ma (ismét) cserbenhagyott az autó :(
a pályán mentünk Móvár felé, meg kellett állnunk egy pihenőben, és mikor begurultam és visszakapcsoltam leállt, nem akart indulni, megnéztem a reléket, minden jónak tűnt, AC ment, önindító tekert, befecskendező lámpa világít. Felhívtam pár embert ötletért (köszi George és Piritu), de sajna semmit se sikerült javítani a dolgon. Megpróbáltuk behúzni, egy nagyon rendes középkorú uriember segített, de nem működött az se. LMM-re se reagált.
már éppen a tréler hívásán agyaltam, mikor eszembe jutott, hogy épp nálam van a diag kábel és a laptop is. Volt benne hiba sokféle, ennek egy része a relék birizgálása miatt jött valszeg. töröltem a hibákat és elindult, szépen járt a motor, így elindultunk hogy a köv lehajtónál lejövünk a pályáról és visszajövünk Győrbe. A lehajtónál mikor vissza akartam kapcsolni ismét leállt és ott már semmi se segített, így após hazavontatott. A szerencse az hogy a pályáról le tudtam jönni így azért jóval egyszerűbb volt.
fordulatszám jeladó hibát mond a comp., a törlés előtt volt benne P1172, P0170, P1653 (a 2 utóbbi tárolt hiba, ez első végzetes, a többi nem érdekes, mert a relék kivétele miatt volt)
most pedig egy P0335 van, ez valószinüleg a jeladó hibája, vagy valami más ami itt csapódik le?
a hét közepén megy majd át a szerelőhöz (itt az utcában van), remélem megoldja...
Liquid2011-04-02 14:54:55 // 119292
Gyalu2011-04-02 08:36:01 // 119291
Sajnos nem így történt, mert ez magát a zárat fúrta igen keményet. Gyakorlatilag egy kisujjnyi lukat gyártott a közepébe miközben oldal irányba is tágította a furatot, nagy szidkozódás közepette... Sajnos belülről is hasonlóan nézett ki az autó! :(
GTPeti2011-04-01 22:35:49 // 119290
Gyerekek, lehet, hogy a terhelésváltáskor jelentkező "lökést" nem is a DMF, hanem a váltótartó-bak okozza... Hamarosan ki lesz vizsgálva.
GTPeti2011-04-01 21:49:11 // 119289
"Két dolog érdekel igazán: az állapot térmodell alkalmazása az irányításelméletben és a pina."
:))
:))
Erhard 242 (Pure Energy)2011-04-01 21:48:50 // 119288
szerintem meg annyinál kap a TS 20m-et :)
Liquid2011-04-01 21:45:47 // 119287
csak szeretnéd :DDD
szerintem svájcifrank árfolyam
szerintem svájcifrank árfolyam
Erhard 242 (Pure Energy)2011-04-01 21:43:37 // 119286
IQ-m :DDD
Liquid2011-04-01 21:23:22 // 119285
ez a vérnyomásod? :D
Liquid2011-04-01 21:22:01 // 119284
jól mondja Poló kolléga :)) én speciel semmit se vettem észre ilyen téren, max azt hogy a 185-tel életveszélyesen instabil :)
Roll19832011-04-01 19:43:41 // 119283
A következő majd az lesz! 159 SW 2.4 jtd ;)
Imyx2011-04-01 19:33:33 // 119282
Jó lenne, ha lenne lehetőség előtte kipróbálni a 215, 225-öt is :). Kösz az infókat, felcsigázott. Addig is, marad a 16" :(.
ALFI1562011-04-01 19:18:44 // 119281
Te tudod.De egyértelmű,hogy én 2 környékén 2.4m-jetet vennék.De izlések és pofonok.Ez csak egyéni vélemény.
ALFI1562011-04-01 19:00:55 // 119279
8V vagy 16V a tiéd?
Roll19832011-04-01 18:53:38 // 119278
Szerintem el lehet adni, én 1,85ért vettem nemrég, 1.9jtd-t. Persze, ha megfelel a leharcolt, akkor van olcsóbban is.
ALFI1562011-04-01 18:44:08 // 119277
Miért szerinted a mai árak mellett el lehet adni 2-ért egy 1.9 JTD 8V-t?Ennyiért 2.4m-jet van.Lásd Andrásbácsiét.
ALFI1562011-04-01 18:42:54 // 119276
Gondolom én is,hogy sajátja mert a hátsóajtó is nyitva van.
Roll19832011-04-01 18:34:39 // 119275
Szerintem nem az a gond, hogy 2 milla magyar papírral, hanem, hogy így nem lehet behitelezni. Legalábbis én mikor a kocsit vettem, azért tekertem tovább a görgetősávot a használtautón.
ystuc2011-04-01 18:28:43 // 119274
Nos, az a "barbár állat" valószínűleg a csomagtartó zárat cseréli ki éppen. Bármilyen hihetetlen, csak így lehet kiszedni. A csavar fejét le kell törni becsavarás után, és csak ha megfúrod és beleraksz egy másik csavart, akkor tudod kiszedni.
Roll19832011-04-01 18:27:58 // 119273
Nyitja a csomagtartót. Sajátot, vagy másét. :D
ALFI1562011-04-01 18:27:54 // 119272
1.4m plussz a magyarosítás?Közel kettőért nem fog elmenni.(szerintem)
Sajnos lent vannak az árak.
Sajnos lent vannak az árak.
ALFI1562011-04-01 18:25:39 // 119271
Ki ez?Mit csinál?
Gyalu2011-04-01 17:23:15 // 119270
GTPeti2011-04-01 17:13:17 // 119269
A legrövidebb könyvek listájára fel lehetne venni a GTPeti a gumisnál a W sebességindexű gumik között válogat, majd ki is próbálja és megosztja a tapasztalatokat címűt. :)
GTPeti2011-04-01 17:09:39 // 119268
Írni írhacc, főleg csevegésként. Csak álcának tegyél be mellé egy árjaAlfás képet. :))
Dévid2011-04-01 17:08:16 // 119267
Tudnék olyat is, de ahhoz OFF autókról kellene írnom itt. :D
GTPeti2011-04-01 17:02:46 // 119266
Na. Provokál kend itten. :)
Dévid2011-04-01 17:01:29 // 119265
Nem mindegy, hogy 12 s a 0-100 sprint, vagy 13? :P
GTPeti2011-04-01 16:59:34 // 119263
Nem csak végre fogja vissza, hanem gyorsulásban is. Tapasztalatból tudom. Mármint 205 vs 185 és 185 vs 155 végett. (Utóbbi pár természetesen nem az Alfán van. :)))
Dévid2011-04-01 16:59:05 // 119262
a +0,1 l fogyasztásnövekedést kihagytad...
Erhard 242 (Pure Energy)2011-04-01 16:45:06 // 119261
max végre fogja vissza de nem mind egy hogy 215 vagy 210? :))) főleg dejzelnél...
Poló2011-04-01 16:35:44 // 119260
Kell bele egy rendes tisztességes benzinmotor és akkor annyira nem fogja vissza :P
GTPeti2011-04-01 16:16:20 // 119259
Próbálnál 215 után 185-ös téliken közlekedni... Bizonyára az első kanyarbevételkor leesnél az útról. :)))
A 215-ösnél én már nagyon tartanék tőle, mennyire fogja vissza az autót. A 205 és a 185 között is nagyon érződik.
A 215-ösnél én már nagyon tartanék tőle, mennyire fogja vissza az autót. A 205 és a 185 között is nagyon érződik.
Trombozis2011-04-01 16:01:58 // 119258
Érdekes dolog történt a minap velem.
Teszem a dolgom, kocsikázom a 40es táblával ellátott területen (telefonáltam persze), erre egy mánki megelőzz. egy 5? golffal és a jobb inas kiteszi a táblát, hogy Police. Ha jól emlékszem ez van ráírva.
Mosolyogtam, hogy mik vannak. Jön oda a fiatal srác és kérdezi: (persze köszöntem, hogy Tiszteletem! - hangosan. :-D ) - Tudom-e miért állított meg (tegezett). Hát mondom persze és röhögtem (azt hittem a telefonálásért).
Odajön lekezel a társával együtt. Meglepett. :-) Jó kedvem volt szóval nem is adtam a papírjaim, mert nem nagyon akarta kérni. Sose láttam egyiket se.
Megkérdezte az egyik, hogy dolgozom-e már?
Na ekkor pislogtam, mert dolgozom. :-) Tudattam velük, hogy összetévesztenek valakivel. Rám néztek utána a rendszámra és elillantak köszönés nélkül.
Nem is tudom, pénzt szerettek volna kérni bármi maszek dolog miatt? :-))) Érdekes dolgok ezek. Nem ismerek hasonló autót a városban.
Teszem a dolgom, kocsikázom a 40es táblával ellátott területen (telefonáltam persze), erre egy mánki megelőzz. egy 5? golffal és a jobb inas kiteszi a táblát, hogy Police. Ha jól emlékszem ez van ráírva.
Mosolyogtam, hogy mik vannak. Jön oda a fiatal srác és kérdezi: (persze köszöntem, hogy Tiszteletem! - hangosan. :-D ) - Tudom-e miért állított meg (tegezett). Hát mondom persze és röhögtem (azt hittem a telefonálásért).
Odajön lekezel a társával együtt. Meglepett. :-) Jó kedvem volt szóval nem is adtam a papírjaim, mert nem nagyon akarta kérni. Sose láttam egyiket se.
Megkérdezte az egyik, hogy dolgozom-e már?
Na ekkor pislogtam, mert dolgozom. :-) Tudattam velük, hogy összetévesztenek valakivel. Rám néztek utána a rendszámra és elillantak köszönés nélkül.
Nem is tudom, pénzt szerettek volna kérni bármi maszek dolog miatt? :-))) Érdekes dolgok ezek. Nem ismerek hasonló autót a városban.
dfg (Tanárúr)2011-04-01 15:24:15 // 119257
hát megvan!!!! módosítóbaj :D vagy eleve diesel, és akkor ugyis mindegy :D
(ajjaj, mit kapok mindjárt a fejemre!!!!) :)
(ajjaj, mit kapok mindjárt a fejemre!!!!) :)
Ferke2011-04-01 13:51:17 // 119256
Na, hát így nehéz akkor megmondani...igazából egy átnézés lenne a megoldás...
NeoEx482011-04-01 13:27:05 // 119255
Hát sajnos nem tudom mire lett cserélve, szervizben történt. Elvileg teljes vezérlés csere, szíjakkal meg vízpumpával stb. Annyira sajnos nem vagyok otthon ebben, hogy bővebben megmondjam miből is áll amiket cseréltek.
Ferke2011-04-01 13:02:47 // 119254
Vezérlés, hosszbordás mikor lett cserélve, és mire? Olyan, mintha egy csapágy szólna...de kissé olajozatlan vez.tengelyt is hallottam már így szólni..:P
Csótány2011-04-01 13:01:36 // 119253
NeoEx482011-04-01 12:56:44 // 119252
Sziasztok,
Télen vettem észre, hogy néha (nem mindig), egy hosszabb út után elég furcsa hang jön a motortérből. A rendes motorhangtól eltérően, ez egy magas, amolyan nyekergő hang. Nem tudom mi csinálhatja de nagyon érdekelne. Decemberben egyébként teljes vezérlés csere volt.
Csináltam egy hangfelvételt a mobilommal, feltöltöttem ide: LINK (327 Kb)
Szerintetek mi lehet?
köszi
Télen vettem észre, hogy néha (nem mindig), egy hosszabb út után elég furcsa hang jön a motortérből. A rendes motorhangtól eltérően, ez egy magas, amolyan nyekergő hang. Nem tudom mi csinálhatja de nagyon érdekelne. Decemberben egyébként teljes vezérlés csere volt.
Csináltam egy hangfelvételt a mobilommal, feltöltöttem ide: LINK (327 Kb)
Szerintetek mi lehet?
köszi
Ferke2011-04-01 12:54:08 // 119251
Jól néz ki ez a lámpa karbon:))
ALFI1562011-04-01 12:28:50 // 119250
zambofolia.hu Én a kékemet itt fóliáztattam.Eleje B oszlop,visszapillantók.Lámpákra és prizmákra lámpára való karbonfólia.
Ferke2011-04-01 12:07:51 // 119249
Ahogy nézem, nem lesz egy nagy etwas felvinni magát a fóliát...ami viszont érdekes lehet, hogy az első lökös alsó toltadát is be akarom vonni, ott meg ugye lesz egy átmenet a fényezés meg a fólia között...na ezt nem tudom, hogy az ilyen elvágólagos rész hogy fog kinézni...
dfg (Tanárúr)2011-04-01 11:48:08 // 119248
van egy barátom, nagy türelme van az ilyesmihez, ablakfóliázással is foglalkozik. nagyon ügyes
Ferke2011-04-01 11:43:04 // 119247
Nem néz ki rosszul:)
Ferke2011-04-01 11:42:13 // 119246
dfg (Tanárúr)2011-04-01 11:39:58 // 119245
dfg (Tanárúr)2011-04-01 11:36:51 // 119244
nekem a 146 orra le volt fóliázva, nagyon rendben volt.
Ferke2011-04-01 09:13:54 // 119243
Na, találtam is egyet: karbon-dekor.hu
Ennél tud valaki jobbat, vagy ez jó szerintetek?:)
Ennél tud valaki jobbat, vagy ez jó szerintetek?:)