Műszaki ember lévén, pár dolog nem hagyott nyugodni miután a motorvezérlés át lett írva. Mivel józan gondolkodású embernek vallom magam, így nem volt teljes az örömöm, mikor az 1.9-es dízel motorommal, 3 literes gázolajos autókat szégyenítek meg (persze közbe örült a fejem). De folyton ott motoszkált bennem, hogy vajon milyen áron....az egyik, és szemmel látható változás, a 2500 fölötti füstfelhő padlógáznál. A korom mint tudjuk, csak rosszat jelenthet minden autónál. Ahol csak tud, lerakódik: kipufogó, turbó, EGR-szelep.
A tuning után 2 héttel, történt, vmi ami miatt majdnem megingott a bizalmam az ATC iránt. A turbóm feladta a harcot. Fura jelenség volt, mert előző este, elég keményen meghajtottuk a vasakat BeeGee kollégával és semmi nem mutatkozott, talán az h kicsit gyengébbnek éreztem a kocsit. Aznap este hazamentem, beálltam a garázsba, és csak másnap délután indítottam be, mikor már úgy indult, h lehetett hallani ahogy a turbinalapátok beleérnek a házba. Rögtön felhívtam, 1 szerelő ismerősömet, aki mondta, hogy ne reckírozzam, inkább rögötn vigyem el neki, megnézi és ha tényleg a turbó az, akkor van Dunakeszin 1 jó turbósa.
Rövdre fogva, csapágyas volt a turbó. Másik érdekes dolog, hogy gyárilag a Garett 17-es turbó van a kocsiba, de a házba a G15-ös alkatrészei vannak. Lényeg, hogy minden ki lett cserélve a G22-es alaktrészeire.
Féltem, hogy esetleg a turbó nyomás meg lett emelve, a chip által, de ezt sajna ott nem tudták lemérni, mivel a szívó csöveknél nincs sehol bekötési pont ahová be lehetne tenni a mérőt. A tubós kolléga mindenesetre azt mondta ránézésre, hogy nem volt nagy a nyomás, ugyanis több ilyen esettel is találkozott, hogy nagy turbóba kisebb cuccok vannak (opel, saab, stb). Mindenesetre szerettem volna leméretni.
Amire tegnap sor is került az Istvánkó féle szervízben.
A turbó-nyomással minden ok, hozta a gyári adatokat, amivel viszont gond volt az a károsanyag-kibocsájtás. A megengedett értéket, túllépve teljesített, amire persze a füstből is lehetett következtetni. Ezen a padon, csak 168 LE-t és 388 Nm-t mértek az autón, ami azért furcsa mert előtte, BeeGee autójával próbálgattuk egymás mellett a 2 autót és fej-fej mellett mentek, talán alsó fodulatokba az enyém kicsit jobb volt, de csak hajszálnyival, (és az övét 175 LE-re, és 400 Nm-re mérték).
Na most akkor mi van?
Ma visszamentem az ATC-s fiúkhoz, akikkel jó pár beállítást próbáltunk végig padon, ill. jó pár áttétel módosítást is megnéztünk, hátha ott van a kutya elásva, de sehogy se adta azt az alacsony teljesítményt amit az Istvánkóéknál.
Ma ismét írtunk 1 új programot, ami most már szigorúan füst mentes, igaz gyengébb is mint az előző (sajna érezhetően). Ez 186 LE és 403 Nm. Volt 1 kicsit erősebb változat is, kb 5%-al tudna többet, de ott már van 1 kis füst. Majd meg látom mi lesz belőle, egyenlőre higgadtan haladunk előre :) A koromfüstmentes életért :)
10.608 10.930 100394 100420 104224 107825 108895 111043 113287 113900 121 124 124.314 128 136.520 137 139 143.430 144 144.434 144.444 144.763 147.275 147.323 147.365 147.578 147.600 15.094 1540 16.288 16.550 18.677 19.677 2009.04.18 21.850 23.801 247800 249 25.233 257.748 26.439 26.536 264.983 265.300 266.800 267.405 27.079 273.218 274.900 275.880 277.856 278.880 281.100 281.600 300 354 381 3930 40515 49860 5 50257 50294 5566 66525 66537 66881 67490 67930 735 75200 766 7890 79568 79840 800 814 86300 87255 89906 92981 93380 950 955 9550 km komárom
>> Tuning és extraAlfa GT Q2 1.9 JTD // 2010-04-14