint meg közelebb a 6 hoz.Rendbe van a motorom, azt hozzá teszem:)
Bazsa1452010-12-20 17:43:09 // 115805
Ezek nem akarnának gyártani egy hibrid vagy hidrogén hajtású autót gyártani végre ?:D:D
mreni2010-12-20 17:39:07 // 115804
Nekem se a focus se a mondeo nem evett annyit soha:D de kitudja lehet azok voltak a szarok,vagy velem van a baj:D mondjuk nekem kényelmes se volt egyáltalán de ez szubjektív:)
Azzurro2010-12-20 17:35:57 // 115803
Igen.....ez volna a megfelelő választás..:-)))De jó volna!!:-))
Azzurro2010-12-20 17:34:58 // 115802
De igen annyit eszik, és nem többet!!!!:-)))Én nyáron 1100Km-ert kocsikáztam vegyes használattal, egy Ford Focus 1.6 TDCI-vel, és bizony a fogyasztási paramétere világbajnok volt!!!:-)))Nem beszélve, hogy komfortos is volt.
Pedig én sem válnék meg az Alfa márkától, mivel imádom vezetni, természetesen.:-))
De ez a márka nem a fogyasztásáról híres, hanem arról amit egy másik autó nem tud nyújtani.
Pedig én sem válnék meg az Alfa márkától, mivel imádom vezetni, természetesen.:-))
De ez a márka nem a fogyasztásáról híres, hanem arról amit egy másik autó nem tud nyújtani.
Bazsa1452010-12-20 17:28:49 // 115801
Megoldás: városba JTD , országútra TS v Boxer : D ?!
mreni2010-12-20 17:28:06 // 115800
Akkor se lesz TDCI-m ha az lesz az utolsó autó a világon,járok inkább gyalog...:D
azok se esznek 4-5litereket...max ez az szutyok 1.3(??)TDCI fiesta,de az legalább nem megy:D
azok se esznek 4-5litereket...max ez az szutyok 1.3(??)TDCI fiesta,de az legalább nem megy:D
Bazsa1452010-12-20 17:27:27 // 115799
Ez is csak ahány ház annyi szokás vagy minden szentnek maga felé hajlik a keze meg stb :D
Jót és rosszat is lehet mondani minden típusról.
( bocs ha van olyan amelyikről csak jót lehet , de az is AR ? :D )
Igen,igen Alfám van.Imádom,és semmi pénzért nem ülnék másba félreértés ne essék kedves cartársak !! :D

Azzurro2010-12-20 17:26:00 // 115798
A JTD-nél csak a városi fogyasztásod lesz jóval kevesebb, az országúti nem igen.:-))Ott nem lesz jelentős a különbség.:-(((
mreni2010-12-20 17:25:29 // 115797
Nálam eddig soha nem volt,ma viszont én is észrevettem Kappa-n hogy nem tudtam bezárni a jobb1et...:(
Bazsa1452010-12-20 17:23:38 // 115796
Én már azt sem értem, hogy a boxer miért eszik többet mint egy soros ?! Értem Én azt , hogy nehéz a kaszni a motor teljesítményéhez , de hát ez még nem kéne, hogy oka legyen a magas fogyasztásnak. Vagy igen ?
Azzurro2010-12-20 17:23:11 // 115795
Na....azért vissza az agarakkal, de egy Alfa JTD sem eszik olyan jól, mint ahogyan azt sokan mondják.Legalább is, a 4-5/litert az ennél a típusnál is felejtős.:-))
Nem úgy mint egy TDCI, TDI, ......attól függetlenül ki mit mód ezekről a típusokról.
Rosszat- jót egyaránt értem...:-)))
Nem úgy mint egy TDCI, TDI, ......attól függetlenül ki mit mód ezekről a típusokról.
Rosszat- jót egyaránt értem...:-)))
Bazsa1452010-12-20 17:21:34 // 115794
Ez az. Követlejük, hogy gyártsanak olyan autót ami igazodik az adott ország benzin árához és klímájához :DDDD
Mariann & Béci2010-12-20 17:17:29 // 115793
Nekem is felment a fogyi kb12l. Az a baj hogy 8km használom.Be sem bír melegedni, nem is csoda tegnap reggel csupán -17c volt.Ilyenkor már nem lehet egy darabig az ajtót becsukni. Nálatok is van ez a jelenség?
Azzurro2010-12-20 17:16:41 // 115792
Én már leszigeteltem az isten faszát is, és egyáltalán nem változott a fogyasztás.Mióta bejött a hideg, azóta sokkal jobban megnőtt a fogyasztásom.Amikor ezek az autók készültek és napvilágot láttak, akkor a benzin nem volt ilyen drága, és nem számított ennyire a fogyasztási tényező.:-))
kando.2010-12-20 17:09:58 // 115791
Az igazság az, hogy az 1,4 boxer nem sokkal eszik kevesebbet, mint egy 1,6 vagy 1,7 (8V). Úgy értem, ahhoz képest, hogy 1,4-es, majdnem megeszik annyit, mint egy 1,6-os. Bár ez inkább hallott tapsztalat, de van alapja :)
(Igaz, én se panaszkodhatom most az 1,7-re, ahhoz képest szerintem jól fogyaszt, hogy szinte városban használtam eddig, legmesszebb vele eddig Dunaújvárosba mentem :) )
(Igaz, én se panaszkodhatom most az 1,7-re, ahhoz képest szerintem jól fogyaszt, hogy szinte városban használtam eddig, legmesszebb vele eddig Dunaújvárosba mentem :) )
Bazsa1452010-12-20 17:09:49 // 115790
Már késő vajon írni a Jézuskának, hogy kérek egy dieselt ?:DD
Elsőbbségivel még megkaphatja sztem :D
Hogyha nékem sok pénzem lesz átülök egy jtd-be :D
Elsőbbségivel még megkaphatja sztem :D
Hogyha nékem sok pénzem lesz átülök egy jtd-be :D
Bazsa1452010-12-20 17:06:39 // 115789
Na az a vicc ha az enyémet 3k fölé engedem és 3.5-nél váltom el akkor tapasztalatom szerint még többet is megiszik.:(
Úgy látszik ez egy köcsög 1.4 boxer :D De attól még szeretem :D
Ma azt is ajánlották, hogy karton papírozzam be a hűtő egy részét mert rövid kiszállok beszállok módban későn éri el az üzemi hőt és tovább tartja rajta az automata szívatót.
Talán ha kevesebb hideg levegőt kap valamelyest csökkenhet a fogyi.
Végül is egyhamar nem lesz a kész a céges vas ( hogy a német precizitás vessen bele villámot ) úgyhogy lesz időm tesztelgetni :D

mreni2010-12-20 17:00:36 // 115788
Nekem így nem szerette a TS :)2200nál elváltogattam,ha tempóztam akkor meg kitérdekel mennyit eszik:D:D
Vikking 3112010-12-20 15:58:46 // 115787
És engedd 3k fölé. 3.5-nél válts. Az úgy jó.
Vikking 3112010-12-20 15:58:25 // 115786
Szerintem abban a stílusban ez is megeszi a 12-t... A bemelegedéssel csökken a fogyasztás szerintem jelentősen.
WarbiRunner (Gyuri)2010-12-20 15:49:01 // 115785
Amúgymeg kipróbálnám 3000 fölé engedve. Nem tudom hol van a tied nyomatékcsúcsa, de akörül autóznék vele. Kicsit fölé, aztán elváltod hogy kicsit alá essen. Ha nincs gyorsítás, lassítás, csak egyenletes menés, akkor felváltod, hogy keveset forogjon. Szerintem kevesebbet enne egy kicsit, mindenesetre egy próbát megér.
WarbiRunner (Gyuri)2010-12-20 15:45:24 // 115784
Itt mindenki látens dízeles? :-)) Alul, nyomaték, ne forogjon sokat, ne egyen...venni kell egy jó kis TD90-et vagy jtd-t és elmúlik minden ilyen gond. Rövidtáv csak hidegen csak város 7,6...
Bazsa1452010-12-20 15:35:49 // 115783
Basszus a 9.5 nekem is tetszene csak városban, de nekem 12 ! és csak Pesten és persze a jövök-megyek kiszállok elintézem tovább megyek stílusban van ez, úgy , hogy nem engedem 3000 fölé !!!
Bazsa1452010-12-20 15:28:39 // 115782
Ehe...Értem én.Persze. Na, de itt jön a képbe az, hogy nekem nem a szokásos piros kulcs benne a elektronika megoldásos kulcsom van, hanem egy sima illetve 2 kulcs ami fekete és külön egy kis kocka alakú biznasz amiben van az elem és eddig az nyitotta az központi zárat.Semmi mást nem csinált csak a kp zárat zárta-nyitotta....
Na ilyenkor mi van ? :)
Na ilyenkor mi van ? :)
pb_2010-12-20 15:22:52 // 115781
Akkor felesleges vele foglalkozni.
Vikking 3112010-12-20 08:42:25 // 115779
Nem ismered? 3x jön elő...:D
dfg (Tanárúr)2010-12-20 07:47:42 // 115778
ki az az Évi?
Vikking 3112010-12-20 00:03:33 // 115777
Akkor jó:)?:)
mondjuk amíg ez a gondja és ötletem sincs h mitől, addig nem érdekel...:) évi 3x jön elő kb...
De vajh mi? Google vagy manual? Vagy nézzek körül a környéken? Ok köszi ezeken túl vagyok...:)
(utsó 420 kmre 9.5 jön ki kb fogyasztásban, pedig ebben van 110 km pest, országút, na meg némi városban ugrálós 5 percre menős közlekedés is. Ez így tetszik...:))

pb_2010-12-19 23:24:46 // 115776
1általán nem biztos, hogy túldúsít.
G-Burt2010-12-19 21:37:52 // 115775
Még nem ütöttem szét, nem volt idő azzal foglalkozni, de sort fogok rá keríteni, már csak bosszúból is:D A fejét már elflexeltem, fagyasztóspray, csavarlazító, láng, de sehogy se sikerült kiszedni, majd rakok fel képet ha sikerült:D Most meg slattyogok benzinkútra, kevés a nyál, nem akar följönni a garázsbólXD
Ferke2010-12-19 20:56:33 // 115774
Naja, annak a csavarnak belül van egy műanyag perselye, ami megszűnik létezni, ha valamelyik csapágy megadja magát. Onnantól kezdve meg úgy berohad, hogy leírhatatlan. Valahol volt egy fotóm, de nem találom, ami egy ilyenről készült, miután sikerült kiütni. Persze leszedett híd, satu, és egy kvanagy kalapács segítségével jött le cca. fél óra alatt, de fenn az autón erre esély nem lett volna.
mreni2010-12-19 19:37:38 // 115771
A vezérlő a tetőn van az utastér világításnál:)ha lepattintod róla a burkolatot meglátod.
A problémád az hogy be kellene tanítani a kulcsot újra.
Ennek a menete,beülsz a kocsiba,ajtót bezárod,a vezérlőn van egy kis gomb és led,valamivel benyomod a gombot ezzel egy időbe nyomod a kulcson is a gombot amíg a led világítani nem kezd akkor elengeded mindkettőt és elvileg kész.
Nekem így rémlik de nem 100%:D ha valami nem stimmel javítsatok ki:D

WIK_1462010-12-19 19:28:15 // 115770
jolvan, akkor majd ha már nem lesz recesszió csináltatok :D
WarbiRunner (Gyuri)2010-12-19 19:28:12 // 115769
Nem mondtam, hogy zavar :-))) Csak egy lehetséges ok az injektorpikogrammra...amíg megy addig nekem 8 (bocs...nyóc :-))).
Föckös2010-12-19 19:26:23 // 115768
Mifi amit mondott, az baráti ár! de az aranykulcsnál is van, nekem anno 12ért csinálták, pöccröff:-)
Vikking 3112010-12-19 19:24:44 // 115767
Jut eszembe: Megszűnt Gödöllőn a Fiat szalon is.................................
MIFI2010-12-19 19:19:49 // 115766
Nekem a Gödöllői Fiatban azt mondták nem másolható az immo.. mert nincs regisztválva vagy mit tom én bla bla bla szöveget nyomták. Elvittem hatvanba egy kulcsmásolóhoz és azt mondta 12K és megcsinája:)))) Azóta is jó.:)
WIK_1462010-12-19 19:17:44 // 115765
mennyiért csinálnak ilyen immos kulcsot? meg gondolom nem is mindenhol :S
Föckös2010-12-19 19:16:09 // 115764
háhagycsinálja:-))
Föckös2010-12-19 19:14:12 // 115762
gratula! de azért csináltass pótkulcsot, biztos ami biztos:-)
dév2010-12-19 18:37:19 // 115761
HALI. VALAKI TUDJA HOLVAN A SZIVARGYÚJTÓ BIZTOSÍTÉKJA 145-1.4 TS NEK? KÖSZI ELŐREIS
Vikking 3112010-12-19 18:18:22 // 115760
:DDD ok :P
WIK_1462010-12-19 18:16:26 // 115759
mind1 már műxik :D azért elrakom az ötletet a zsebembe hátha lesz még ilyen :D