Sziasztok!
Az AC óta, az elmúlt néhány nap leforgása alatt már számos CarTárs gondolta úgy, hogy nem hagyja magára a bajba jutott Alfás CarTársát és Családját!
Örömmel tájékoztatlak benneteket, hogy eddig 86 000,- Ft gyűlt össze, ami ma át is utaltam Pityu családjának!
CSAK ÍGY TOVÁBB CARTÁRSAK!
HAJRÁ PITYUKOMA!!!
"(Támogatási felhívás. Erről ma délután AlfaCityben is lesz szó, ha van egy kis időd, olvasd el. Köszönjük.)
Kedves CarTársak!
Ezek a sorok egy szomorú dolog apropója kapcsán íródnak. Történt ugyanis, hogy egy kedves – ha nem a legkedvesebb – CarTársunk, Barátunk Pityukoma és családja nehéz helyzetbe került.
Januártól Pistinek addig magától értetődő, jó egészségi állapota romlani kezdett. Hasi-emésztési panaszokkal szembesült, melyet drasztikus fogyás kísért. Orvosról-orvosra jártak, hogy kiderüljön, mi okozza a problémát. Közben az erős étvágytalanság miatti gyengeség arra kényszerítette, hogy feladva munkáját táppénzre menjen. Sajnos a felírt gyógyszerek nemhogy enyhítették tüneteit, de azok csak még inkább elhatalmasodtak rajta.
Pityut ekkor is, még családja mellet az Alfás közösség mozgatta. Ő volt a 159 VTT (159-es Velencei-Tavi Találkozó) motorja. Szervezte a programokat, a szórakoztató játékokat és az étkezést. A felkészülés Finisch-ébe érve, Pityukoma besárgult és megjött a CT eredménye: mely szerint hasnyálmirigy daganattal áll szemben! A hír mindenkit hideg zuhanyként ért és az Alfás csapat a találkozó hétvégéjén egy emberként szorított a Pityunak.
Azóta a sárgaságot kiváltó, epevezeték elzáródást műtötték, ami a kisebb problémát láthatóan megoldotta. A szövettan eredménye közben megjött: a daganat rosszindulatú. A daganaton csak egy dolog segíthet, egy különleges, Magyarországon még nemigen alkalmazott, kemoterápia. A kezelés szeptemberig tart, melynek során, a daganatnak műthető méretűre kell zsugorodnia!
Ez Pityu és családja eddigi legnagyobb harca lesz. Pityut ismerve ennek kimenetele nem lehet kérdéses, meg kell gyógyulnia, mert még nagyon sok dolga van!!!
Mivel közös Barátunk jelenleg az életéért küzd, a több hónap óta tartó táppénz a családi költségvetést jelentősen kimerítette, és nem utolsó sorban 3 gyermekének Ádámnak (17), Petinek (13), Leventének (5) és feleségének Krisztinek, még hosszú-hosszú ideig szüksége van Pityukomára, ezért kérünk titeket, hogy támogassuk Őket. Ha van rá módod, akkor légy szíves segíts TE is.
Segíteni, az alábbi - Pityunak nyitott - bankszámlára történő utalással tudsz. Aki ismeri Pityut, az tudja, hogy mennyire segítőkész és Önzetlen ember. Ha valaki, akkor Ő megérdemli a segítséget.
Ha csak egy keveset is tudsz utalni, Pistinek az is óriási segítség, hiszen óriási lelki erőt ad, ha látja mennyien állnak mellette!
Számlaszám: 10403129-75555351-57521048
Nagyon szépen köszönjük mindenki önzetlen segítségét!
Pityukoma! Neked rengeteg erőt, türelmet és mielőbbi jobbulást kívánunk! Veled vagyunk, Szeretünk Téged!
Üdvözlettel:
A Segítő Alfás Barátok"