Utazásunk második állomása Monza. Postojnából 443 km-t autóztunk. Könnyű 4 óra. Kettő programot terveztem: Alfa Romeo múzeum és a monzai versenypálya. Két éjszakára álltunk meg itt, így egy egész napunk volt a programokra.
Az AS Hotel Monza remek hely. Különösen tetszett a szoba ajtajában kialakított parkoló. Szoba tiszta és tágas, jól felszerelt Reggeli finom és bőséges.
Feleségem napi edzése nem maradhat el, ezért délelőtt felkerestünk egy közeli uszodát. Egy beltéri és egy kültéri medencéből állt. Ami miatt írom ezt, hogy a kültéri medencébe szabad volt az ugrálás. Egy feltételt szabtak csupán: a szegélyre merőlegesen lehet ugrani. A gyereket nem kellett noszogatni.
A fürdőzés után csak az egyik program fért bele a szűkös délutánba. A múzeumot mindenképpen látni kell. 15 után érkeztünk és 18-kor már zártak. magamfajtának egy nap is kevés lett volna, de a gyerekeknek ez is sok volt. A versenyrészlegen már csak átrohantunk, pedig ott volt az igazi csemege. Még egyszer megyünk úgy érzem.
Kevesen voltak a látogatók mégis 2 magyar társasággal is összefutottunk. A kiállítás magas színvonalú, tiszta, tágas, jól felépített. A történelmi versenyautóknál hang, kép és fényhatásokkal hatnak az érzelmekre. Teljesen beleborzongtam.
képek
Az olaszok közlekedési stílusa nagy figyelmet kíván. Dinamikusan vezetnek, de mellőzik az index használatát és simán bevágnak eléd. Autópályán tartják a 130-140-et, de a korlátozásoknál (pl. egy sávelhúzásmiatti 90) nem akasztja meg őket, továbbra is az addigi tempóval mennek.
Trafit táblákkal jelzik, rendőrt nem láttam. Jobbra tartás működik náluk, nem villognak, nem tolnak le. Dugóba, torlódásba nem volt részünk, jól lehetett haladni. Tankolni pálya mellett tudtunk jó áron (95E5, 1.70). Ami fura volt, hogy ha a kutas tankol akkor már 2.10 literje :O
Következő megálló Monaco.
A kárfelmérést a belső alapos és megfontolt kiszerelése követte, ami kb. 6 hónap alatt ment le, mivel csak minden 4.-5. hétvégén volt időm és lehetőségem ezzel foglalkozni.
A belső kiszerelése egészen jól ment, a visszapillantón kívül semmit nem törtem el. A belső visszapillantó leszerelése egyszerű, de iránymutatás hiányában nem tudhattam, hogy a közepében tengelyirányban egy rugó nyomja szét a két pöcköt, ami a tetőben lévő foglalatba akad bele. Mivel sehogy nem akart lejönni, az ész csődöt mondott és egyszerűen letéptem a helyéről…engedett az öntvény, így viszont kell egy új felfogatás. A többi használható cuccot letároltam felcímkézve és képekkel dokumentálva, mert a visszakerülésük ideje még …khm…nincs eldöntve.
A kókány nagyobb részt elkerülte a Kockát, csak az ’audiofil’ egyik tulaj eszkábálta tele Magnat hangszórókkal a belteret, így lett kukás a két első ajtó kárpit és a kalaptartó nagygenerálra szorul.
A beltér mélyebben valószínűleg soha nem lett lebontva, gyári szigetelések és tömítőanyagok mindenhol, még egy üzenetet is kaptam egy cetli formájában Arese-ből, illetve a jobb első taposólemez szétrohadt maradványai fölött a zajcsillapításba ágyazva egy teljesen gyári taposólemez dugóra is bukkantam…a gyári munkás trehányságából lett egy pótalkatrészem 25 évvel később.
Az autó jobb alján, illetve a bal elején ki kell cserélni a taposólemezeket, illetve a bal oldali két ajtó is anyaghiányosságok miatt cserére szorul. Akinek lenne két fölös darabja szóljon…
DE, végre elindult Kocka a lakatoshoz és a fényezőkamra is le van foglalva mától két hónapra…addig is alkatrészek lelkes gyűjtögetése folyik.
