És végre!
Vasárnap felmentem apu aputójával anyu elé Bp.-re. Apunak otthagytam Alfát a cége előtt. Nem hívtam fel előtte, hogy odaviszem az autómat, és hogy jó lesz- e neki így. Kénytelen voltam kész tények elé állítani, mert nem fogad el soha senkitől semmilyen szívességet. Mondtam neki, hogy én az ő autóját használom, ő meg nem járkáljon a bevétellel a kezében este busszal, ilyet nem lehet csinálni. Sebtében leraktam neki a kulcsot, és elindultam anyuért Pestre. Muszáj volt elsietnem, mert már kezdte volna mondani, hogy nem, és elmegy ő inkább busszal. Mondtam neki, hogy nincs apelláta.
Este mire hazaértem, apu már otthon volt Alfával, én meg alig tudtam elaludni a boldogságtól, hogy végre vezette, és nem fog már úgy gondolni rá, negatívan, ahogy eddig.