Mutasd

>> Esemény2010-06-01

Lehet hogy az ilyen helyzetben jön rá az ember bizonyos dolgokra, de nagyon fájt érte a szívem amikor utoljára láttam. :-( Életem első új autója volt, de nem az utolsó az biztos. Az élményeket sosem feledem, és ezer közül is meg fogom ismerni. Valahogy sokkal rosszabb érzés mint a többi autómnál amit eddig eladtam. Pedig mindegyiket imádtam és mindegyik után fájt a szívem. De a GT ebben mindenképpen kiemelkedik. Remélem ezután is annyira fogják szeretni mint ahogy én szerettem.
Viszlát Carbon BlackLine GT!

 
>> Egyéb2007-10-03

Az első hosszabb út. Kb 3300km volt a túra hossza, Szerbián és Makedónián keresztül. E két ország kissé nyomasztó,így gyorsan szinte megállás nélkül letudtuk:) Korfu gyönyörű és felejthetetlen , a GT szintén kiválóan vizsgázott a gyengébb utakon és a szerpentineken is ahol meglepően jó partner volt. Ide még visszatérünk!:)) Átlagfogyasztás 6,5Liter lett, kezd szépen beállni, úgy 6-6.2 L/100km -re számitok mire megállapodik:) Valamivel több mint 3 tank ben, azaz gázolaj fogyott el + 2x kompolás (60Euro) + egy 13 Eurós kézimosás

 
>> Szerviz2007-10-03

Mivel közelgett a várva várt korfui utazás, a háromezres biztonsági olajcserét 2321km-nél kellett megejteni. 2007.9.18-án este indultunk,délelőtt még meglátogattam az Alfa-KeletPestet egy adag friss Seléniára + olajszűrőre..:)
A GT hibátlanul muzsikál,változatlanul nagy élményeket okozva minden megtett méteren. Még tart a "kímélési" üzemmód, de már nagyon viszked a jobb lábam..:)

 
>> Egyéb2007-09-12

2007.augusztus 31-én immár elérkezett a nagy nap, mehettem az autóért:))))) Történetesen ezen a napon ünnepeltem a 30. születésnapomat is:))) Némi papírmunka után jöhetett a leleplezés:))) Az autó ára 9.200.000 Ft. Viszont kedvezményekkel ,forgalomba helyezéssel 8.300.000 Ft-ot fizettem készpénzben... Ebben benne volt kettő darab csomagrögzítő háló + a gyári riasztó:) Mást nem is kérhettem volna az autóhoz, mert benne van minden..:))

 
>> Egyéb2007-09-12

Miután eladtam a GTA-t döntés előtt álltam, vajon mi legyen az utód?
2007.augusztus 23-án látogattunk el a Alfa-KeletPest szalonba,ahol ott állt a GT,teljes valóságában,csak rám várva..:)) Akkor ott nyomban eldőlt mi lesz a GTA utód..:)