Ha már hosszú sorokat szenteltünk az általunk hiányolt extrákra, említsük meg, hogy azért nem kevés modern technológia is bekerült a Giuliába. Kezdve a kanyarkövető xenon-fényszórókkal, az automata távolsági fényen át egészen a sávtartó automatikáig. Bár ez utóbbi csak hanggal figyelmeztet, nincs kormányrezegtetés, se rásegítés. Pedig konszernen belül megvan a technológia, a Jeepekben akár elengedett kormánnyal sem hagyja az autó, hogy elhagyjuk a sávot. 

 

 

Furcsa dolog a kormányon lévő indítógomb. Az ember alig várja, hogy kipróbálja, és amikor oda jut, hogy beül, beállít mindent, majd indítana, reflexből a kulcs után nyúl. Sokadjára is. A beindítást amúgy nem lehet nem észrevenni, a hosszában elhelyezett motor rendesen beremegteti a kasztnit, és ugyanezt csinálja álló helyzetben kisebb gázfröccsre is. Mint régen a boxer alfák, amik ringatóztak alapjáraton. Tudják a digók mitől döglik a légy. 

 

Menet közben ami először feltűnik, hogy könnyű a kormány. Na nem olyan CITY-szervósan könnyű, hanem erőlködés-mentes. Gondoltuk mi, aztán rájöttünk, hogy mi hiányzik. Pontosabban dehogy hiányzik: nincs hajtási befolyás az első kerekeken! Éljen a hátsókerék-hajtás! Egyenes úton haladva persze ennek semmi jelentősége, de kanyarodni hatalmas élmény így. Ehhez az Alfa egy rendkívül közvetlen kormányművet kapcsolt, ha lehetne, csak szerpentinen használnánk. A futómű is partner hozzá, mert nagyon feszes, és végre semmi hangja nincs! Akinek veseköve van, az mondjuk továbbra is inkább a centrifugáló mosógépet válassza, mert az sokkal hatékonyabb, a Giulia úgy fordul és simít ki úthibákat, mintha a betonra lenne ragasztva, nem billeg, de komfortos. Óriásit lehet autózni vele, keressük a szerpentineket, hogy a kanyarokból kifelé érezhessük a hátsókerék-hajtás minden előnyét. A dízelben a menetstabilizálót sajnos nem lehet kikapcsolni, egyedül a DNA-kapcsoló dynamic állása kínál egy kis mozgásteret, eltekerve a kormányt, elrúgva a pedált kicsit keresztbe lehet tenni az autót.

 

 

Felvetődött a kérdés, hogy megvan-e mind a 180 lóerő!? Merthogy a 2.2 literes, 180 lóerős dízellel van dolgunk. Hazudni sem hazudik akkorát, mint vártuk, és menni sem. De aztán ránéztünk a sebességmérőre és 140-et mutatott. A szigetelés a kulcsszó. Bár a 2000-es fordulaton keletkező erős dízel hangot azért nem nyomja el. Sajnos eléggé hangos ez a motor. De legalább őszinte. Ha már kávét darálunk, daráljuk rendesen! 

 

El sem tudjuk mondani, hogy ezek után mennyire várjuk, hogy kipróbálhassuk végre a benzines változatot, majd az összekerekes Velocét!

 

 

A helyzet az, hogy a Giulia alapváltozata lehetett volna szebb, lehetett volna szenzációhajhászabb, öncélúan újító és technokrata, de ezekkel már próbálkoztak, és nem jött be. Nyilván voltak ott más bajok is, de ettől még az a vonal nem hozott sikert. Ezek után érthető, elvárható, és a körülmények ismeretében egyértelmű döntés, hogy kevésbé polgárpukkasztó modellt dobott piacra az Alfa. Minden tudásukat beletették, érződik, látszik. Tudják, hogy gáz van.

 

 

Igen, az autó nem tökéletes, egyik sem az. De egy Alfától nem is várja el senki. Kiveszne belőle a báj, az egyéniség, a temperamentum, ami megkülönbözteti az Alfa Romeót a versenytársaktól. Ha ezek nincsenek, lehet, hogy Alfa Romeo jelvény lesz az autón, de az már nem Alfa lesz. Hanem valami jellegtelen vasdarab, ami senkinek nem jelent semmit.

Teljes képgalériánk a Facebookon!