Blog >> visszapillantótükör
Jobbos visszapillantó tükör ellenállás nélkül forgott, illetve mint utólag néztem ilyenkor felfele le is emelhető a kis háromszögről az egész tükör (csak a kábeleken múlik hogy le lehessen venni teljesen). Na ha más is találkozna ilyennel, akkor a tükörben lévő fogasgyűrű ugrott ki a horonyból.
1. lépés 3 imbusz csavart kiteker belül a tükör mögötti kis háromszög takaró műanyag alatt, + ott a csatit széthúz.
2. tükör szétszed: tükörlapot óvatosan kipattintani a házból. A ház alján 3 torx csavart kell kitekerni, illetve 2 csillagcsavart a tükörházon belül.
3. Satuval + egy 24-es krova fejjel a gyűrűt visszanyomtam a tengelyre. A legelegánsabb az lenne ha előtte új hornyot reszelnénk neki tűreszelővel, de én szimplán csak rányomtam, és ahol megállt a gyűrű ott a fogait kalapácsal és csavarhúzóval belevertem a tengely anyagába. :) Egyelőre bírja! Ha feladná a harcot jön az elegáns megoldás.
Ma újabb apróságok lettek rendbe hozva az Alfán.
A bal hátsó elektromos ablakemelő kapcsolója, nem akarta lefelé mozgatni az ablakot, csak felfelé. Szerencsére könnyű kiszerelni a kapcsolót, így egy kis tesztelgetés után kiderült, hogy meg van szakadva az áramkör a nyákon. Egy kis réz vezetékkel át lett hidalva a szakadt rész, és már működik újra lefelé is az ablak emelő :).
Az előző tulaj elég durván szedhette szét a jobb oldali tükröt, mert a mechanikáját sikeresen eltörte, így alig tartotta valami a helyén. A hiányzó műanyag "tengely"-t, amin forgott régen a mechanika, pótolva lett egy vastagabb acél dróttal, így megint stabilan áll a helyén a tükör :).