Blog >> autózás
Még júniusban pattant ki a fejemből, hogy kellene egyet autózni itt Tolnában, mert a dombság nagyon jó vonalvezetésű és szintkülönbséggel rendelkező utakat kiad. Pont, amire a Giulia Q teremtve lett. Kitaláltam egy útvonalat, amit előzőleg bejártam a Bravo-val, ugyanis az is fontos volt, hogy az útburkolat megfelelő minőségű legyen és a Q-val lehessen rajta rendes tempóban haladni.
Gondoltam, bedobom a Giulia Q-s ismerősöknek, hogy kinek lenne kedve egy ilyen önfeledt autózáshoz, de végül csak aranytl lett, aki tényleg el tudott jönni.
Vasárnap reggel 10 körül indultunk az 1. képen látható útvonalon Paksról. A bonyhádi MOL kútnál beszéltünk meg 15-20 perces pihenőt, addig én mentem elöl. Mondanom sem kell, de nem kellett 3 és fél óra az úthoz, még ezzel a megállóval együtt sem.
Gyönkig az út burkolata tökéletes és sok izgalmasabb szakasz is van benne. A Gyönk-Hőgyész szakasz már kicsit más tészta. A vonalvezetés kezd igazán izgalmas lenni, de a burkolat kb. a szakasz 50-60%-án nem túl jó. Viszont pont a kanyarokat és azok környékét csinálták meg első körben, szóval azokba bele lehet esni nagyobb tempóval és jól ki is lehet gyorsítani onnan.
Hőgyésztől Kurdig újra jobb az út, meg lehetett kicsit jobban ereszteni. Majd Kurdtól Lengyelig (vagy inkább a mekényesi elágazóig) következett a túra egyik legizgalmasabb szakasza. Nagyon kanyargós, erdős domboldalban vezető út, fákkal befedve, szinte végig árnyékban. Ráadásul fehér aszfalttal és természetesen szalagkorlát nélkül... Az autók folyton csúszkáltak alattunk már kisebb gázra is és egymást érték a jobbos-balos kanyarkombinációk. Ez meg is izzasztott minket kicsit.
Aztán tovább Kisvejke felé megint tökéletes útminőség következett, ahol meg lehetett ereszteni az autót, viszont Kisvejkétől Tevelig inkább csak túl kellett élni azt a pár km-t.
Ez után következett egy szintén kedvenc szakasz, a Tevel-Bonyhádvarasd-Bonyhád. Ez is egy gyors szakasz, tökéletes burkolattal, nagy szintkülönbségekkel és technikás kanyarokkal. Pont jó volt a pihenő előtt még megküldeni ezen a gépeket.
A MOL-on kicsit megpihentünk, ittunk egyet, mondani sem kell, de egyből álltak be mellénk más Alfák, akik észrevettek, ment a fényképezkedés. Átbeszéltük az út következő szakaszát, aztán Laci ment előre. A Mecseknádasdtól majdnem Pécsváradig tartó többsávos, hegyi kapaszkodós szakaszon nagyon meghajtottuk, folyamatosan kellett mindkét párhuzamosan haladó sávot használni az ívekhez.
A Pécsváradtól a véméndi M6 lehajtóig tartó szakasz szintén egy jó autózást biztosít, bár helyenként itt is elég szar a burkolat. Ennek ellenére Laci durva tempót diktált, úgyhogy nem vettem nagyon lazára. Ekkor volt, hogy picit leért az alja egy bukkanó után az autónak. Még azóta sem néztem alá, nem csattant olyan nagyot, valószínűleg csak valamelyik műanyag rész, de azért nem esett jól :)
Utána felhajtottunk az M6-ra, átrongyoltunk Magyarország leghosszabb közúti alagútjain, majd Bátaszéknél lejöttünk és következett a túra újabb gyöngyszeme, a Lajvérpuszta-Palatinca-Szálka-"Szálkai lehajtó az 56-osról" szakasz. Ez volt az utolsó aznap, amin rendesen megküldtük a gépeket. Ennek végén fordultunk vissza a Mausz kápolnához, ahol a képek is készültek.
Ez után még levezetésnek a pályán kerülve Szekszárdot, Szedresnél lejöttünk és még egyszer megtettük a tengelici utat Paksig. Ott felvettem barátnőmet és elgurultunk Faddra, a környék "olasz Mekkájába", a Progetto Manfredi étterembe. Egy kellemes ebéd után pedig mindenki hazaindult.
A túra kezete előtt egy jó 50 km-rel tankoltam, majd a pizzázás után tankoltam újra tele a gépet. Tehát a megtett 335 km első és utolsó 50 km-re elég light-os volt. Az átlagfogyasztás így is 15,26 L/100km-re jött ki a két tankolás között.
Szóval ennek a posztnak egyáltalán nem lenne itt semmi keresnivalója.
Mégis megtörténik. 5 és fél éve vagyunk együtt, vágyom valahová máshová.
Azt hiszem, ezt Ő is érzi. Mert sosem volt még olyan selymes, mint amióta hirdetem Őt.
Hogy mi ezzel a probléma? Meséljek arról, hogy 3 éves korom óta 155-öst szeretnék? Hogy amikor megszereztem, én lettem a legboldogabb, pedig előtte már a pokolba kívántam az Alfákat?
Dehogy is. Ezekről nem mesélek.
Kicseréltem a fél autót. Csináltattam rajta lakatosmunkát. Szeretgettem, ápolgattam, garázsban tartottam. Aztán valahogy jön az a bizonyos bogár a fülbe.
Aztán eljön egy érdeklődő, akkor még nem érzel semmit. Aztán eljön a második, aki teljesen beleszeret, és Te, a nagyfiú ott az Aréna Pláza kellős közepén, megöleled a másik nagy Őt, és elkezdesz pityeregni, mint valami pisis.
Aztán jön a hívás mindkét érdeklődőtől, hogy mégsem kell. Miután elhangzik a "sajnálom, de", már mosolyogsz, és tudod, hogy még nem kell elválnod tőle. Az indok? Túl erős... Persze, hogy túl erős. Indokolatlanul az, mindenkinek 60-70 lóerős autókkal kellene járnia. Vagy busszal. Vagy vw e-uppal.
Aztán egész héten arra gondolsz, hogy szeretnél egy reggelt csak vele kettesben egy szerpentinen. Eljön a vasárnap reggel 6 óra. Felöltözöl, iszol egy kávét, tankolsz, és beállítod a keréknyomást.
Kinyitod a tetőablakot. Remegve várod a szentendrei elágazást, aztán a pomázit, figyeled az olajhőfokot, megvan a 70 fok...
És jöhet háromnegyed óra ereszd el a hajamat. Senki nincs az úton, szemben csak egy Impreza WRX STI tűnik fel, rajta is látszik, hogy nem kellett volna sehová sem elindulnia, mégis megtette. Ez köt össze minket.
És csodálatos érzés, hogy ennyire egyben van, hogy a kanyarív közepéről ilyen szépen gyorsít ki, hogy pont jókat lehet vele fékezni, hogy utána le lehet őt fotózni a Bazilika tövében...
És amikor kiszállsz, kinyitod a motorháztetőt, hogy hadd hűsöljenek a lovacskák, odaülsz a Bazilikánál a másik nagy Ő mellé a küszöbre, és még 15 perc után is dől a meleg alul-felül, pattognak a hűlő fémek...
Na akkor érzed, hogy mindketten mindig a lehető legtöbbet adtátok egymásnak. Pedig ez csak egy gép.
Dehogy az. Maradni akar. Minden porcikájával. Viszontszeret.
Köszönöm.
Kis elmaradásban vagyok a blogírással. Igazán az autóval semmi extra nem volt a télen, működött, indult, nem fogyasztott sokat, nem zavarta a mínusz 15 fok se. Kivéve, hogy szerencsétlen be sem tud melegedni rendesen az autópályán, hiába mutat a hőfokmérő 90 fokot. Érződik rajta (nomeg a fűtésen), kicsit morgósabban jár.
Lehet, hogy hőfokjeladó baja is lesz, majd utánnajárok, ha végre nem esik az eső.
Ezenkívül sikerült a szépen rendberakott lökhárító alját lezúzni, hála egy ügyes autósnak. Nyugisan mentem a latyakos havon 50 körül, mikor keresztbefordulva jött velem szembe egy autó. Este volt, még a márkáját se tudom, csak annyi időm volt, hogy lerántsam jobbra a gépet a parkolóba. Az eredmény a másnap, nappal készült képeken.
Szerencsére semmi szerkezeti elem nem sérült, csak a dísztárcsa széle pattant meg a padkán (2.kép) és a lökös alja roppant meg a jobboldalon. Kicsit (nagyon) sajnáltam, egyelőre ha jó idő lesz leveszem és megigazítom amennyire itthon tudom, aztán megkérdezek egy műanyagost, hogy mit mond rá. Szívem szerint az elejét a nyáron rendberakatnám, csakhát pénzkérdés. Kapna egy bontott bal sárvédőt (a mostni csúnyán illeszkedő amúgy hibátlan utángyártott helyett), lökös rendberakás, és a motorháztető sarkában a kis kezdődő rozsdát kéne megfogni, nomeg a kavicsfelverődéseket. Egyik sem vészes, vagy látványos, csak engem zavar.
A Gorenje mediterrán party után, idén is elmentünk párommal egy kis örömautózásra, e közben útba ejtettük a Zsámbéki romtemplomot, ami évről-évre szebb! Utána elautóztunk a Biatorbágyi viadukthoz, és felülről is megtekintettük, hogy ügyködött Matuska Szilveszter... Ha valaki autóval akar a viadukthoz menni, akkor: alatta el, fel a dombra, az első utcán be jobbra, és megint jobbra! Aki az aljában leparkol, az pedig a két viadukt közti lépcsőt válassza, gyalog az a legrövidebb!
