L.A.Z. - főkép

A motor 2019 március végén ki lett véve.... sajnos a tervezett beindítás elmaradt , inkább egy nagy motorfelújítás mellett döntöttünk. A mocit Carlo Attilio Tavola és Schulek Béla bácsi vette kezelésbe .

 

A kasztnismunka és a fényezés kész , pár apróság hiányzik mint például az ablaktörlő spricnik felszerelése . Az autó gyönyörű , és szerencsére nem is hullott ki csontváz az előző tulajdonos szerint felújított szekrényből. Meglepően egészséges az autónak mindene , természetesen a 12 év állás nem használt neki . Most viszont egyben van, csillog villog a napon ... Ma elgurul Kovács Pisti veteránszakértő autószerelő műhelyébe , ahol kezdetét veszi az első indításra való felkészülés .

 

Lassan befejeződik a régi gazda által okozott sérülések javítása. Szépen kialakult minden , szerencsére nem kellett új elemeket vásárolnin1500 eurókért ... 😆 megérkezett a lökhárító és az új indexbúra Görögországból , és néhány apróság németorszából (fékhez ) a beltérhez vásároltunk 11 négyzetméter mikroszálas szövetet (nem alcantara de az alcantara után a második legdrágább anyag a mikroszálak között, a neve Dinamica) természetesen olasz anyag . A karosszériás elkészült , most a festőnél az autó, az egyik ülés már a kárpitosnál hogy levegye a szabásmintát .

 

Ma elkerült a GTV a kasztnishoz hogy az elején levő sérülést kijavítsa. Szerencsére a baj nem túl nagy , ha kész a nózija megy is a mechanikai műhelybe !

 
>> EgyébAlfa 166 2.4 JTD // 2018-10-01

Az M4 autóút építésnél egy teherautó kavicsot csapott a szélvédőmbe. Az új üveget a szolnoki Zilahi Autoglass szerelte be, esőszenzoros természetesen.

 
>> SzervizAlfa 166 2.4 JTD // 2018-09-19

Hosszabb ideje nem jegyzeteltem be ide a történéseket, rengeteg dolgom volt / van a 166 csoporttal és az Alfás Barátokkal a FB-on . Tehát :

VOlt azóta 3 olajcserém, januárban a Fiat Ring-nél nagynyomású felújítás, lengőkarcsere elöl, hosszbordás , görgőkkel, feszítővel, vezérműszíj a görgőkkel, mind cserélve . Nem mvoltam elégedett, Gyula barátom kicserélte a két felső lengőkart . Kokos László felújította a komplett farát , kicseréltük mind a 4 lengéscsillapítót és a rugókat is . Kapott zsírúj generátort is a nyáron. Közben sikeresen lement a 166 találkozó Augusztus 11-én , a Tiszaföldvári fürdőben . Képeket hamarosan feltöltök egy új blogbejegyzés alatt . ! Most a 3. futóműbeállításra készülök, mert itt Szolnokon egyszerűen mindenki fasz hozzá , ezért elutazom Szekszárdra , ahol már "láttak ilyet " :D . Tegnapelőtt egy teherautó felvert egy kavicsot a szélvédőmbe , a csere a héten meg lesz ejtve.

 
>> SzervizAlfa 166 2.4 JTD // 2017-08-30

Olajcsere , összes szűrő és váltóolaj . 282.000 kilométer az állás . Liqui Molly olaj, Bosch és Filtron szűrők

 
>> SzervizAlfa 166 2.4 JTD // 2017-06-15

Olajcsere , Selénia WR , összes sűrő csere , lengőkarok cseréje, mind a 4 elöl. Lett intercars kódunk, így az anyag meglett 120.000-ből... pfehh. :D Km állás : 273.000

 
>> SzervizAlfa 166 2.4 JTD // 2017-01-19

olajcsere 261.000 km-nél . Selénia WR , plusz minden szűrő . Természetesen a számla becsatolva a kocsi papírjai mellé . kiégett izzó cseréje a csomagtartóban

 
>> SzervizAlfa 166 2.4 JTD // 2016-11-09

Eljött a pillanat amikor elegem lett a fáradt hátsó rugóból. Időközben sikerült hozzájutnom egy pár Lemförder uniballhoz is . ( GL szemnek vagy hibásan szilentnek nevezett alkatrész a csonkálvány felőli oldalon ) . Ha már meg kellett bontani a farát, gondoltam az is legyen kicserélve, bár még nem volt vészes a nyikkanás, inkább egércicogásnak neveztem volna. Kerékösszetartás is oké volt még , de jobb a bajt megelőzni ! Szóval le lett bontva a hátulja, fáradt rugók ki, újak be. Közben kiderült, hogy a lengéscsillapítók nem gyáriak a kocsiban, egy nagyon drága monroe szett van alatta, ami gyakorlatilag szemmel láthatóan is bikább vas mint a gyári ! egyszerűen vastagabb, erősebb ! Utána néztünk, 65.000 / darab a mostani ára a benne levő gátlóknak ! :) Új rugók be, emelkedett is a popsi rendesen a régi leült fazonhoz képest. Most két hónapot érdemes várni mert kb annyi kell hogy a rendes magasság beálljon. Utána újbóli futóműbeállítás következik ! :) A munkadíj és az alkatrészek teljes költsége kb 100.000 forint volt . Km állás : 255.000