- Első és hátsó gumifékcsövek cseréje. Fékolajcsere. (ATE, Brembo)
- Olaj, olajszűrő, légszűrő, pollenszűrő csere. (SELENIA 20K, mint mindig)
- Jobb első ajtó kilincs beállítás, mert kívülről néha nem nyitott.
(a fékerőszabályzó teljesen be van állva, legközelebb azzal folytatjuk)
km. óra állás: 185500
A hivatalos közeg vizsgálata alapján a mellső fényforrások kibocsátása közelít az alsó határértékhez, valamint a görgős fékpadi mérés szerint, a fékpedál működtetése során ébredő fékező nyomaték a hátsó tengelyen bár szimmetrikus, mégis aggodalomra ad okot. A terhelésfüggő fékerőszabályzó helyes működésének ellenőrzése javasolt.
Plecsni fölragaszt, viszlát 2 év múlva....
Svájci autó volt ez valamikor és 14-évesen visszatért egy bő fél évre a régi megszokott sima aszfaltra. Mivel a téli kerekek Budapesten voltak, a haza út egy részét vonaton tette meg.
Egy kirándulásból hazafelé jövet kanyarodáskor furcsa hangra lettem figyelmes. Mikor kiszálltam már láttam az olajcsíkot, amit az aszfaltra sikerült festeni szervó-olajjal. A kormányműből a kiegyenlítőtartályba visszavezető cső repedt el. Szerencsére viszonylag könnyen hozzáférhető helyen van elvezetve így nem kellett órákat görcsölni a csőcserével. Új cső, új bilincsek, friss olaj.....már csak egy tisztogatás van hátra, mert fröcskölt minden felé. Ezt különösen sajnálom, mert a váltófelújítás óta porszáraz és tiszta volt a motortér!
Svájcba érkezésünk harmadnapján jelentkeztek a tünetek, hogy meleg motornál nehezen állt be az alapjárat, 2000RPM-nél dadogott, meg jó erős CO szaga volt a kipuffnak. Elsőre fals levegőre tippeltem, de miután azt sikerült kizárni apránként körvonalazódott, hogy a lambda a ludas. Gyári BOSCH-t raktam bele egyből meg is szűnt minden gondja-baja.
Régóta kellett volna már foglalkozni vele, de nagyon nehezen szántam el magam, hogy elvigyem kipufogóshoz a kocsit. Flexi cső csere, katalizátortól hátrafele majdnem minden csere, felfüggesztő gumik csere. Ezzel sem lehet gond most egy darabig. Egy szép gyári vég is felkerült az új hátsó dobra.
Olaj: Selenia 20K
Olajszűrő, légszűrő, pollenszűrő csere + klímafertőtlenítés
Több dolog is közrejátszott abban, hogy rakat dolgot rendbe tegyek a kocsin. Mindenféle olajfolyások alakultak ki, amik pont a leömlőre csöpögtek, valamint egy titokzatos morajlás is erősödni kezdett, ami már évek óta megvolt, de nagyon halkan. A váltó leszerelés után világosan látszott, hogy a kiegyensúlyozó-tengelyek végzáró dugói és a kuplung kiemelő munkahenger (kb. 8000Ft) is finoman eregetik az olajat. Ezeket cseréltük és "ha már szét van szedve alapon" kapott új főtengely-szimeringet (kb. 7000Ft) is. Kicsit meglepődtem, hogy ez utóbbi csak tömítőpaszta hegyekkel szerelhető....azért ennél valami korrektebb megoldást is ki lehetett volna találni. Maga a váltó is leginkább egy fekete sárgombócra hasonlított, volt mit takarítani. A differenciálmű kúpgörgős csapágyain jó látható berágódások voltak és egy hengergörgős csapágy is hasonlóan szarul festett, így végül az összes csapágyat cseréltük, ami a váltóban van.
dificsapágy: 32009 / kúpgörgős
nyelestengely csapágy: AB 40205 S02
hengergörgős csapágy: NJ 12012 S03 H100
golyóscsapágyak: AB 40204 S13 / zégerhoronnyal ellátva
jobb oldali kihajtó tengely csapágya: 63006 2RS1/C4 / nagy holtjátékú csapágy
(ezek összesen kb. 47000Ft)
.....és hogy minden rendben legyen kapott új nyelestengely és féltengelyszimeringeket is + pár új O-gyúrűt (kb. 4000Ft).
2liter TUTELA EPIX váltóolaj (kb. 5000Ft.)
A váltó egyébként meglepően jól szerelhető!
A dificsapágy levételéhez esztergáltattam egy célszerszámot, az új csapágyakat pedig esztergán toltuk fel (tokmányban megtámaszt, szegnyereggel feltol), mert a rendelkezésre álló présbe nem fértek be a tengelyek.
Mindezek tetejébe akciósan szereztem egy 156-os váltót, aminek az ötödik fokozata 34/37 az én 33/34 -emmel szemben (a komplett váltó olcsóbb volt, mint egy db. új fogaskerék). Bekerült a "hosszú ötödik" amire a közeljövőben nagy szükség lesz az állandó autópályázás miatt.
Összerakás óta mentem kb. 500km-t és lekopogom, de minden por száraz, amihez hozzányúltunk az új ötödik fokozattal pedig bőven 4000 alatt marad a fordulatszám 140-nél.
Friss műszaki vizsga + sikerült egyel jobb környezetvédelmi osztályba sorolni a kocsit. Az okmányirodában nagyon segítőkészek voltak :)
A kézifékem nagyon halvány volt.....főleg műszaki vizsga előtt. Mindkét hátsó bowdent cseréltem, mert totál be voltak rohadva.
Induláskor eléggé beremegett a kocsi, amit végül a hátsó motortartó gumibak cseréje orvosolt (kicsit el volt már szakadva...).