Típusok >> Szériaautók >> Alfa Romeo Tonale

Alfa Romeo Tonale

Az Alfa Romeo a 2019-es Genfi Autószalonon mutatta be a Tonale tanulmánymodellt. Ez az autó lesz az Alfa Romeo első plug-in hibrid modellje, akár 50 kilométer teljesen elektromos üzemű hatótávval.

Az autó szériaváltozatát 2022. feburár 8-án mutatták be egy online prezentáció keretében.

A gyár 2016 óta (a Stelvio Quadrifoglio óta) nem mutatott be új szériamodellt, szóval csaknem hat évet kellett várnunk a Tonaléra, a márka második SUV-jára.

A végleges változatnak sikerült megidéznie a tanulmánymodellt. Apróságok hiányoznak, például nem rejtett a hátsó kilincs, és talán nem olyan könnyed a formaterv oldalról nézve, de a design szokás szerint eszméletlen jól sikerült. Nem tudjuk rá egyszerűen azt mondani, hogy egy kicsi Stelvio, mert az orra és a hátula teljesen más, ez már egy modernebb formaterv.

Az övvonal, azaz az úgynevezett "GT line" múltidéző. Az első, LED-mátrix fényszórók hármas tagolása visszaidéz pár elődmodellt, például a Breara/159-es párost, de az SZ-t is. A hátsó lámpasor zseniális megoldása, hogy csíkban összeérnek középen az Alfa Romeo emblémánál, nagyon karakteressé teszik az autót.

Az autó a C-SUV méretosztályban kel versenyre, kategóriatársai a Jeep Compass, a BMW X1/X2, az Audi Q3 vagy a Mercedes GLA. A Tonale méretei: 453 cm hosszú, 184 cm széles és 160 cm magas.

A Tonale alapváltozata a 130 lóerős hibrid modell. Ebben egy új négyhengeres, 1,5 literes benzines turbómotor 130 lóerős, 240 Nm forgatónyomatékú változata ugyanúgy a hétfokozatú duplakuplungos sebességváltóval, valamint a 48 voltos, 15 kW teljesítményű, 55 Nm forgatónyomatékú 'P2' villanymotorral társul. Az alapváltozattal együtt már rendelhető ugyanez a motor, csak 160 lóerős kivitelben.

A csúcsmodell, a 275 lóerős plugin hibrid modell összkerékhajtású lesz, és várhatóan 2022 végén vagy 2023 elején érkezik majd. Az autó hibrid rendszere a Global Small Engine motorcsaládba tartozó 1,3 literes MultiAir benzines turbómotort társítja villanymotorral – az első kerekeket az előbbi, míg a hátsókat az utóbbi hajtja. Az akkumulátor kapacitása 15.5 kWh, a rendszerteljesítmény 275 LE. Ez kategóriájának legsportosabb tagjává teszi: a modell mindössze 6,2 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára.

Egyes piacokon - például Magyarországon is - a Tonale egy 1,6 literes, 130 lóerős MultiJet, dízel erőforrással is rendelhető , ezt 6-sebességes automata váltóval szerelik.

A Tonale magyarországi induló ára júniusban még 13.350.000 forint volt, júliusban viszont a forint gyengülése miatt már 15 millió forintra emekedett.

Kapcsolódó írásaink

Részletes adatlap