Végre nyárban indultunk. Bár az M1-esen szívemhez kaptam, mikor elkezdett csöpögni az eső, de szerencsére az nem tartott sokáig. Cserébe most a meleggel küzdöttünk, de jobb volt ez így, mint az előző kettő esős-hűvös AlfaCty. Összességében jó volt, bár amit sokan zenének hívnak, az nem az én zeném, de nyilán nem lehet mindenkinek megfelelni. Viszont a gyermek egy ugrálóvárnak, vagy ilyesminek nagyon örült volna, és a fórumból kiderül, hogy más is hasonlóképpen gondolja. De ezt leszámítva hibátlan volt, jó idő volt, tök jó volt! :-)
Dömpiék vezetésével rendben megérkeztünk, ezúton is köszönöm fáradozását hogy összehozta ezt a konvojt :)
Jó buli volt, igaz majdnem megfőttünk, de inkább ez mint a szakadó eső. Mondjuk mosatni így is felesleges volt mert mire beértünk a hátsó úton, finom por borította a gépeket :)
Mindenki nagyon kedves volt, külön köszönet az Elaforg csapatának akik boldoggá tették a fiamat, retroéknál olyan palacsintát ettünk amilyenről úgy gondoltam ilyet csak nagymamák tudnak sütni, Nikiék a tűző napon állva is egész nap mosolyogtak a Shopban, az Autoklub részeg szemüvegei is ütöttek, zeneileg meg most NaTo volt a jobb, a többit inkább képekben :)
Idén is ugyanolyan esős és borult volt az időnk az Alfacity rendezvény alatt, mint tavaly. Illetve, tavaly legalább időnként felragyogott a Nap, de most délutánig, az eredményhirdetésig folyamatosan be volt borulva az ég. Utána persze, hogy hét ágra sütött :)
Ismét sikerült újabb részeket felfedezni a Monostori erődben, ezúttal a Duna védvonalában egy csillés kocsit, amit lehetett ide-oda tologatni. Kaja, fagyi volt bőségesen, ez mindenképp előre lépés az elmúlt évek szervezéséhez képest!
Tentacle cartárs családjával duoban autóztunk, szálltunk meg egy közeli panzióban.
Összességében jól éreztük magunk, reménykedünk benne, hogy jövőre az egésznapos rendezvény része lesz a napsütés is! :) Köszönjük a szervezőknek!
Megint esett. Szerencsére nem egész nap, mint tavaly, hanem csak részletekben kaptuk az égi áldást. Ez mindenképpen pozitívum. A rendezvény végére még a nap is kisütött. :-)
A csapat jó volt, a hangulat jó volt, az autók szépek voltak, egyedül tényleg az időjárásra lehet panasz, de nyilván erről nem tehet senki. Jól éreztük magunkat! :-)
Az eredményhirdetés utáni bekiabálós-kérdésmegválaszolós-nyereményözönben sikerült jó választ adni kérdésre, így a két évvel ezelőttihez hasonlóan ismét nyertem 5 liter motorolajat, kiegészítve motortisztítóval, féktisztítóval és bogároldóval. Köszönöm! :-)
Reggel szikrázó napsütésben indultunk Budapestről. Az autópályán már esett, és hűlt a levegő. Mikor a hőmérő csak 15 fokot mutatott, kezdtem aggódni, de úgy voltam vele, hogy tavaly is az M1-esen kapott el minket a zuhi, és utána meg milyen jó időnk volt... Tévedtem!
Egész nap hűvös volt, néha csak csöpögött, néha szakadt az eső, és mivel meleg volt, mikor elindultunk, rajtam csak nyári cucc volt. Ezt annyira nem élveztem, de ez az én hülyeségem. Később kaptam egy pulcsit, onnantól jobban éreztem magam. :-)
Sajnos a rossz idő rányomta a bélyegét az egész napra, a gyermek miatt főleg nehéz volt így. Az autóban sokat üldögéltünk, egyrészt fáztam, másrészt a lányokat sem akartam egyedül hagyni. Sajnálatos, hogy így alakult, erről senki nem tehet. Nem tudtam annyi képet sem csinálni, mint szoktam...
De Wolf Kati koncertjét azért élvezték a csajok. :-)
Remélem, hogy jövőre jobb lesz az idő!
A reggel a felkelés után lefekvéssel folytatódott, az autó alá feküdtem, és vissza szereltem a motortér takaró műanyag lemezt, majd az egész kocsit lemostam, az előző esti vezérléscsere után nyomokból kifolyólag. Így kicsit késve indultunk, az egyébként is idén későbbre időzített találkozóra. Délre értünk Komáromba, és egyetlen percet sem kellett várni a beléptetéskor, ami igen meglepett, de nagyon örültünk is neki. Azért a reggeli konvojozás hiányzott... A nap így gyorsan eltelt, a Nap viszont folyton ott figyelt felettünk, és alapos bőrpírt okozott, szerencsére az erőd újabb, felfedezett szárnyai menedéket biztosítottak. Számomra a vonósnégyes a nap csúcspontja, nagyon jó választás, és pont oda illett! Kézcsókom a hölgyeknek! A Juliska tényleg jól néz ki, de 16"-os kerékkel be sem mutatnám, csak 17 és 18" áll jól neki :) Neroban pedig pompázatos!
Most is nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük a szervezőknek! Már most várjuk a következőt!
Video: Alfa Brera/Spider vs FIAT 500 drag race :)
Nagyon nagy találkozó volt, nagyon jó programokkal, hibátlan szervezéssel. A beléptetés a fél óra csúszás ellenére is tökéletes volt, ha ezentúl legalább így fog menni mindig, akkor egy rossz szavam sem lesz! Ez nagyon jól ki lett így találva! Mikor beálltam a parkolóba, az Echo TV-nek egyből adtam is egy interjút, de arról sajna nincs fotó...
Ami a tavalyi találkozóhoz képest visszalépés, az a lézerharc. Idén nem volt akkora élmény, mert kevesebben tudtunk lövöldözni. Ezt sajnáltam.
Viszont a fináléban sikeresen jó választ adtam egy kérdésre, így 5 liter motorolaj boldog tulajdonosa lettem, aminek nagyon örülök! :-)
16 db Bella Macchina matricát kaptam, és mindenkinek köszönöm, aki az autómra szavazott!!!!
Update:
Az Alfa Giulietta regisztrácónál szerencsés voltam, kisorsoltak. A nyereményem egy ajándékcsomag, ami tartalmaz egy Brera DVD-t, egy eredeti Alfa Romeo pólót, valamint egy Mi.To modellt. :-)
Idén ott voltam Alfacityben, nagyon tetszett. Sok mindent meg sem tudtam nézni, nem baj, majd jövőre. Sokat nem írnék róla, hiszen úgyis szinte mindenki ott volt.
Láttam AlfaCity-t belülről. Csak nem úgy, mint Ti. Annyira belülről láttam, mint Neo a Mátrixot. Tudtam, hogy működik, hogy minden alaktrésze passzol egymáshoz :)
Viszont nem láttam, hogy milyen is igazán. Éreztem, hogy működik, hogy hatalmas, hogy ez valami jó, de a részleteket nem tudtam élvezni, mert én voltam az egyik, aki az alkatrészeket működtette épp.
A sok-sok negatív előítélet, a sok vádaskodás kihozta belőlünk a maximumot. Valami nagyot akartunk alkotni, amiről utána azt mondják: megérte, jó volt ott lenni, jövőre is el kell menni.
Jónéhányan előítéleteket fogalmaztak meg, azt terjesztették, hogy biztosan sár lesz vagy azt mondták, hogy ha nem sár lesz, akkor por lesz. Hiába mondtuk, hogy égszakadás esetén sem lesz sár, tornádó esetén sem lesz por. Nem hittek nekünk.
Végül napsütés lett, meleg lett, szélcsend lett. És 800+ Alfa lett :) A legbüszkébb pedig arra vagyok, hogy a résztvevők több mint 20 százaléka külföldről érkezett!
Rossz, hogy nem láttam, milyen tuti Alfák érkeztek, mert épp szétestem, folyamatosan csörgött a telefonom és ide-oda rohangáltam, próbáltam átlátni a káoszt. Utólag, a képeken fedeztem fel, hogy milyen autókat nem láthattam közelről...
Szokás szerint mindössze néhány emberrel tudtam normálisabban beszélgetni. De utólag jó látni, olvasni, hogy tetszett Nektek, hogy jól éreztétek magatokat.
Úgyhogy legszívesebben már most el is kezdeném szervezni a 2010-es AlfaCity-t. És, ha úgy vesszük, már el is kezdtük szervezni, hiszen már most arról beszélünk, mik azok a dolgok, amiket jövőre meg akarunk valósítani :) Szóval remélem, Ti is ugyannyira várjátok, mint én.
És mégvalami. Ez volt az utolsó alfás találkozó a GT-mmel. Azt hiszem szép búcsúajándék volt ez neki :)
Idén először Komáromban találkoztunk alfásokkal. Előző nap fújt a szél, zápor/zivatar (autómosás után persze), borzolta a kedélyeket, ráadásul a messzeföldön híres magyar meterológusok által szombatra is hasonló idő jóslását követően indultunk útnak. De milyen jó, hogy elindultunk! Tökéletes nap volt! Sokat nem is álltunk sorban a beléptetéskor, pedig 1/2 9-kor indultunk a budaörsi AGIP kúttól. Az erőd fantasztikusan jó helyszín, családosoknak ideális látogatni való. Olyan hamar eltelt a nap, hogy külön az ismerőseink keresésére nem is futotta. Tőlük ezúttal is elnézést kell kérjek - legközelebb pótoljuk!