Blog >> giulia
A téli átállás megtörtént. Ahogy néztem, a nyári gumikon még egy szezont kibír majd a minta. A szélét kicsit eljátszottam, de összességében jó lesz ez még.
Már év elején befizettem erre az Alfa Romeo Club által szervezett talákozóra, szerettem volna Kakucson a pályát megnézni, kipróbálni, hogy ne csak fotelvéleményem legyen a Laptimingnak is helyszínt adó pályáról. MIvel reggel időben regisztrálni kellett, elindultam korán. A 4-es úton, vicces 7.5l-es fogyasztással, fél órával gyorsabban mint a Google Maps által kiírt érkezés. Valahogy így is terveztem. Mivel egy hatalmas esőt is kifogtam út közben, még szépen lemostam, rendbeszedtem az autót.
A beléptetés, felelősség nyilatkozat pillanatok alatt megvolt, gördülékeny volt az egész szervezés. A nap elején felvezetett körökön szépen sorban haladva volt alkalom megismerni a pálya nyomvonalát. Ez nem feszített tempóban történt, tényleg pályáabejárás volt. Nem volt kötelező, de nem szerettem volna kihagyni a lehetőséget, az ilyen mindig hasznos. Közvetlenül ezután már álltunk is fel sorban a belépő kapu előtt, és sorban engedtek minket fel a pályára.
Ilyen események előtt mindig az van bennem, hogy nem vagyok én versenyző, majd jól elbénázok ott, de valahogy sosincs bennem az a magabiztosság, hogy húúú most csapatunk egy nagyot. Ez nálam örök ambivalencia, vagy valamiféle skizofrén beütés? Nézem a többi autót, hogy csikorog, dől, húú hogy mennek, de ügyesek. Jó, majd körbemegyek valahogy én is. Nézem kikkel megyek.. Háát izé. 75 versenyautó, két Giulia Q...francba. Aztán felintenek a pályára. Az első kört olyan közepesen kényelmesen letudtam, bemelegítő kör. Aztán az utolsó szűk kanyar kijáraton a lábamat odaszívta a gázpedál. Tudtam, hogy nem megyek pályarekordot, tudtam hogy hol hagyok benne nagyon sokat, de elkezdtem élvezni a dolgot. Elmúlt a bizonytalanság, és nyomtam neki, és hát nem közelített a tükörben senki... Hogy mitől van ez, nem tudom.
Az is érdekes, hogy régen az adrenalin azért uralta az ilyen autózást. Csúszunk, határon vagyunk, juhúúú. Hogy a Giulia más e, vagy én öregszem, nem tudom, de most is, mint a Giulia minden megtett méterét a harmónia és a kontroll érzet írja le jól. Elképesztő módon együtt él az emberrel. És igen, baromira puha versenypályára, és az egyenesekben jöhetne még lóerő. Viszont ez sem az élményt nem rontja, sem lassúnak nem mondható. Én előztem, engem nem előztek. Végig az volt az érzésem, hogy a szűk kanyargós részek ahol a Giulia brillíroz. Az valami eléképesztő ahogy a kis szűk kanyarokban végig egyensúlyban lehet tartani, és fordítani kormánnyal, gázzal, ahogy jól esik.
Másfél éve volt az MRing tréning és pár kör a pályán. Az nagyon élveztem, most viszont egész más élményt kaptam. Akkor téli gumikon mentem, ami érzetre jobban harapott. Most nyárikon, ami egyáltalán nem bizonyult lassúnak. Most sokkal többet sodródott az autó, még több kontroll érzet volt. A kanyarokban most egyszerűen jobb, kegyensúlyozottabb volt, amit nem tudok hova tenni.
A fék valami irgalmatlan jó lett. Gyors, hajszál pontos, nulla bólintás. Egyszerűen nem ilyenre emlékszem régről, ez most egy nagyon magabiztos fék setup így. És aki szerint normális hogy pár kör pályázgatástól tönkremegy a fék.. hát nem. Semmi baja a hátsó fékeknek ennyitől. Felraktam, bejárattam, volt benne 1500km, amikor megkapta ezt a pályanapos kiképzést. Köszöni, jól van. Sem égésnyom, sem barázda, sem semmiféle rendellenes hülyeség nem látszik rajta.
A képekért köszönet a fotósoknak, NrmN, és Flat Four!
Rászántam a mai szép napos délelőttöt, és kicseréltem a fékalkatrészeket. Nem rohantam, mindent szép lassan, alaposan átnéztem, tisztítottam. A gyári tárcsák botrányos állapotban voltak, egyértelmű hogy ez okozta a fékezéskori morgó hangot. Valószínűleg valóban nem fogott a hátsó fékem.
Első lépés menüből Brake Service módba tenni az autót. Ezután oldalanként dolgoztam, kis krokodil emelővel. Simán jött szét minden, az idő túlnyomó részét a tisztítás vitte el.
A kerékagyakat gravírgép drótkoronggal fényesre tisztítottam. Rozsda és valami felületi barnás elszíneződés volt rajtuk. Szépen türelmesen fel lehetett tisztítani a felületet, ami egy halvány réteg rézpasztát (szilikonos zsír+réz?) kapott.
Szintén sok időt elvitt a konzolok és a nyergek áttakarítása, nem akartam koszosan visszatenni, mégha tudom is, hogy 100km és újra belepi a fékpor a belső zugokat.
Feltűnt, hogy a csúszkák felületén megszilárdult, odaszáradt néhai kenőanyag volt, már a funkcióját nem töltötte be. Nem vitték túlzásba a gyári szerelésnél ezt sem. Mivel a Mannol rezes zsírt amit vettem ide is ajánlják, a csúszkák is kaptak egy nagyon vékony réteget. 1100 fokig véd a berágódástól elvileg. A gumi ajkak majd lehúzzák a réz szemcséket, ez itt várhatóan jól fog működni. De majd ránézek, már bátrabban szedem majd szét bármikor, nem sokkal nagyobb ügy mint egy kerékcsere.
Összerakáskor a betétek fülei is kaptak egy sóhajtásnyi rezes pasztát, így a nyereg konzolhoz vékonyan kent felület ér. Mindenhol módjával használtam a zsírt, a fék körül azért nem szerencsés bödönnyit kikenni.
A dugyattyúkat egy szorítóval simán visszanyomtam. Egy kis türelem kell hozzá, ahogy a nyomást engedi, úgy szép lassan lehet visszanyomni. Ezzel nem kell kapkodni, két tekerés közt fél percet is lehet várni, és megy könnyen.
A Rotinger tárcsákon sokat nem kellett gondolkozni, meg vannak jelölve, hogy melyik a jobb és a bal. Felmentek szépen, méretpontosak. Asztalon nagyjából kióráztam az egyiket, kb tudja azt a tűrést amit állítanak róla. Mivel síkköszörűn készül, és gondolom minőségellenőrzik, ez várható volt, a másikkal nem is játszottam már.
A betétek.. A MY21 gyári betétei GA9005 anyagösszetétel. A szintén gyári amit akciósan vettem, még 2018-as gyártású OEM betét, GA 8135 anyagú.
Sejtésem szerint a 2021-es fékbetétek már az USA csökkentett réztartalmú szabványnak kívánnak megfelelni. Ránézésre nem is találtam réz forgácsot benne, inkább pár fényes acélforgács látható a felületén. Egy betétet feltisztítottam, hogy az újakkal össze tudjam hasonlítani. Az új betétek, (amik valójában az öregebbek) ránézésre is jól tele vannak rézzel. Ez jó hír, mert a réz a betét hőelvezetését javítja.
Reményeim szerint felkerültek a gyárihoz képest jobb hőelvezetésű mart tárcsák, amik a marás miatt a betét felületét is jobban karbantartják, valamint jobb hőelvezetésű, kevésbé eco, mégis gyári betétek. Ez az elmélet.
Összerakás után az autón be kell nyomni a fékpedált, majd behúzni a kéziféket. Ezzel visszaáll szerviz módból, és el lehet kezdeni a bejáratást.
Az első kb 20km meg is volt, körülbelül követve az AP Racing "brake disc bedding in" útmutatóját.
A visszafelé úton, miután már elhagyta az első fékezésekkor hallható kis karistolást, morgolódást, érezhetően elkezdett fogni a fék. 85-90km/h-ról pici lépcsőkben fékezgettem 60km/h környékére. A morgás megszűnt, és egyértelmű, hogy most fog, nem billen egyből előre az autó, sokkal jobb a fék érzet.
Ezt a bejegyzést tuning és extra kategóriába soroltam, mert remélem sikerül a gyári kacathoz képest egy jobb hátsó féket összerakni. Nem szerettem volna arra pénzt költeni, hogy az autót vizsgálgassák. Egy óra márkaszervizes rezsióradíjból pont megvan egy szett új hátsó fékbetét. Ha Budapestig kell menni ezért, akkor majdcsak a tárcsák ára is.
Fórum olvasás, Tarox-szal levelezés után valami ilyesmi körvonalazódik:
1. A tárcsa anyaga legyen jó. Mind ugyanaz a szürkeöntvény elvben, gyakorlatilag vannak különbségek, és a gyártás, hőkezelés (ha van) milyensége is számít.
2. Mivel a túlmelegedés a valószínű diagnózis, semmiképp nem kerül fel újra ATE tárcsa, és ha lehet a hőelvezetésen javítsunk.
A sok opció végigpörgetése után a Rotinger mart tárcsa és gyári betét kombinációra voksoltam. A Rotinger anyagára jó visszajelzéseket találtam, nem kopik, nem ég meg. Sima tárcsa párti voltam, azonban a Tarox-tól kifejezetten javasolták valamiféle hűtési megoldás választását. Hogy miért a mart?
A fúrt tárcsák fő funkciója anno az azbesztes betétek súrlódásakor keletkezett gáz elvezetése volt. A mai betét anyagok már nem képeznek ilyen gázokat. Továbbra is van hűtőhatás, de az a mart esetén is.
A fúrt tárcsákat lényegében ipari oszlopos fúrón készítették eredetileg. A gyártástechnológiája egyszerű. Ugyanakkor nagyon megbontja az anyag integritását, hamarabb vetemedik, reped a furatoknál magas hőterhelésre.
Ezzel szemben a mart tárcsa kevésbé hajlamos a repedésre.
A betéteket a tárcsa bemarásai teljes felületen mint egy penge simítják. Így remélem egy kis plusz betétkopás árán az egész rendszer egyenletesebben kopik, és összességében tartósabb lesz.
Történt hogy tavasszal már nem csak furán néztek ki a hátsó féktárcsák, hanem egyre határozottabban morgott a fék 100km/h fölötti tempóról lassításkor. Ezt jeleztem is a 3 éves szervizen, ugye eddig tart a teljeskörű garanciám, gondoltam 30e km-nél teljesen nem normális egy ilyen jelenség a fékrendszerben. Gondoltam én. Ehhez képest a szerviz részéről annyival lett elintézve, hogy "ezek ilyenek" és hogy ennyi km-nél már nem engedélyezi az Alfa Romeo a garanciális javításokat a fékrendszerben. Sem vizsgálat, sem semmi nem történt az ügyben, összesen három helyről utasítottak el. Egy garanciális autón biztonsági berendezés hibáját jeleztem, és teljes süket fülekre talált, a kereket se vették le. Nyíregyházán jelezték, hogy foglalkoztak volna vele, márkaszervizes rezsióradíjon. Számomra ez így vaskos csalódás. Azért ruháztam be egy új autóra, hogy ne legyen vele gondom. Beülök, megyek. Nem ez történt, sőt a helyzet az, hogy idén nem tudtam elmenni egy Transzfogaras túrára, mert nem mertem rizikózni rossz fékekkel. Hogy fordulhat elő egy 32e km-t futott autónál ilyen? Nagyon bosszantó, ahogyan az Alfa Romeo Customer care szakszerűtlen, buta elutasító válasza is.
Összesen három féle diagnózist kaptam a hibára. Egy helyen sem vették le a kereket, és egyetlen helyen nézték meg a tárcsák belső oldalát.
1. Ez mind ilyen. (márkaszerviz)
2. Nem használom "elég bohóc" módon, így a hátsó fék alig üzemel, ezért rozsdásodik. Amúgy mind ilyen. (márkaszerviz)
3. Teljesen elkopott elöl-hátul minden, teljes fékgenerál (fék szakszerviz)
4. "Gyuri neked megégett a tárcsád. De miért csak a hátsó?" (BMW szakszerviz, ismerősök)
A teljes elkopásról annyit, hogy mindent megmértünk rajta, kb 70%-os állapotú volna a fékrendszer, nagyon messze a kopáshatároktól. Vagyis a fékszerviz is csak pénzt akart rólam gyorsan akasztani, nem a problémát megoldani.
A konklúzió?
Az az, hogy egy biztonsági berendezés hibájával garanciaidőn belül magamra maradtam. Plusz poén: egy Alfa Romeon a helyes diagnózist valószínűleg egy BMW szerviz volt képes megállapítani, minden jel arra mutat hogy nekik van igazuk.
Az első találkozót ’22-ben szerveztem meg. Jött az ötlet, hogy gyűljünk össze néhányan és autózzunk egy jót. Én ismertem 4-5 embert, akinek van ilyen ikerturbós V6 Quadrifoglio-ja, gondoltam, ha még ők is szólnak néhány ismerősnek, akár 10-12 autó is összegyűlhet. Ki látott már egy rakáson ennyi Giulia és Stelvio Q-t? Aztán végül 24 autó gyűlt össze, amin én lepődtem meg a legjobban…
Jól sikerült az a találkozó, pozitívak voltak a visszhangok, de amolyan „Egyszer volt Budán kutyavásár” alapon nem gondoltam, hogy többször is érdemes megszervezni. Így tavaly nem is foglalkoztam ezzel. Időnként azonban nekem szegezték a kérdést, hogy „Mikor lesz a következő Q tali?”. Egyszer aztán úgy ébredtem, hogy miért ne. Végülis nem olyan nagy munka, egy útvonalat kell kitalálni, egy éttermet leszervezni és teríteni az infót az érintettek körében. Nagyjából így is lett.
Az első esemény útvonala a Gerecse és Vértes tájegységen vezetett át. Idén viszont úgy döntöttem, hogy eltávolodunk kicsit Budapesttől és a Bakonyra és Balaton-felvidékre esett a választás. Sajnos idő hiányában nem tudtam előre bejárni az utat, így rengeteget Streetview-ztam és az Alfás márkatársakat interjúvoltam, akiknek volt arra helyismeretük. Így utólag ki merem jelenteni, hogy telitalált volt az útvonal (1. kép).
Várpalotán volt a gyülekező. Szerettem volna a Thury vár környékéről indulni, de semmi nem garantálta, hogy ennyi autóval ott meg tudunk állni. Így pragmatikusan a Tesco parkolót jelöltem ki. Itt legalább tényleg volt hely. 22 autó gyűlt össze, összesen 11 230 lóerővel (2. kép, még 3-an hiányoztak).
Az elképzelésem, ami mentén szerveztem ezt a közös autózást az az, hogy mindenki a vezetés élményét tudja kiélvezni. Tehát nem konvojozásról van szó vagy valamiféle közös vonulásról, hanem hagyunk egymás közt elég helyet, hogy biztonságosan tudjon mindenki egy élvezetes tempót menni. Fontos tanulság volt az első esemény után, hogy veszélyes helyzetek tudnak kialakulni abból, ha olyanok kerülnek be a sor közepére vagy végére, akik jobban nyomnák neki, mert előzgetniük kell a kevésbé feszes tempót autózókat. Így már a kezdetektől próbáltam tudatosítani mindenkiben, hogy aki nagyon menne, az a sor elején induljon meg, aki visszafogottabban élvezné a vezetést, ő maradjon inkább a sor vége felé. Ez egyébként egész jól sikerült, jól kialakult az oszlop.
Várpalotáról negyed 11 körül indultunk el Csőszpuszta felé. Már egyből az elején kellemes meglepetés ért. Ugyanis a Streetview alapján körülbelül 4,5-5 km-nyi nagyon gyenge aszfaltot vártam. Azonban ennek nagyobb része már új burkolattal volt ellátva így egy bő 1,5 km után már rendes tempóban neki tudtunk iramodni a távnak. Egyébként máshol is jellemző volt, hogy ahol gyengébb minőségű szakaszra számítottam a viszonylag frissebb képek alapján, ott már elkészült az új burkolat. Csak halad kis hazánkban is az útfelújítás.
Bakonyszentkirálynál kanyarodtunk rá a 82-esre Zirc felé. Nagyon jó ez a szakasz, de a másik irányban, lejtőnek felfelé talán még élvezetesebb lehet. A 82-es, bár főútvonal, ezen a részen az is nagy élményt nyújt.
Zircen volt az első összevárás, ami egy 5 perces megállót jelentett, hogy ne szakadjon teljesen szét az eleje és a hátulja. Nem megálló, csak egy kis állás. Szintén az előző esemény során szerzett tapasztalat, hogy túl sok megállót, ahol kiszállnak az emberek az autóból, nem szabad beiktatni, mert nagyon megtöri az autózás lendületét.
Innen Bakonybél irányában indultunk tovább Pápára. Ez talán a legjobb szakasza volt az egész túrának. Aki szereti kanyargós utakon vezetni az autóját, annak kötelező. Kiváló vonalvezetés, friss aszfalt. A kanyarokban sokszor még a padka is le van aszfaltozva, hogy legyen hely egy esetlegesen elkottázott manőver korrigálására (3. kép).
Pápára érve, kb. félúton megálltunk egy 45 percre a Ricsi Cukrászdában, ki-ki egy kávéra, sütire, fagyira. Volt idő kicsit szocializálódni, megbeszélni az előző 100 km élményeit. Egész idáig teljes volt a csapat, csak itt köszönt el az egyik Misano Stelvio. Innen már csak 21 autó ment tovább.
Városlődig szintén élvezetes autózást nyújt a 83-as, bár a 8-ashoz közelítve kezd az útburkolat már éppenhogy csak vállalható lenni. Innen pedig a 8-ason Ajkáig vezetett utunk, majd keresztül kellett vergődnünk Ajkán Padragkútig, ami 15 km lakott területet jelentett. Majd még ezután is egy 3 km-nyi silány burkolatú útszakasz következett Öcs-Pula irányában. Ez volt a túra legkevésbé élvezetes része, de így legalább újult lendülettel vágtunk neki a következő etapnak.
Nagyvázsonynál volt egy újabb összevárás. Ekkor 3 autóval voltunk az élen. 5 perc után sem ért utol minket senki, úgyhogy tovább indultunk. Itt meg kell jegyezni, hogy a Google Maps-ben való útvonaltervezésnek vannak bizonyos hátrányai. 10 megállót lehet kijelölni egy útvonalhoz, ezeket kell úgy lerakni, hogy a megfelelő szakaszokon irányítson el. Ehhez viszont a megállókat egész random helyekre kell betenni - sokszor egy út külterületi, semmi közepére eső részére. Különben két megálló között talál egy „optimális”, másik utat. A probléma, hogy akkor is képes új útvonalat kijelölni, ha már épp folyik a navigáció. Ha nem figyel az ember, akkor ő javasol egy jobbat és felülírja az eredetit. Emiatt aztán voltak eltévedések, letérések az megadott útvonalról és egy páran nem tudták bejárni az előre eltervezett szakaszt, mert elvitte őket a navigáció egy rövidebb úton…
Pedig a vége tartogatta még az út másik legélvezetesebb részét, a Nagyvázsony-Zánka és a Dörgicse-Pécsely-Balatonfüred szakaszokat. Hamisítatlan Balaton-felvidéki utak, nagy hullámvasutakkal a háttérben időnként előbukkanó balatoni látképpel… Gyönyör!
Plusz izgalmat hozott nekem, hogy alábecsültem az autó fogyasztását. A reggeli induláskor tankoltam, az odaúttal együtt így 320 km lett volna a túra. De már Pápán is csak 125 km-es hatótávot és negyed tankot mutatott a kijelző. Kockáztattam, ki kell bírnia. Dörgicsénél hagyta abba az akkor 25 km-t mutató hatótáv kijelző a számítást. Jelezve, hogy most már azonnal álljak meg tankolni, ahol tudok. Még ekkor következett a csodás Dörgicse-Vászoly-Pécsely szakasz, csak azért is jól megnyomtam még. Pécsely után 3 km nagyon rossz út jött, ahol visszavettem a tempóból (ha ez is készen lenne, akkor egész Balatonfüredig egy egybefüggő dopamin bomba lenne ez az út). Itt már elkezdett a zabszem szorulni, úgyhogy a rövid Balatonszőlős-Balatonfüred szakaszt sem eresztettem már meg. Végül elértem a füredi Mol kutat és több, mint 55 litert tudtam a tankba tölteni. A két tankolás közötti szakaszra egy bő 17 L/100km-es fogyasztás adódott.
Az ebédünket a Tihanyi Vinarius étteremben költöttük el. Nagyon szép, színvonalas hely, kiváló gourmet konyhával. Nagyon előzékenyek és rugalmasak voltak, biztosítottak helyet is, hogy felsorakozzunk az autókkal. Csak ajánlani tudom a helyszínt. Hozzá kell tenni, hogy még így a végére is 16 gép maradt, alig volt lemorzsolódás (4-9. kép).
Hazafelé még kipróbáltuk az új tihanyi kompot (10-11. kép). Amíg mindenki a balatoni panorámában gyönyörködött, a 3 Alfás a kapitányi híd hatalmas szélvédőjét átívelő ablaktörlőjének megoldását vitatta meg. Műszaki szakemberek…
Végül mindenki jól érezte magát, csupa pozitív visszajelzést kaptam és többen a következő találkozó időpontjáról érdeklődtek. Tény, én is nagyon élveztem és hatalmasat tudtam autózni, teljesen elmerültem az élményben. Aminek még szintén nagyon örültem, hogy idén sem volt szükség darus kocsira, mindenki végig az úton tudta tartani a gépet.
Hogy lesz-e 3. magyar Giulia és Stelvio Q találkozó? Ez még a jövő kérdése ;)
Régóta kitűzött cél volt meglátogatni a Déli-Kárpátok két híres autós célpontját, a Transzalpinát és a transzfogarasi utat. Rengeteget lehetne erről írni, Laci meg is tette, úgyhogy igyekszem a legfontosabbakra, meg eddig el nem hangzott részekre szorítkozni.
A lényeg: A Transzalpina déli szakasza (kb. Obarsia Lotrului és Novaci között) Kelet/Közép-Európa minden bizonnyal egyik, ha nem a legjobb autós élményútja. A Giulia Quadrifoglio pedig egy olyan vezetésti élményt nyújtó autó, amitől még a nem autórajongóknál is megbizsereg valami. Most tegyük össze a kettőt... Hiába írnék oldalakat, ezt nem lehet elmondani, ezt meg kell élni. Beteszek majd 2 videót, amit én vágtam. Egy kép többet mond ezer szónál, talán egy videó elég lesz 1 millió szó helyett is ;)
4 napot, 3 éjszakát tett ki a túra. A lényegi szakaszt Szászsebestől számítom, odáig csak utazás volt. Az 1. képen igyekeztem szemléltetni a bejárt útvonalat.
1. nap (kék, északról dél felé): Szászsebes-Obarsia (Transzalpina (67C) északi) szakasz megtétele után még úgy döntöttünk, hogy van elég időnk, hogy felfussunk a déli szakasz első csúcsára, a büfékig. Így egy szűk óra alatt azt is megjártuk oda-vissza. Szombat du. 6 után már nem volt annyira forgalmas. Utána a 7A-n elmentünk a Voineasa-ban lévő szállásunkig.
2. nap (lila, oda-vissza): Transzalpina déli szakasz volt a teljes program. A 7A-n vissza Obarsia-ig, majd fel a második csúcsig. Ott kicsit szétnéztünk, majd továbbhaladtunk déli irányban. Itt már megvolt a villanyautós feeling (hatótáv-para), a hegyen ugyanis nincs benzinkút. Ami van, ott pedig nincs 98 (vagy magasabb) oktánszámú benzin. A legközelebbi ilyen kút Ciupercenii mellett van, a déli szakasz aljától még 20 km-re. Végül elértük azért. Visszafelé is ugyanilyen élvezetes ez a szakasz. Tény, hogy a forgalom ezen a vasárnapi napon erősnek volt mondható. Szerencsére a Q-val ez nem jelentett különösebb problémát, hegymenetben is simán lehetett vele rövid szakaszokon is előzni.
3. nap (narancs, oda-vissza): Transzfogaras. A 7A-n keletre, majd onnan a 7-esen északra indultunk és északról támadtuk meg a legendás utat. Mondták, hogy a burkolata nem olyan jó, mint a Transzalpinának és kevésbé az autózásról szól, mint inkább turista célpont. Az északi szakasz alsó része egyébként már sok helyen új burkolatot kapott, a fényképekről ismert szakasz viszont még nem. De az igazán rossz minőségű burkolat a déli oldalon van. Élményautózós szempontból egyáltalán nem tetszett, így utólag inkább ki is hagytam volna. Itt jó fotókat lehet csinálni, nem jókat autózni. Jeremy Clarkson-ék állítása, miszerint ez lenne a világ legjobb autós útvonala, egész egyszerűen nem igaz!
4. nap (piros, keletről először dél, majd észak felé): Szállásunkról újra elindultunk a Transzalpina irányába. A többiek ráfordultak az északi szakaszra, hazafelé véve az irányt. Én viszont úgy voltam vele, hogy ha már egyszer itt vagyok, felfutok még egyszer a második csúcsig. És milyen jól döntöttem! Kedd volt, az előző napokhoz képest szinte üres volt a déli szakasz. Aznap autóztam ott a legjobbat. Még utoljára kigyönyörködtük magunkat a tájban és az útban, aztán mi is elindultunk hazafelé az északi szakaszon.
A túra garázstól garázsig olyan 1900 km-t tett ki, ami alatt cirka 300 liter benzint evett meg a gép. A hegyesebb részeken a két tankolás közötti átlagfogyasztás volt, ahol közelítette a 19 liter/100km-t.
Ez az út azok közé az élmények közé tartozik, amiért érdemes élni.
Az ígért videók:
Reels 1
Reels 2
Egy rövid Eger környéki túrának indult a dolog, de a szervezők visszaléptek. Közben tovább adtam a hírt Kornélnak, aki továbbgondolta a túrát északabbra és a melegre való tekintettel beiktatott egy vízparti pihenőt is. Ez volt a fix pont. Többi része szabadon választott ki-ki autója szerint.
Nehezen indult a nap, sőt már az éjszaka is nyugtalanul telt, fáradtan keltem. 6 órai indulás. Át a városon, M5-re fel. A szatymazi pihenő előtt szólt az autó, jobb hátsó kerék nyomása esett, csak 2.0 bar. Bassza meg, defekt? Pihenő felújítás miatt zárva. Tempót visszavettem. Következő lehajtó a balástyai. A falu szélén van egy benzinkút, odáig bírja ki, talán még gumis is akad, és akkor nem ugrik a napi program.
A kerékben tényleg csak 2.0 bar volt, felfújtam, átnéztem a gumit, semmi idegen anyagot nem tapintottam. Vissza a pályara, majd lesz valahogy. Többször nem szólt, nyomás rendben volt. Hát ez hogy?
Az M5-öt Újhartyánnál el kellett hagyni torlódás miatt. 405, M4, M0, M31, M3.
Hatvan után egy Huracan szakította meg a monoton autózást. Csinálta az utat, rátapadtam. Már majdnem elértük a lehajtót Eger felé, amikor lassult a sor, elakadásjelzők villogtak, egy furgon állt bele a belső szalagkorlátba, alkatrészei beterítették az utat. Páran megálltak, a Lamboval elslisszantuk a szabad sávban.
Eger után számítottam a kanyarokra, de meglepődve vettem észre, hogy a 25-ös utat már ezen a szakaszán is újítják. 3 vagy 4 lámpás terelés volt, hosszan egy sáv, torlódás, várakozás. Mónosbél felé tisztult az út. Balaton, Ózd, Putnokon tankolás. Eltelt az idő a sok szarakodással, kevesebb maradt a hegyekre.
Szirk felé szokásos, szinte üres utakon lehetett haladni. 28-30 fok volt a hegyekben, tapadt a Pirelli, harapott a Brembo, nem finomkodtam egészen Turcsokig. Ott éreztem, hogy elmelegedett, visszavettem a tempóból.
Jolsva, Csetnek, Veszverés, Nyilas, Hollópatak, Telgárt. Itt megáltam megcsodálni a viaduktot és kajáltam végre. Már majd rosszul lettem az éhségtől, de nem volt időm szusszanni. A reggeli csúszások miatt ki kellett hagynom a 66-os út Szepesvéghely felé vezető izgalmasnak ígérkező szakaszát.
14 órára érkeztem Imrikfalvára, Kornél is akkor érkezett. Jól esett a felfrissülés a tóban, pihenő a parton. 16 után fotó az autókról, indulás. 533-as felé mentem, kis kitérővel Novoveská Huta felé Szomolnoknak vettem az irányt. Rohamos ütemben fogyott a benzin és elszalasztottam egy útbaeső kutat. Valamiért azt gondoltam Szomolnokon is lesz lehetőség tankolni. Hát nem volt, így Stószra nem tudtam elmenni, legalább is azonnal.
Irány Rozsnyó, Dénesen át. 30 literrel indultam vissza Stószra. Kár lett volna kihagyni azt a szakaszt. A műszerfalon ezúttal a G-mérő volt középen. Lassulás 0.74, kanyarban 0.79 volt az érték. Utcai körülmények között ez már bőven az élvezetes de szerintem még biztonságos tartomány. A technika ezt tartósan elviseli, tudja. Jó kis autó ez, a fék is jól szerepelt.
Hazafelé a gyorsabb utat választottam. E58, Nagydaróc, 71, 21, M3 stb. Az M5-ön még egy torlódás várt. Egy furgon teljes terjedelmében lángolt a leállósávban. Durva.
1172 km
Nem sok hűtőközeg volt benne, megmagyarázza a gyenge hatásfokot, de annyira épp elég h gyengébb melegben működjön. Az 530g kb. a max. töltet, mintha a lefejtett mennyiséget nem vették volna figyelembe a számlázásnál :-(
Halálra untam magam végre és felemeltem a Degu-t szemrevételezni a hajtásban a vélt vagy valós lógást amit korábban panaszoltam, miszerint amikor alacsony fordulaton egyenes úton állandó sebességnél elveszem a gázt (értsd leugrom róla) akkor berángat valami alattam.
Első kardáncsukló, féltengelyek/csuklók, hardy érzésre nem lógnak, a hardy-n minimális öregedési nyomok vannak csak, viszont a három tengely bármelyike a másikakhoz képest lóg kicsit a difiben, amit fémes klattyanással is jelez.
Album
Lehet h megejtek rajta egy olajcserét, mindössze két olaj felel meg a gyári FIAT 9.55550-DA9 specifikációnak:
- PETRONAS TUTELA TRANSMISSION LS AXLE FLUID 75W-85 20e Ft / L
- RAVENOL DGL SAE 75W-85 GL-5 LS 7e Ft / L