Mutasd

>> Egyéb2008-10-09

Nos 1 hete élvezem az autó társaságát, ezalatt az idő alatt csinálgattam rajta egy-két dolgot.
Először is lekapartam róla jónéhány matricát, mert nem igazán tetszettek. Főként az első szélvédőn lévő bazi nagy CS matricát, mert alig láttam ki tőle.
Nekiálltam izzókat cserélgetni. Kapott 2 db helyzetjelzőt előre. A fordulatszámmérőben nem égett egy ríizsszem izzó, hamar szétkaptam és kicseréltem. Aznap sötétedéskor kimentem letesztelni, hogy hogyan is világít, erre a másik 2 db izzó adta meg magát a fordszámmérőben. Megint szétkaptam, kicseréltem, most minden ég. Nekiálltam, hogy leszedjem a hátsó szárnyat, mert a pótféklámpában semmi nem világít. Sajna fel kellett adnom, elég macerás a szétszedése, a szárnyat nem lehet leszedni, mert 2 oldalról tarták a kábelkötegek és csak kb 15 centire engedi magát felemelni. 2 inbusz csavar fogja alulról a féklámpát, az egyik csavar könnyen kijött, amásik viszont annyira bele van erőltetve, hogy a sok erőlködésem eredményeképpen elfordul a csavarfejben a kulcs. Így hát azt hagyom egy időre, majd kitalálok valamit.
A levegőcső sajnos meg van repedve, újra kellett szigszalagoznom, míg nem jön meg az új.
Volt egy kavicsfelverőséd az első szélvédőn, ezt javították egy Tesco parkolóban. :-)
Ma megkapta az autó a 2. külső-belső mosását.

Ja és a fogyasztás, az mesés! :-)