Blog >> scheinwerfer
Leírok mindent az elejéről. Lehet hogy valaki(k) meg fog(nak) sértődni, de ez már nem igazán érdekel. Az egész ott kezdődött, hogy Erhard az Albaautós cartárs eladott nekem 1 pár gyári xenon lámpát. Nem lett azonnal beszerelve, mert keresni kell olyan embert, aki be tudja kötni és időpontot is kell egyeztetni vele. Szóval vásárlás után kb 2 hónappal lettek beszerelve, amikor kiderült, hogy a jobbos lámpa belsejében levő trafó nem jó. Erhard erre annyit mondott, hogy “kapu garancia”. Köszi... Nálad se veszek többet semmit...
A lámpában kicseréltem a trafót, de nem lett szépen megjavítva, nem viselte jól a szétszerelést és összerakást.
Képbe került GTPeti, akinek volt 2 db fekete belsejű lámpája. Mondta, hogy cseréljük el, mondtam, hogy az enyém nem lett szépen javítva. Azt mondta nem baj, fizessek rá valamennyit, az ő lámpái szépek. Mikor odaértem hozzá, akkor derült ki számomra, hogy azokon a lámpákon szemöldök van és az egyikről épp a ragasztót távolítja el, a másikról pedig akkor veszi le a szemöldököt, a ragasztó már az én feladatom maradt. Egyikről sem tűnt el nyom nélkül, főleg amiről ő szedte le valami géppel és egy-két helyen belemart a műanyagba. Ez az évek múlásával csak egyre rondább lett. A lámpák belseje mozgott fel-le, jobbra balra, össze-vissza világítottak. Tavaly amikor a gyári csatlakozók beépítésre kerültek, akkor pattintottuk helyükre a pöcköket. A balos jó is lett, de a jobbosban a magasságállító pöcke nem ment a helyére, mert az 180 fokkal el van fordulva. A lámpákat korábban valaki már szétszedte és rosszul rakta össze. Ráadásul olyan anyaggal, ami nem lágyul hőre. Így a jobb oldali lámpa az autó elé világított és alig lehetett vele látni.
Probléma volt még a jobbos lámpa csatlakozója is, ki volt törve belőle egy pin. Ez annak köszönhető, hogy alig találni bontóban csatlakozót a kábelkötegből és kúlönféle sufni módszerrel vannak bekötve az utólag xenonosított autók lámpái.
Tatán a Trencsik weboldalán találtam gyári új xenon fényszórókat barátságos áron, vezérlő nélkül 130.000 Ft a pár. Megvettem tőlük, végre szépek az autóm fényszórói.