Alfa Amore - Internetes Alfa Romeo közösség

A turbó mögötti két légtelenítő csavar típushiba. Műanyagból vannak, és a nagy hő hatására amit ott kapnak, szépen idővel elporladnak. Jó esetben csak a fejük törik le, rossz esetben a hűtőfolyadékot is elengedi.
Van több utólagos "tuning" csavar, többek között az Alfissimo féle nagyon szép, feliratos. Szállítással, ÁFÁ-val húszon párezer forint. Egy pár csavarért túl volt az ingerküszöbömön.

Gondoltam teszek a kisebbikbe sima rozsdamentes csavart, az van, a nagyobb 8-as helyére pedig valamit majd a csavarboltból. Aztán megláttam Aliexpressen egy készletet ami elbizonytalanított. Kb 100Ft-ból megoldható, ám látványosan olyan kókány..
Soha az életben nem gondoltam, hogy két csavarért adok 8e Ft-ot, de a kínai áruházfüggőség befűzött. Addig kuponoztam közel 10e-ről, hogy nyolcér' már nem bírtam otthagyni XD
Főleg a nagyobbik csavar miatt vettem meg, mert olyan széles fejű 8-as csavart nem feltétlenül egyszerű találni. Itt pedig azzal kecsegtettek, hogy oda való, pont jó.
Ráadásul titán csavar, rainbow coating-al. Ilyesmit biciklinél már használtam, és ott valóban titán csavar jött.
És úgy tűnik, hogy ez is valóban az lehet. Nem mutat rosszul, fogjuk fel optikai tuningnak egy olyan helyen, ami nem látszik. Sok értelme van, nyilván.

Viszont. Ahogy az Alfissimo féle, ez is alul sima fejű. Ugyanakkor a gyári M6-os csavarnak egy profil van kiképezve a tömítés számára. Vagyis minden olyan utólagos csavar, aminek alulról sima a feje és 11mm-nél nagyobb fejátmérővel rendelkezik, műszakilag nem korrekt megoldás. Annak ellenére, hogy jelen esetben gond nélkül működik.

Valószínűleg a kisebbik légtelenítőnél egy normál hengeresfejű imbusz csavar M6x12mm méretben pont megfelelne, tökéletesen illeszkedik rá a tömítés.

Összességében eddig a kínai tuning készlet is rendben van, jól bemelegítettem az autót, mentem egy tesztkört, nem cseppen, nem ereszt.

Mi más lehetett volna az esküvői autónk, mint a Giuliánk? Természetesen én vezettem, feleségem pedig a királynői helyén utazott (:

Márciusban ejtettük meg az előző olajcserét, amolyan szezonindítóként. Így augusztus végére bele is szaladt a 10 ezer km a gépbe. Hát na, ha tehetem, hajtom. Páratlan élmény. De tényleg!

Egy hét múlva indulunk a Dolomitokba, túl lesznek stimulálva az érzékszerveim... Biztos, hogy sokat fog tiltásba forogni a Ferrari derivatíva motor, úgyhogy mindenképp friss olajat akartam a gépszívben tudni, mielőtt útra kelünk.
Az éves revízió többi részét már megejtettük júliusban.

Ez a történet egy kicsit messzebbről indul. Még május végén történt, hogy az M6-oson haladva, egyszer csak minden előzmény nélkül felgyulladt a műszerfalon a karácsonyfa, de úgy, hogy minden hibát kiírt és még váltó sem működött, 6-osban ragadt. Szerencsére épp egy lehajtó előtt voltam, lekanyarodtam a pályáról. Amikor elértem a kereszteződéshez, muszáj volt megállni, de lejjebb váltani még mindig nem tudtam. Ekkor a lefulladás határán, kitette magát üresbe. Gondolom valami lefulladás elleni védelem. Innentől viszont már vissza tudtam rakni D-be és ment a váltó.

Egyből valami elektronikai dologra gondoltam, mert az szokott ilyen tüeneteket okozni. Az út szélén sok mindent nem tudtam csinálni. Kiolvastam az ELM327-es adapteremmel, a hibakód P0562 - "Alacsony rendszerfeszültség" (1. kép). Ránéztem az akksi csatlakozásokra, rendben voltak. Generátor hibára gondoltam még, ha esetleg lemerült az akksi, azt viszont jeleznie kellene a műszerfalon, ha nincs töltés. Jobb híján továbbmentem, bízva abban, hogy nem áll meg alattam. Mert egyébként nem maradt vészmódban az autó.

Nem is tért vissza a hiba, csak úgy 2-3 hét és jó 1000 km múlva, de kevésbé drasztikusan. Csak jött egy check engine és egy 5 percig vészmódban volt. Néhány újraindítás után a sárga tengeralattjáró lámpa is elaludt a műszerfalon. Hibakód ugyanaz. Ezt követően azonban kezdett egyre rendszeresebb lenni a dolog. Mivel július első felében már esedékes volt a 4 éves szerviz, így felhívtam előtte Horváth Laciékat Érden, hogy begurulnék egy hibaolvasásra és állapítsák már meg mi a baj. Ha megvan, akkor a nagyszerviz során ezt is orvosolni lehet.

Így is volt, a hiba oka azonban hosszas keresés után sem lett meg. Kapott az autó egy akkumulátor-menedzsment szoftver frissítést, át lettek nézve a csatlakozások, de semmi elektronikai hibára utaló nyomot nem sikerült találni. Mikor visszakaptam az autót, indítás után egyből be is dobta a hibát. Szaladtam is be a szervizbe, hogy most olvassák ki gyorsan. Jött a diag.-os srác, mutatta a hibakódot: C0047-00. Viszont leírást semmit nem adott hozzá a gyári műszer, egyik nyelven sem. Abban maradtunk, hogy beszél az importőrrel, hogy mi lehet ez a hiba. Az én kiolvasóm által korábban jelzett P0562-t nem mutatta.

Itt már kezdett kellemetlen deja-vu-m lenni, mivel Budaörsön is így kezdődött a dolog, aztán mekkora szívás lett belőle. Elkezdtem feltúrni a netet és egyetlen találat adódott a C0047-00-re, az pedig végül a részecskeszűrő nyomásszenzor hibájára vezette vissza a dolgot. Tehát ugyanaz a szenzor, amivel átvételkor is probléma volt.

Ezt kissé furcsálltam, mivel a tünetei nem annyira hasonlítottak az akkori tünetekre, ráadásul nem is ugyanazt a hibakódot dobta. De elég meggyőzőnek tűntek a bizonyítékok. Elküldtem a szerviznek, hogy mit találtam. Igyekeztem minél jobban alátámasztani, mert aki beszélt már szervizessel, az tudja, hogy tikkelni kezd a szemük, ha az ügyfél azzal kezdi, hogy "Azt olvastam a fórumon, hogy...". Az info viszont a Stellantis IOP Service Manual-jából származott, annak elég meggyőzőnek kell lennie (2-3. kép).

Amikor vittem a nagyszervizre, ránéztek erre a szenzorra is, el volt törve. Na, ez megkönnyebbülés, akkor meg is van a hiba. Az alkatrészt megrendelték, viszont Olaszországból érkezik, csak a következő hétre ér ide. Addig pihent egyet az autó a garázsban.

Később megbeszéltünk egy péntek délutáni időpontot a cserére. Szerencsére viszonylag jól hozzáférhető helyen van a szenzor, gyorsan végeztek a munkával.
Indítás után minden rendben volt, nem jött vissza a check engine figyelmeztetés. El is vittem az autót letesztelni a Bajna-Héreg szakaszon, oda-vissza (4. kép). Tökéletes, ismét.

Beleszaladt már egy szűk 4000 km az idei szezonban is az autóba, de egy pár, Tolnai-dombságba tett kiruccanáson kívül nem sok izgalmas, élményre kihegyezett autózás volt benne. Úgyhogy felvetettem, hogy tegyünk ismét egy látogatást a kedvenc Észak-magyarországi és szlovákiai útvonalainkon. Végül csak Laci jelezte vissza, hogy neki jó lesz, így ketten vágtunk neki.

Már jó előre nézegettem az időjárás-jelentést, ami autózáshoz tökéletes időt jelzett előre. Nagyon vártam már a túrát, mert együtt lenni ezzel az autóval és azt csinálni vele, amit a legjobban tud… Páratlan élvezet, igazi kiváltság. És most sem okozott csalódást.

Háromnegyed 10 körül találkoztunk Egerben. Tavaly szeptemberben aszfaltozták újra az Eger-Szilvásvárad szakaszt, azóta még nem jártam rajta. Első osztályú lett, bár egy elég forgalmas szakasz, úgyhogy élményautózásra csak korlátozottan alkalmas. De szerencsére vannak benne hosszabb belátható szakaszok is, így lehet előzni, ha utolér valakit az ember. Természetesen elkanyarodtunk Balaton-Borsodnádasd felé a kötelező, bemelegítő szakaszra. Onnan viszont nem mentünk tovább, hanem visszafelé is megtettük az utat és Szilvásváradnak indultunk tovább, onnan fordultunk Farkaslyuk és Ózd felé. Szilvás és Csernely között nem a legjobb az aszfalt, de nem olyan rossz, mint amire számítottam. Dinamikus autózásra nem alkalmas, de nem is kell tojással a gázpedál alatt menni. Csernely és Farkaslyuk között viszont kiváló, új útburkolat van, nagyszerű ívekkel. Legközelebb is ebből az irányból közelítem majd Ózdot.

Utána – a szintén szokásosnak mondható – Serényfalva-Kelemér-Trizs irányból közelítettük meg Aggteleket. Ez sem rossz szakasz, de Aggtelek után jön az igazi móka. Már el is felejtettem, hogy mennyire élvezetes az Aggteleket és Jósvafőt összekötő út. Aztán egész Szinig rengeteg adrenalint és endorfint tartogat még az a rész. A Szin előtti ugratón lehet, hogy egy kicsit el is emeltem a kocsit a földről. Szinnél megfordultunk és vissza Aggteleknek, ahol a határ felé vettük az irányt.

Csetnek előtt kanyarodtunk el Jolsva felé, ott kezdődik igazán a jó szakasz. Itt már igyekeztem, hogy kanyarok előtt épp csak annyira fékezzem meg a kocsit, hogy a kanyar kijáratig már ne kelljen a gázra lépni. Sokkal élvezetesebb úgy, hogy ha lendületből sikerül áthúzni az íven, mintha túlzottan megfékezem és még a kanyarcsúcs előtt gyorsítanom kell. Egyre jobban ment, kezdtem összehangolódni az autóval.

Lubény után elfordultunk Turcsok-Szirk felé. Egy technikás szakasz ez is, meredek kanyarokkal, sok hullámvasúttal. Itt volt egy kis izgalom. Laci ment előre és Szirknél kellett volna találkoznunk. Mikor Szirkre értem, Laci sehol nem volt. Próbáltam hívni, nem kapcsolható… Elkezdtem gondolkozni, hogy mi történt, nem esett tán le az ívről valahol a szakadékba? De odafelé nem láttam kicsúszás nyomot sehol. Nem messze volt a benzinkút, ahol megbeszéltünk egy tankolást, mondom odamegyek, aztán, ha csak a telefonja merült le, majdcsak jön ő is. Visszafelé is nézegettem az út szélét meg az aszfaltot, de semmi nyoma nem volt, hogy valaki leesett volna róla. Már majdnem Nagyrőcén voltam a kúton, mikor hívott. Nem történt baj. Kiderült, hogy még kicsit továbbment Szirktől, a telefonja meg nem csatlakozott rá a szlovák hálózatra.

Mind a ketten szívtuk a Giulia Q tervezési hiányosságát (nem is olasz autó lenne, ha nem lennének ilyen kis nyűgjei), hogy a lendületes autózás után alig lehet megtankolni… Valószínűleg a forró kipufogódob felhevíti az üzemanyagtartályt is, az abban lévő levegő/benzinpára pedig olyan nyomással áramlik kifelé, hogy a töltőpisztolyt azonnal lecsapja. Csigalassúsággal lehetett csak belecsorgatni a naftát, kb. egy decivel másodpercenként. Mire belement a kb. 45 liter, ami fogyott Eger óta, más kútoszlopokon már 3-4 tankolás is lement.

Utána Nyilas felé vettük az irányt. Odáig is élvezetes volt az út, de Veszveréstől felfelé, a Nyilas előtti útkígyó egy igazi örömmámor. Az ember teljesen belefeledkezik a vezetésbe, csőlátása lesz, úgy érzi az utat, mintha a talpa az abroncs futófelülete lenne.

A Nyilas és Szepespatak közötti csúcson – ahol a 2002-ben lezuhant pilóta emlékműve is van – megálltunk fényképezkedni. Ragaszkodtam hozzá, hogy csináljunk pár közös képet. Igazából én sem szeretek annyira fényképezni és videózni. Inkább csak belemerülök a pillanatba. De tény, hogy az emlékek gyorsan fakulnak és muszáj őket megörökíteni valahogy, hogy később fel lehessen idézni.

Innen Szepesremete, majd Szomolnok irányába haladtunk tovább, hogy elérjünk egy másik szerelem-szakaszt a Szomolnokot Stósszal összekötő utat. Ezt megfutottuk oda-vissza, igazi mámor volt.

Dénes felé haladtunk tovább, ami szintén egy nagyon jó útvonal lenne, ha 2 sávos lenne, de inkább csak másfél. Vannak rajta azért jól belátható szakaszok, amik úgy ívelnek, hogy több kanyarra is rálát az ember. Ott meg tudtuk nyomni, ha üres volt. Innen Aggteleken keresztül visszatértünk Ózdra, ez a szakasz inkább csak utazás volt.

Tankolás közben megkérdeztem Lacit, hogy mennyi erő maradt még benne? Azt mondta, hogy küldjük még keresztül a Mátrán, így lezárásként. Bekölce – Egercsehi felé mentünk. Az az 1 km-es szakasz az egyik kedvencem. Amilyen rövid, olyan intenzív. Egy igazi dopaminbomba. 3x tettük meg a távot.

Egertől átzötyögtünk Egerbaktáig, majd onnan megindítottuk a mátrai szakaszt is. Már 7 óra felé járt az idő. Nem voltak már olyan sokan, de azért akadtak még autósok és motorosok is az úton. Az egész napos autózás után már nagyon hozzászoktunk a tempóhoz és a gyors kanyarokhoz, úgyhogy az autósok, motorosok egyaránt fájdalmasan lassúak voltak hozzánk képest. Igyekeztünk keresztülvergődni rajtuk minden beláthatóbb szakaszon. Egyedül egy M340i (G20) bírta az iramot. Az ereszkedő szakaszon, Mátraháza felett viszont már túl sok autót értünk utol, azon a részen pedig már belátható szakaszok sem nagyon vannak. Így inkább hűtőkör üzemmódba kapcsoltunk. Gyöngyösön elköszöntünk egymástól és mindketten elindultunk haza.

Gödöllőn még megálltam, beszaladtam a Tesco-ba mert eszembe jutott, hogy másnaptól 2 napig Pünkösd van és nem lesz bolt. Kifele jövet azt láttam, hogy két, talán középiskolás srác fényképezgeti az autót. Meglepődtek mikor rányitottam távolról az autóra. Kiderült, hogy odavannak a szép sportautókért, Budapestre is bejárnak, hogy lencsevégre kapják azokat. A Giulia-t is ismerték, nagyon dicsérték a színét. Szerintem még nem láttak ilyet közelről. Megmutogattam nekik a kocsit, beszélgettem velük kicsit, mert manapság egyre ritkább az autórajongó fiatal. Valahol meg is értem, a mai új autók egyre kevésbé szólnak a vezetés élményéről és a menőségről. A nagyvárosi lakosság aránya is egyre csak nő, ahol szó sem lehet vezetésről, sőt, igazi kín volán mögé ülni és a dugóban eljutni egyik helyről a másikra.

Még 160 km-em volt hazáig, azt jól megnyomtam, mert már eleget voltam aznap úton. Az út mérlege közel 1100 km volt otthontól hazáig. Azt pedig, hogy ez mennyi időt ölelt fel, a telefon képernyőidő figyelője mutatja - ami, sajnos, képernyőidőnek veszi az autós telefontükrözéssel töltött időt is (szombat). Az átlagfogyasztás az egri és ózdi tankolás közötti 474 km-en (közte a nagyrőcei tankolással) 19,22 L/100km volt.

A Giulia vezetése bármikor, bárhol egy élmény. De az ilyen napok azok, amikor teljesen átadja azt, amire képes. Ezért a boldogságért éri meg tartani és érzem azt, hogy megvenni ezt a gépet életem egyik legjobb döntése volt. Nem csinálnám másképpen most sem.

A kézikönyv szerint 15e km az olajcsere periódus, de mivel elég jól meg szoktam kergetni a gépet, úgy vagyok vele, hogy legyen inkább 10e km. A tavaly júliusi olajcsere óta sikerült közel 9e km-t beletenni, ami nem rossz, ha azt vesszük, hogy kb. 3 hónap alatt jött össze. Mivel látom előre, hogy idén júliusig még bőven túlfutom a meghatározott intervallumot, ezért úgy döntöttem, hogy inkább már most, szezon elején legyen egy olajcsere.

Várpalotára vitem az autót Csörihez. Visszakerestem a blogomban, 2019-ben voltam nála utoljára. Én azt hittem, hogy kb. 3 éve találkoztunk utoljára, most kiderült, hogy van az 6 is. Csak úgy repül az idő, ha jól mulat az ember :) A rutinszerviz mellé még egy jót beszélgettünk is az elmúlt időszakról meg ezekről a gépekről.

A szervizelés során a következő beavatkozások történtek:
- Olajcsere
- Olajszűrő csere
- Olaj leeresztő csavar csere

Elvittem idén utolsó körére az autót. Gondoltam gurulok kicsit a városban. Tiszta idő, van 7 fok, napon talán 10 is. Pont alkalmas erre.

Persze, az első 500 méter után éreztem, hogy ebből kell még, ennyi nem elég. Átszellemülök, mikor benne ülök. Már nem az számít hova megyek, csak hogy menjek. Hogy bele tudjak lépni a gázba. Hogy lendülettel tudjak venni egy kanyart. Hogy olyan manővereket hajtsak végre vele, amit egyébként eszembe sem jutna egy utazás során.

Ez az autó bemászik a bőröd alá, bele a tudatodba. Elhiteti veled, hogy amit Ő akar, azt te akarod. Egy számító, agyafúrt nő, aki úgy rendezi a dolgokat, hogy végül a kedve szerint cselekedj. Mint a Kígyó, ami suttog a füldebe, hogy elkövesd az Eredendő Bűnt...

Sokkal több ez autónál... De hogyan lehetne ezt elmagyarázni azoknak, akik sosem érezték ezt? Hogy mondod el annak, akinek az autó csak egy helyváltoztatási eszköz, hogy mi az Alfa Romeo? Hogy magyarázod el a halnak, hogy milyen járni?

Áhh, erre a gépre nincsenek szavak... Technológia és érzelmek alkímiai egyvelege... La meccanica delle emozioni...

A téli átállás megtörtént. Ahogy néztem, a nyári gumikon még egy szezont kibír majd a minta. A szélét kicsit eljátszottam, de összességében jó lesz ez még.

Már év elején befizettem erre az Alfa Romeo Club által szervezett talákozóra, szerettem volna Kakucson a pályát megnézni, kipróbálni, hogy ne csak fotelvéleményem legyen a Laptimingnak is helyszínt adó pályáról. MIvel reggel időben regisztrálni kellett, elindultam korán. A 4-es úton, vicces 7.5l-es fogyasztással, fél órával gyorsabban mint a Google Maps által kiírt érkezés. Valahogy így is terveztem. Mivel egy hatalmas esőt is kifogtam út közben, még szépen lemostam, rendbeszedtem az autót.

A beléptetés, felelősség nyilatkozat pillanatok alatt megvolt, gördülékeny volt az egész szervezés. A nap elején felvezetett körökön szépen sorban haladva volt alkalom megismerni a pálya nyomvonalát. Ez nem feszített tempóban történt, tényleg pályáabejárás volt. Nem volt kötelező, de nem szerettem volna kihagyni a lehetőséget, az ilyen mindig hasznos. Közvetlenül ezután már álltunk is fel sorban a belépő kapu előtt, és sorban engedtek minket fel a pályára.

Ilyen események előtt mindig az van bennem, hogy nem vagyok én versenyző, majd jól elbénázok ott, de valahogy sosincs bennem az a magabiztosság, hogy húúú most csapatunk egy nagyot. Ez nálam örök ambivalencia, vagy valamiféle skizofrén beütés? Nézem a többi autót, hogy csikorog, dől, húú hogy mennek, de ügyesek. Jó, majd körbemegyek valahogy én is. Nézem kikkel megyek.. Háát izé. 75 versenyautó, két Giulia Q...francba. Aztán felintenek a pályára. Az első kört olyan közepesen kényelmesen letudtam, bemelegítő kör. Aztán az utolsó szűk kanyar kijáraton a lábamat odaszívta a gázpedál. Tudtam, hogy nem megyek pályarekordot, tudtam hogy hol hagyok benne nagyon sokat, de elkezdtem élvezni a dolgot. Elmúlt a bizonytalanság, és nyomtam neki, és hát nem közelített a tükörben senki... Hogy mitől van ez, nem tudom.

Az is érdekes, hogy régen az adrenalin azért uralta az ilyen autózást. Csúszunk, határon vagyunk, juhúúú. Hogy a Giulia más e, vagy én öregszem, nem tudom, de most is, mint a Giulia minden megtett méterét a harmónia és a kontroll érzet írja le jól. Elképesztő módon együtt él az emberrel. És igen, baromira puha versenypályára, és az egyenesekben jöhetne még lóerő. Viszont ez sem az élményt nem rontja, sem lassúnak nem mondható. Én előztem, engem nem előztek. Végig az volt az érzésem, hogy a szűk kanyargós részek ahol a Giulia brillíroz. Az valami eléképesztő ahogy a kis szűk kanyarokban végig egyensúlyban lehet tartani, és fordítani kormánnyal, gázzal, ahogy jól esik.

Másfél éve volt az MRing tréning és pár kör a pályán. Az nagyon élveztem, most viszont egész más élményt kaptam. Akkor téli gumikon mentem, ami érzetre jobban harapott. Most nyárikon, ami egyáltalán nem bizonyult lassúnak. Most sokkal többet sodródott az autó, még több kontroll érzet volt. A kanyarokban most egyszerűen jobb, kegyensúlyozottabb volt, amit nem tudok hova tenni.

A fék valami irgalmatlan jó lett. Gyors, hajszál pontos, nulla bólintás. Egyszerűen nem ilyenre emlékszem régről, ez most egy nagyon magabiztos fék setup így. És aki szerint normális hogy pár kör pályázgatástól tönkremegy a fék.. hát nem. Semmi baja a hátsó fékeknek ennyitől. Felraktam, bejárattam, volt benne 1500km, amikor megkapta ezt a pályanapos kiképzést. Köszöni, jól van. Sem égésnyom, sem barázda, sem semmiféle rendellenes hülyeség nem látszik rajta.

A képekért köszönet a fotósoknak, NrmN, és Flat Four!

Rászántam a mai szép napos délelőttöt, és kicseréltem a fékalkatrészeket. Nem rohantam, mindent szép lassan, alaposan átnéztem, tisztítottam. A gyári tárcsák botrányos állapotban voltak, egyértelmű hogy ez okozta a fékezéskori morgó hangot. Valószínűleg valóban nem fogott a hátsó fékem.

Első lépés menüből Brake Service módba tenni az autót. Ezután oldalanként dolgoztam, kis krokodil emelővel. Simán jött szét minden, az idő túlnyomó részét a tisztítás vitte el.

A kerékagyakat gravírgép drótkoronggal fényesre tisztítottam. Rozsda és valami felületi barnás elszíneződés volt rajtuk. Szépen türelmesen fel lehetett tisztítani a felületet, ami egy halvány réteg rézpasztát (szilikonos zsír+réz?) kapott.

Szintén sok időt elvitt a konzolok és a nyergek áttakarítása, nem akartam koszosan visszatenni, mégha tudom is, hogy 100km és újra belepi a fékpor a belső zugokat.

Feltűnt, hogy a csúszkák felületén megszilárdult, odaszáradt néhai kenőanyag volt, már a funkcióját nem töltötte be. Nem vitték túlzásba a gyári szerelésnél ezt sem. Mivel a Mannol rezes zsírt amit vettem ide is ajánlják, a csúszkák is kaptak egy nagyon vékony réteget. 1100 fokig véd a berágódástól elvileg. A gumi ajkak majd lehúzzák a réz szemcséket, ez itt várhatóan jól fog működni. De majd ránézek, már bátrabban szedem majd szét bármikor, nem sokkal nagyobb ügy mint egy kerékcsere.

Összerakáskor a betétek fülei is kaptak egy sóhajtásnyi rezes pasztát, így a nyereg konzolhoz vékonyan kent felület ér. Mindenhol módjával használtam a zsírt, a fék körül azért nem szerencsés bödönnyit kikenni.

A dugyattyúkat egy szorítóval simán visszanyomtam. Egy kis türelem kell hozzá, ahogy a nyomást engedi, úgy szép lassan lehet visszanyomni. Ezzel nem kell kapkodni, két tekerés közt fél percet is lehet várni, és megy könnyen.

A Rotinger tárcsákon sokat nem kellett gondolkozni, meg vannak jelölve, hogy melyik a jobb és a bal. Felmentek szépen, méretpontosak. Asztalon nagyjából kióráztam az egyiket, kb tudja azt a tűrést amit állítanak róla. Mivel síkköszörűn készül, és gondolom minőségellenőrzik, ez várható volt, a másikkal nem is játszottam már.

A betétek.. A MY21 gyári betétei GA9005 anyagösszetétel. A szintén gyári amit akciósan vettem, még 2018-as gyártású OEM betét, GA 8135 anyagú.
Sejtésem szerint a 2021-es fékbetétek már az USA csökkentett réztartalmú szabványnak kívánnak megfelelni. Ránézésre nem is találtam réz forgácsot benne, inkább pár fényes acélforgács látható a felületén. Egy betétet feltisztítottam, hogy az újakkal össze tudjam hasonlítani. Az új betétek, (amik valójában az öregebbek) ránézésre is jól tele vannak rézzel. Ez jó hír, mert a réz a betét hőelvezetését javítja.

Reményeim szerint felkerültek a gyárihoz képest jobb hőelvezetésű mart tárcsák, amik a marás miatt a betét felületét is jobban karbantartják, valamint jobb hőelvezetésű, kevésbé eco, mégis gyári betétek. Ez az elmélet.

Összerakás után az autón be kell nyomni a fékpedált, majd behúzni a kéziféket. Ezzel visszaáll szerviz módból, és el lehet kezdeni a bejáratást.
Az első kb 20km meg is volt, körülbelül követve az AP Racing "brake disc bedding in" útmutatóját.

A visszafelé úton, miután már elhagyta az első fékezésekkor hallható kis karistolást, morgolódást, érezhetően elkezdett fogni a fék. 85-90km/h-ról pici lépcsőkben fékezgettem 60km/h környékére. A morgás megszűnt, és egyértelmű, hogy most fog, nem billen egyből előre az autó, sokkal jobb a fék érzet.