Az Autodelta garázs előtt állt két 8C, egy piros és egy fekete. Mindkettő azért, hogy a lelkes Alfásokat körbevigye egy 5,6 km hosszú pályán, amelyet hosszú egyenesek, szűk, éles, valamint elnyújtott kanyarok tarkítottak. Minden egyes alkalommal, amikor valakivel elviharzott egy 8C, beleremegett minden, az Alfások pedig csorgó nyállal néztek az autók után. Aztán sorra kerültünk mi.
Kinyílt az ajtó, a 8C kemény bőrüléseibe beülve és elindulva az ember egy másik világba került. A tesztpilóták természetesen nem kímélték az autókat, már az elinduláskor kipörögtek a gumik, az autó hátbavágott és nem egyszer csak annyi esett ki a szánkon: váááááááááá. De ez még csak a bemelegítés volt, jött ugyanis az igazi élvezet, a tesztpálya. Hosszú egyenes, padlógáz, minden egyes váltás egy hátbavágás volt, a gyorsulás pedig még ötödikben is az ülésbe szorít, közben pedig olyan hangorgia hallatszik hátulról, amit leírni nem lehet. Hallani kell.
Az autó minden egyes kanyart hajszálpontosan, semlegesen vesz be, kasztnicsavarodásnak semmi jele, mintha betonból öntötték volna. A pilóták természetesen tettek arról, hogy meg legyen a mosolyfaktor, a legtöbb kanyart driftelve vették be. Ha kellett, hajszálpontosan az íven tartották az autót, ha kellett, úgy csúsztatták, ahogy a könyvben meg van írva. Bámulatos, fantasztikus, hátborzongató és hihetetlen! A hang, a driftelés, a hozzáértő tesztpilóta, az Alfa feeling mind-mind erősítik egymást, ezek egyvelege pedig kiadja minden idők legjobb autós élményét. Ahogy az egyik Alfás megegyezte: nincs elég felsőfokú jelző, ami leírná ezt az érzést. Az a baj ezzel, hogy olyan, mint a drog. Egyszer kipróbálod, és utána megint kell és megint. Talán ezért csaltunk egy kicsit, és ültünk be egy újabb körre.
Az egyik pilóta egyébként sportot űzött abból, hogy egyszerre járt a keze és a szája. Miközben erőből csúsztatta az autót és játszott a gázpedállal, két ujjal kormányozta az autót és rád nézve magyarázott, hogy itt még óvatosan a gázzal, majd rácsapott a karbon műszerfalra és azt mondta: most padlógáz. Láttuk a szemében az őrületet. Egész nap, az utolsó kör után is. Ő a drogfüggő és élvezi.
Amikor vége volt a körnek és kinyílt az ajtó, remegő lábakkal és letörölhetetlen vigyorral visszatértél a való világba. És minden egyes alkalommal, amikor valakivel elindult egy 8C, megint beleborzongott minden. És mindenki.
A 8C mellett az Alfa Múzeum számos régi autóját is kipróbálhattuk, persze ezeket is csak utasként. A hangulatot fokozták a korabeli overált viselő, ősz halántékú szerelök és tesztpilóták, akik vezetés közben büszkén mosolyogtak.
Ezek után az ember azt hinné, hogy nem lehet már több meglepetést okozni neki, aztán az Alfa Romeo erre is rácáfolt. Bevittek minket egy szobába, ahol elvették a telefonokat, fényképezőgépeket. Na itt már azért sejtettük, hogy hadititkot fognak megosztani velünk. Becsukták az ajtót, teljes sötétség volt, majd botorkálva bementünk egy nagyobb terembe. Halk zene szólt, ami később felerősödött, beindultak a stroboszkópok és megláttuk a Milano körvonalait. Ott állt előttünk 1:1-es méretarányban, véglegesített formatervvel.