Mutasd

>> Tuning és extra2012-11-28

Kapott másik oldalirányjelzőt.

 
>> Autóápolás2012-11-24

Ha már le van véve az első lökös gondoltam leápolom az Alfák gyenge pontját. Levettem az intercooler hűtőt, csiszolás, alapozás....ahogy kell! Meg még találtam pár üreget amit kifújtam.

 
>> Tuning és extra2012-11-19

Miután felkerült a küszöb, és az első toldat amit vásároltam itt hevert a polcon rá kellett vennem magam, hogy az is a helyére kerüljön. Sajnos elég összetett a folyamat, mert mivel, hogy finoman fogalmazzak, aki gyártotta a toldatot nem állt a helyzet magaslatán, és van még hova fejlődnie, le kell venni a lökhárítót is hozzá. Ez tartott vissza nagyon.
Aztán nekiálltam, és nem is veszélyes. 20 perc alatt leszedtem. Elvittem a toldattal együtt, egy tuning műhelybe ahol azt mondták megpróbálják kihozni belőle amit lehet. Sajnos eláll mindenhol, meg kicsit hiányos. Illetve a lököst is le akarom festetni, mert kicsit karcos az eleje, meg a motorháztető is javításra szorul, mert van rajta egy kis sérülés. Másikat szerettem volna ilyen színbe, de nincsen sehol.Ha elkészül a toldat, megy minden a fényezőhöz.

 
>> Tuning és extra2012-11-18

Végre rászántam magam, és felraktam a küszöböt amit András bácsitól vásároltam. Előtte még egy kicsit kezelésbe vette a műanyagos, aztán le lett fényezve. Azt hittem egyszerűbb lesz feltenni, mivel gyári. Hát nem volt az. A másikon a Novitec sokkal könnyebb volt. Ráadásul az végigérte a küszöböt. Ez miért nem nem tudom, de kíváncsi lennék a tervezőjének a gondolatmenetére. Mielőtt a helyére került volna ki lett fújva üregvédővel a belseje. Mármint nem a műanyag, hanem a fém belseje :-)

 
>> Szerviz2012-11-16

Mikor megvettem nagyon sok olajpára volt a kartergázcsövek környékén. Lemostam kapott új bilincseket, de nem lett az igazi. Nagyon kemények voltak az olaj meg a hőingadozás miatt. Mivel a tökéletesre törekszem, így nem volt mit tenni csere lett a vége. Csöri hozta az alkatrészeket, én meg beraktam. Remélem most már jó lesz!

 
>> Tuning és extra2012-11-02

Az ember a jót könnyen megszokja, és mivel a másikba volt ablakfelhúzó automata, ebbe meg nem, nekiálltam beszerezni egyet. Hát az elején szenvedtem vele, mert ilyent még nem raktam be, meg a kapcsolási rajz is eléggé silány volt hozzá. Aztán olvasgattam meg GTPeti segített megfejteni hogy is kell bekötni ezt a szerkezetet. Sikerült beszerelni bár kellett méricskélni hozzá, mi merre megy. Ráadásul volt +, és - vezérlése, így könnyű volt indító impulzust adni neki. Sorba húzza fel az ablakokat, és a végén még egyszer leellenőrzi.
A másik az ablaktörlő kar, amit megcsináltam mert zavart, hogy lejött róla a festés. Mindig láttam ha kinéztem a szélvédőn, az meg sűrűn megesik vezetés közbe. Meg a lapátok is le lettek cserélve mert nem tetszett ez a Bosch. Kerestem már rá olyant ami tetszik, de nem találtam. Csöri viszont valami Isteni ötlettől vezérelve elő hozott egy pár gyárit, hogy esetleg nem kell-e. Hát rá is raboltam azonnal!

 
>> Tuning és extra2012-10-27

Nándi cartársnak köszönhetően megérkeztek a belső küszöb díszeim, meg az ajtógombok. Nekem nagyon tetszenek. Meg GT cartársnak köszönhetően megjött a "registeres" matricám is. Már csak a kígyók vannak hátra, bár azt is megrendeltem már vagy több mint egy hete. Talán lassan az is megérkezik.

 
>> Szerviz2012-10-27

A múlt alkalommal Csöri diagnosztizált pár hibát amihez meg lett rendelve az alkatrész. Cserélve lett a kuplung munkahenger, a motorkitámasztó kutyacsont, meg az alsó lengőkar. Meg kapott egy futómű állítást is. Egyenlőre ennyi. Lassan alakul az autó.
Még azért van mit csinálni, de műszakilag legalább megvagyunk vele. Remélem így is marad.
A szerviz mint szokott gyors, pontos, és precíz volt. De ezt ennél a szerviznél nem kell mondani.

 
>> Szerviz2012-10-23

Nem működött a baloldali ajtómon a központi zár, illetve nem nyitotta az ajtót. Nekiálltam megnézni mi lehet a gond. A riasztót kötötték be rosszul. Gondoltam helyrehozom, de kapcsolási rajzot illetve bekötési ábrát nem tudtam találni a riasztóhoz. Elég régi modell. Amit találtam hozzá nem lett volna rossz, de elég trehányul szerelték be.
Aztán az i re az tette fel a pontot, mikor a vezetékeket elvágták a kötegbe és fordítva forrasztották össze, össze vissza a színeket. Mivel csak az önindítót tiltotta le, fogtam és kiszereltem. Most működik a záram is.

 
>> Autóápolás2012-10-20

A tükörtartó konzolom egy kicsit elfáradt. Sajnos elég egy kis kőfelverődés, aztán az ablakmosó folyadék pont ráfolyik és az alumínium máris ledobja a festést. Le lett csiszolva aztán alapozó megint csiszolás, aztán fényezés. Most szép. Bár ha lesz időm kap karbon fóliát mint a másik.