Tagok >> hpeti91 >> 159 Sportwagon 1.9 JTDM 16V >> Blog
- Típus:159 Sportwagon 1.9 JTDM 16V
Mindent erről a típusról
Tagok, akik birtokolják a típust - Évjárat:2008
- Színe:Nero Carbonio (fekete)
Ugyan még nem volt itt az ideje a vezérlés cseréjének, de már a vízpumpa tengelye körül hűtővíz nyomok voltak, ezért úgy döntöttem, hogy előrehozom a komplett szett cseréjét. Jól döntöttem, mert a vízpumpának már igen ramaty hangja volt kézzel pörgetve. Ezen felül olajpára nyomai voltak a vezérműtengely ház (szelepfedél) tömítése körül, így ezt is cserélni akartam. Ehhez a vezérlés eltávolítása után, ki kellett szedni a porlasztócsúcsokat, rail csöveket és a railt, majd jöhetett le a vez.tengely ház. A hidrotőkékkel igazából nem volt gond, a szokásos indítás utáni 1-2 másodperc után elhallgattak, de szerettem volna kipucolni belőlük a 10 év alatt felgyülemlett olajsárt. Alapvetően nem szétszerelhető alkatrészek, de szerencsére ebben a motorban rugós gyűrűs rögzítésű a hidrotőke dugattyúja, így egy 9-es krovafejjel és egy pár határozott mozdulattal szétszedhető majd féktisztítós pucolás után roncsolás mentesen, friss olajjal feltöltve összerakható (a módszer youtube-on meg van örökítve jó pár videóban orosz barátaink által).
Amire nem számítottam, hogy a 2es henger porlasztója egy hangyányit kifújt (ezt csak kiszerelve, a szárán vettem észre, illetve korrekcióban is mutatkozott ennél a hengernél 0,9 körül mozgott). A csúcsfészekeket alaposan kipucoltam (elég szenvedős meló) új réztömítésekkel raktam össze, majd nyomatékra húztam, így megszűnt a kifújás és a korrekció is normalizálódott 0,4 -re :)
Megemlíteném, hogy az e-learn vezérléscsere leírása egy kalap sz.r. Elegánsan megfeledkezik a feszítőgörgők cseréjéről, vízpumpa cseréről, továbbá a szíjon lévő gyári jelöléseket sem említi.
Az alkatrészek:
Contitech vezérműszíj és görgők
Ruville vízpumpa (amin INA logó van WTF?)
Szelepfedél tömítés
Bosch porlaszó tűzkarika






0
472
Fórum
Friss topicok
- Giulia
- Forma-1
- Alfa-HiFi
- Alfa reklám
- 4C
- Filmek
- 155
- Retrovízió - A '70-es, ...
- Oldtimer, youngtimer
- Együnk-igyunk, amíg teh...
Tagok
Új tagjaink
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV