Blog >> korom >> fék

>> SzervizWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2013-10-31

10-én lejár a két év..fene gondolta, hamar elrepült, nem is tűnt fel hogy ilyen régóta nálunk van a vas. Felhívtam Sanyit, a szerelőt, hogy elvinném nézzük át. Ő meg felhívta a vizsgabázist, időpontot kért "előminősítésre". Na jó, annyit megtett, hogy a hátsó kipufogóról leválló és rondán lógó, zörgő külső palástot lemezollóval gyorsan eltávolította, ez volt a felkészítés. Illetve...előtte egész nap a zölddel voltam mindenhol, eleinte borzalmas kormot nyomott maga mögött és ahogy próbálgattam húzott a fék balra.
A kormoláson úgy segítettem, hogy kicsit pörgősre vettem a figurát, 2200 felett tartva, el-el tologattam. Nagyon égbe nem forgattam, csak jó nagy gázzal felépült turbonyomásnál gyorsítgattam. Jópár km dinamikus autózás után, a vasúti felüljárón felfelé kíváncsiságból 1500-nál "ökör" mód letalpaltam 3-masban. Épphogy valami korom jött, teljesen normális szintre csökkent a füst. Már csak a fék volt hátra, úgyhogy a kis utcákon azt játszottam, hogy kettesben gyorsít, vasal..gyorsít, vasal. 2-3 utca alatt egyenesbe jött ez is, egyszerűen attól volt rossz (és gyenge is) hogy nincs rendesen használva. Nagyot ezzel 2 év alatt most, én fékeztem először.
Szóval a vizsgabázison átnézték, majd kihozták a papírokat, írjam alá, kész, tökéletes az autó. Leműszakizott. Így kell ezt :-)