Ha nem vágtak volna le a váltórúd tetejéből, még jó is lett volna a "gyári" váltógomb. Így eléggé instabil. Inkább rendeltem egy olyan rögzítésű gombot, ami előzőleg volt beszerelve. Nagyon masszív hatása van. A krómozott része is műanyag, így talán nem fog túlségosan melegedni a napon.
A jelenlegi rádió, már bekapcsolásnál adja a jelet a motoros antennának. Teljesen mindegy neki, hogy rádióra, vagy CD-re, vagy pendrivra volt kapcsolva. A korábbi Sony fejegység az tudta, hogy csak akkor adjon jelet, ha rádiót halgat az ember. Előzőleg úgy oldottam meg, hogy a jelvezetéket elvezettem a hamutál alá, és ott egy sarus megoldással, ha összedugtam, kiment az antenna, ha szét akkor le, persze bekapcsolt fejegységnél. Menet közben nem volt túlságosan hatékony, ezért rendeltem egy esztétikus gombot. még az lett volna jó, ha valami motoros antenna jel van rajta :)
Igyekeztem diszkréten a középkonzol oldalára helyezni. Gondoltam arra is, hogy akkor világítson, ha ki van nyomatva az antenna, de inkább a felkapcsolt világításhoz kötöttem.








A váltógombon kezdte elengedni magát a bőrnek a varrása, meg egyébként is kissé viseltesnek tűnt, így rendeltem egy újat. Előre nem nézegettem a váltógomb rögzítését, valahogy fejben adott volt, hogy nagy erővel lerántom, majd az újat rányomom, és kész. Jött a meglepetés, hernyó csavarokkal volt rögzítve a gomb, és még volt némi szövetes ragasztószalag tekerve a rúdra. Így az is kiderült, hogy az elvékonyodó részét a rúdnak levágták. Mind ettől függetlenül, az új váltógombot fel lehetett tolni passzosan, de szerintem lényegesen stabilabb érzetet adna, ha meg lenne végig a rúd.
A szivargyújtóból a töltő rendszerint kirázkódott menet közben, és nem volt túl hatékony róla a telefon töltése. Vettem egy vízhatlan, USB csatis aljzatot a helyére, még az akku feszültséget is tudja mutatni. Bekötése nagyon egyszerű, a gyári stekkerben meg kell csaréni a +12V, és a világításnak a vezetékét, és mehet is rá a gyári stekker.










A 233 ezer kilométer sajnos már meglátszott a váltogombon is, így elhatároztam magam a felújításra. Lehetne új kupakot venni 5 ezer Ft körüli összegért és alsó részt 18 körül, de alapvetően nem volt szimpatikus számomra a színe és a minősége a gyári gombnak.
Az egész műveletben a váltógomb leszedése volt a legnehezebb. Ezt sikerült megoldani úgy, hogy az összes pöcök túlélte az operációt. A három pöcök mellett, 3 pötty ragasztó is fogta a felső fedelet. Ezt 3 lapos csavarhúzóval sikerült sérülésmentesen leműteni, kb 15 perc alatt.
Ezután kapott egy alapos csiszolást, három szinten, a végén pedig egy vizes 1500-ast.
A szín RAL9006 lett plusz fényes lakk, 3-3 rétegben. A végén pedig a kis fűszer, a számok és a kiosztást jelölő csíkok piros színre lettek festve, így passzol a varrásokhoz és az autóhoz is.
Kíváncsi leszek, hogy mennyire lesz tartós a festés. Az idő majd eldönti.



Kapott egy új gombot a váltó. A gyári már a vásárlásnál sem tetszett, túl rideg a fém és nem illik az autóhoz, ráadásul már meg is volt kopva egy elé nagy felületen. Szándékosan választottam fekete bőrt, sokkal kellemesebb a fogása és jobban is néz ki.
Egy előtte és utána kép sem maradhat ki. :)
szerk.: leszerelésnél kiszáradt sziloplaszt jellegű cucc pergett ki a régi váltógombból. Annak a maradványai láthatóak a képen, nem a hanyagság... :)

Amikor megvettem az autót GEORGE-tól, mgé szépen világított a műanyag váltógomb, ha előre mentünk zölden, ha hátra, akkro pirosan. Persze gagyi volt, és a gomb maga csúnya, de végülis annyira vicces is volt egyben, hogy hagytam. Aztán pár év múlva előbb a zöld, aztán a piros világítás is eltűnt, egy vezeték szakadt el, meg vaalmi forrsztás is szétjött. Naná, hog ynem jívtottam meg. Viszotn így a váltógomb maga már igen zavart. Kerestem eredeti fát hozzá, párszor fel si tűnt bontott, de sosem voltam elég gyors. Újat nem akartam, mert az túl drága lett volna.
Tegnap este elég kómásan vásároltam a tescoban ahhoz, hogy egy semi-gagyi bőr váltógombot megvegyek. Nem votl túl drága, viszotn valódi bőr, olasz gyártmyány, és a formája sem vészes. Ráadásul úgy sikerütl felszerelnem, hogy most a váltókar maga egészen rövidke (jobban beelcsúszott ez a gomb, mint a régi), és ez így nekem nagyon tetszik.
Szóval nem rossz most már így az egész, a korábban beszerel tfakormánnyal együtt is egészen tűrhető.
0
530
Fórum
Friss topicok
- Giulia
- 155
- Coffee - Minden ami kávé
- Zenebutik
- Forma-1
- Alfa történelem, híres ...
- Spider
- Filmek
- Alfa tuning
- AlfaCity 2025 - július ...
Tagok
Új tagjaink
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV