Mutasd

>> Szerviz2022-12-28

Az elmúlt időben ritkábban használtam az autót és sajnos volt olyan reggel mikor alig akart beindulni. Megnéztem az akkumulátornál a töltést ami nem volt a legizmosabb. 13.7 és 14 volt között mozgott. Elvittem nálunk Kecskeméten van egy cég mely kimondottan akkumulátorokkal foglalkozik. Rámértek azt mondták minden rendben van. Akkor az aksiban 12.6 voltot mértek indító áramnak meg 600 ampert írt a műszer. azt mondták töltsek rá és rendben lesz. Nekem viszont nem tetszet a generátor így kiszedtem. Levettem a feszszabályzót. A szénkefék már elég kopottak benne és az egyik komotátoron látszik egy kisebb kopás. (Volt egy másik feszszabályzóm még a Pandából maradt abba csak kb. 60000 km volt mikor nem volt megfelelő a töltése és ekkora maradt benne a szénkefe. Így azért van különbség a két szénkefe között. Ami még érdekes, hogy a feszszabályzók kinézetre szinte ugyan azok. Csak teljesítményben mások.) A csapágyak sem a legjobbak egy minimális lógást már éreztem rajta. Így arra döntöttem hogy veszek egy gyárilag felújítottat, mivel már anno a 159-nél is próbálkoztam a szerelő általi felújítással. Ami nem sokáig volt jó. Kerestem különböző autóboltokban és a legolcsóbban az Autodocon találtam kedvezményekkel a Ridex márkát ami 120 Amperes ami még talán jobb is. Az is meglepő volt, hogy a régit nem kellett leadni. Így került 44.800 ft-ba szállítás meg ingyenes volt. Ezt még dec.22-én rendeltem és tegnap 27-én meg is jött. Látszik, hogy minden új benne. A csere alig volt 1 óra. Mivel aknám van, így ezt most alulról tettem meg. (A 159-nél mikor cseréltem akkor az autósbolt parkolójában csináltam, mert le kellett adni a régit és akkor fentről lett kicserélve.) Összerakás után a töltésem 14.3-14.4 lett. Remélem az aksival nem lesz gond. Majd kiderül. A túl sok alacsony töltés nem tesz jót neki.

 
>> Tuning és extra2022-08-18

Mindig is szerettem volna aluszettet. Most végre sikerült is megszerezni. Kb. 1 óra volt kicserélni, mivel kell hozzá furó is. Elég kicsi a hely én sarokfúróval tudtam kifurni a pedál furatait. Igaz a szetten már azért látszik a kopás, de nekem akkor is tetszik.

 
>> Tuning és extra2022-07-26

Az idei év elején vettem egy Ti felni szettet. A télen volt rá időm és átfestettem, mert fehérmetál színre volt festve. Ez nekem nem tetszet. Sötétszürke lett.
A nyár folyamán használtam, de nekem nem jött be. Igy eladtam és az árából vettem Giulia Turbina két széles szettet. Ezek 18" felnik. Ezek viszont nagyon tetszenek. Gumit kellett rá vennem. Sava UHP 2-re esett a válsztásom. Két méretben kellett venni. Elől 225 hátul 245 gumik vannak. Eddig meg vagyok vele elégedve. A felni szélein egy kivételével padkanyomos ezeket majd a tél folyamán kijavłtom. 290000 ft adtam el a Ti szettet a Turbina felnit 200000 vettem. Az új gumik 140000 kerültek.

 
>> Egyéb2022-03-16

Sajnos a kilométerből adódóan volt már kopás a kotrmányon, illetve az ülésen is. Ezeket most mind felújítattam a kárpitos ismerősömmel. Felújította a kormányt, a váltószoknyát, a váltógombot és a két ülés szélét is illetve az ülések szivacsa már kezdődö porlásnak indult ezt is megcsinálta. Én elégedett vagyok a végeredménnyel.

 
>> Szerviz2021-02-06

Nem túl régen Gyulán voltam és egyik reggel mikor beindítottam az autót próbáltam ablakmosóval letörölni a hátsó ablakot. Ekkor vettem észre hogy a folyadék a bal első keréknél folyik és nem jut el az ablakik. Hazaérve levettem a haspajzsot és a dobbetétet. A hiba pont a kerék fölött a dobbetétben lévő hátsó ablakhoz tartozó cső csatlakozónál volt szét csúszva.
Ekkor mikor lekerült a haspajzs vettem észre, hogy olaj folyás van a részecskeszűrő mögött. Itt csatlakozik be a nívópálca csőve. Illetve ekkor vettem észre azt is hogy a kipufogó nyomásérzékelő csőve el van törve. Kormos volt a környéke. Szerencsére nem volt hibajelzés. Mivel a nívópálca tömítés cseréhez le kell venni a részecskeszűrőt ezért megrendeltem a javitó alkatrészek mellé a kipufogó tömítéseket.
A szerelés kb 2 óra volt. Könnyedén szét jött. Semmi probléma nem merült fel. Érdekes, hogy a nyomás érzékelő csővet módosították. Sikerült kicserélni mindent azóta teljesen száraz a motor. A költségem kb 15000 ft volt.

 
>> Szerviz2020-09-24

Minden hidegindításnál figyeltem a motor járását. Szépen indult, viszont alapjáraton egy kicsit változott az alapjárat illetve egy kicsit kopogós volt a hangja. Ez viszont csak pár percig vettem észre. Elvittem hogy nézzük meg mi van vele. Gépre lett rakva és az 1 és a 3 henger korrekciója magas volt. Mivel a km kb. 280000 a szerelő a teljes felújítást javasolta. az alapjárat ingadozásra a szívósor és az EGR takarítást.
Először a befecskendezők és a nagynyomású lett felújítva. Ennek költsége kedvezményekkel volt 340000 ft. A felújítást a Benedeczki Műhely Kft. csinálta (Bosch szervíz Kecel). Mivel minden náluk lett csináltatva így a közös nyomócső és a külön álló nagynyomású csövek ultrahangos tisztítása ingyenes volt.
A szívósor levételével a megbontásra kerülő tömítések cserélve lettek ez volt 40000 ft. A kitakarítás és a szerelés 110000 ft. került. Pluszba kellett 55217821 gyári számú szétválasztó mert el volt törve. Ez került 17000 ft.-ba
Így egy olcsó autó megvételének költségébe került.

 
>> Egyéb2020-09-19

Az autót mikor megvettem 17" felni volt téli gumival. A gumik Michelin 2018. Így nem kell vennem hozzá, viszont a felni csúnya volt így a festést fel kellett újítani rajta. Ezt a szint már használtam a Mito nyári felnin. Vettem alapozót, bázist és lakkot. Az egyik hétvégén megcsináltam.

 
>> Esemény2020-09-03

Sajnos a nyári meleg utólérte az autó tetőkárpit elöregedését. Levált és lógott. Már nagyon zavart. Mindig hozzáért a hajamhoz vezetés közben.
Elmentem a kárpitos boltba és vettem ragasztó sprayt illetve 2 méter szinazonos kárpit anyagot. A lebontás nem bonyolult. Csak le kell szedni az A, B és a C olszlop borítását, a napellenzőket és a mennyezeti lámpát. A kárpitot ezen kívül a tetőhöz még két oldalon fém patentok fogják belül. Ezeket ki kell pattintani és le is jön könnyen. Ami viszont feladta a leckét a kivétel. Sajnos nem fér ki rendesen! Lebontottam a csomagtartó mind a két oldal kárpitot és még így is meg kellett egy kicsit hajlítanom a kárpitot. Szerencsére nem tört el. A kivét után leszedtem a régi szövetet. Ott ahol még nem engedte el ott azért még elég jól fogta. Ezután ledörzsöltem a maradék szivacsot egy ronggyal. Ez sem könnyű erősen kell dörzsölni. Tisztítás után ráhelyeztem a szövetet szárazon. Elosztottam, hogy hogyan is kerüljön rá. Ezután két félre bontottam felhajtottam a szövete feléig és a hátsó részt fújtam be először. A kárpitot illetve a szövetet. Várni kellett kb 2 percet és elkezdtem a közepétől a végéig rásimogatni. Nem ráhelyezni hanem kezemmel belülről fokozatosan a végéig simogatni, hogy ne gyűrődjön meg. Ezután az első részét hajtottam fel és azt is ugyan úgy csináltam. A végén megfordítottam és levágtam a felesleget. A széleknél a tökéletes ragasztásért elővettem a palmatexet és azzal ragasztottam az élekhez. Kivágtam a lámpa illetve a napellenző helyet. Egy estére száradni hagytam. A visszarakás még előttem van. Ma fogom befejezni. Majd ezt is megírom.

Update: tegnap sikerült vissza rakni. Tuti úgy van kialakítva, hogy előről a szélvédő felől lehet berakni hajtogatás nélkül. Hátulról kicsit hajtogatni kellett, de sikerült. Nem látszik meg rajta. A mennyezeti lámpa keretének a ragasztása viszont elengedett. Újra kellett ragasztani.
Összességében meg vagyok vele elégedve.

 
>> Szerviz2020-05-21

Lassan a végére érek. Megtörtént a vezérlés csere is. Az a szerelő cserélte aki a Mito vezérlését is megcsinálta. És rábiztam még az egrhűtő cseréjét is. Így az is új lett. A cserés cuccokat a fiatalkatreszek.hu oldalról rendeltem. A szerelő kérte, hogy a hűtő cseréhez vegyek új csavarokat, melyet a márkaszervíztől rendeltem meg. Persze hogy ez sem lett jó. Fél centivel rövidebbeket küldtek. Ez már azért sok, hogy a márkaszervíz sem tudja, hogy milyen alkatrészek kellenek.
Egyenlőre ennyi, majd jöhet a folytatás egy kis kárpitos munka.

 
>> Szerviz2020-04-12

Sajnos a bal tükör bezáráskor mindig hozzáért a kasznihoz. Már látszik a lekopott festék helye ami nagyon zavart. Ilyet még nem csináltam és szerettem volna infot szerezni róla, de nem igazán lettem okosabb mikor rákerestem a googliban. Igy nekifogtam leszedtem. nem jön könnyen le a szerkezet a búráról. Le kell szedni a kar borítását és utána az tükörlap felé kihúzható. Akkor látszott, hogy volna egy határoló saját anyagából öntve, mely le van törve. A másik tükrön tökéletesen megvan. Arra jutottam, hogy megfúrom 3,2 fúróval és menetet vágok bele és teszek bele egy hosszú 4-es csavart amit bele is ragasztottam. A csavart a fejéig becsavartam (a képen nem a végleges megoldás látszik). Most működik. Majd kiderül mennyire lett jó.