Fórum >> Műszaki-szakmai topicok >> Szerelőműhely

Mount19762009-04-15 17:47:00 // 25392
Hello!

Köszi a tippeket még egyszer. Szóval az a gáz az egészben, hogy decemberben megvettem, dobtam rá 300E-t eddig. Mivel feltörték, elvittem egy márkakerbe, feltettük számítógépre, hogy van-e gond az immobilizerrel. Minden hibát megnéztünk, és minden OK volt (nagyjából). Az a durva, hogy rá 100Km-re történt az eset. Tehát az elmondottak alapján a gyűrűtörés tűnik a legvalószínűbbnek. A szervizben 3 ember állta körül, semmi előjele nem volt a dolognak. Mivel benne van, hogy a motor kuka is lehet (ergó), erősen gondolkodom azon, hogy veszek egy donor autót kintről. Ugyanis, amit a kritikusságom még cserére ítél: lambda szonda, légtömegmérő, fékek idővel, előre tárcsák, vezérlésmódosító, lengéscsillapítók előre, ablaktörlő motor, ülésfűtés, körbe a zárak, + motor, ez együtt, barátilag, nettóba számolva is kb. 500-600E FT. A műszakim lejár július végén. Lehet, hogy kivonatom 6 hóra ideiglenesen. Nem kizárt, hogy kimegyek Angliába dolgozni. Mivel ezzel képtelenség kimenni, ha kint veszek egy másikat pár hónapon belül, akkor vagy ebből lesz donor vagy abból, attól függően, hogy melyik kormányoldal jön be hosszabb távon. A rohadtul szomorú magyar valóság, a rá felvett hitel, még két és fél évig. Úgy, hogy még eddig csak állt az autó, 2000km-t tettem bele. Akartalak is titeket kérdezni, hogy nem rentábilisabb venni egy donorkocsit, ebben a helyzetben? Vagy olcsó pénzen vett importban ne is gondolkodjak? A másik amit meg akartam kérdezni a szakiktól, az immón kívül, hogy mennyi a valós kilométer a kocsiban, de az volt a válasz, hogy ezt nem jegyzi a kocsi. Lehet, hogy vissza lett tekerve, én meg nekiláttam megcsinálgatni a 120E-s nagy szervizt kb. 300E kilométernél, passzolom. De ezt tutira megszívtam, mert ebből nem tudok műszaki vizsgát kicsikarni júliusig az tuti.
Ferke2009-04-15 17:13:05 // 25391
Ezért jó, ha tudja az ember, hogy honnan kell beszerezni:)
Stevke2009-04-15 16:28:29 // 25390
estre-esetre !!!!!! Igyen akartam irni :)
Stevke2009-04-15 16:26:57 // 25389
Aranyárban mérik már az Alfa alkatrész némelyik helyen! :(
Stevke2009-04-15 16:25:36 // 25388
Minden estre Mount1976 kérünk téged informálj minket a diagnózisról, mert kiváncsian várjuk hogy mi az igazi hiba!
Ferke2009-04-15 16:23:51 // 25387
Hát ja:) Mondjuk a 16v boxinál ez is szivatós, mert hiánycikk, és a 16db-ot kb 12-15ezerért lehet kapni...de láttam már 36ezerért is a szettet. Durva.:(
Stevke2009-04-15 16:22:04 // 25386
Persze persze mindenképpen ha már erről van szó akkor legyen megcsinálva rendesen azon a plusz 7 ezren ne múljon már!
Mégis csak Alfáról beszélünk. :-)
Ferke2009-04-15 16:21:42 // 25385
Mindenki másképp csinálja:) Én nem raknám össze uyganazzal a szelepvezetővel a hfejet, az tuti. Ahogy Wickey is mondja, bagatell összeg...
Wickey2009-04-15 16:18:11 // 25384
Naja. A szelepszárszimmering 200 forintos darabára mellég belefér a szelepvezető 350-400 forintos költsége :D
Stevke2009-04-15 16:14:45 // 25383
Hát igen egyetértek az olaj az gyenge pontja a rendszernek!
A szar olaj meghozza a gyümölcsét idővel!
Stevke2009-04-15 16:12:22 // 25382
Raktam össze hengerfejet szijszakadás után 180 E km-es motornál 16 szelep csere volt, mert mindegyik elkanyarodott kicsit, :) szóval becsiszolás öszerak és minden ok volt.
Ferke2009-04-15 16:11:46 // 25381
Ez igaz, de ha már a gépműhelyben van a hf, akkor nem hiszem, hogy ezen kéne spórolni. A gépműhely díját nemigen dobja meg, az anyagár meg megintcsak párezer ft-os tétel. Azt meg ugye nem tudhatod, hogy előző gazdiknál volt-e már szíjszakadás, mert lehet, hogy szépen rakták össze:))))
Wickey2009-04-15 16:10:55 // 25380
elég, ha nem frankó olaj volt benne, vagy gyengülnek a szeleprugók vagy bármi más miatt lustábban térne vissza a szelep a helyére, és a dugattyútető rásegít. Nem sok, de elég ahhoz, hogy a szelepvezetőt megcsapja. A vezműtengelyen is erősen látszik, ha sokáig volt ilyen. :-)
Wickey2009-04-15 16:09:13 // 25379
jogos. :)
Stevke2009-04-15 16:08:18 // 25378
Azért ha a szelepvezető tönkremegy akkor annak kell némi előzményének lennie!
100.000 mociban úgy gondolom hogy ha nem volt elözőleg vezérmű szij szakadás és szelepek görbülése akkor nemhiszem hogy a vezető tönkremenne!
Ferke2009-04-15 12:33:14 // 25377
A hfejnél csúnyán kimaradt a költséges rész: szelepvezető csere. És ez okozza általában a szszárszimm. paraát..:(
Ferke2009-04-15 12:29:29 // 25376
A szervó?!:)) Próbáld ki, hogy pl. 2 év után lecseréled:) Durva a változás. Én évente cserélem, mióta rájöttem.:))
Wickey2009-04-15 12:05:54 // 25375
a szervó elvileg örökéletű, a fékfolyadékot írtam, a fékek ellenőrzését is. :-)
Ferke2009-04-15 11:54:50 // 25374
Én még szervó és fékolajat is cserélnék + fékeket, fékcsöveket ellenőriznék.
Wickey2009-04-15 11:42:59 // 25373
A 100k olyan szép kerek szám, én az alábbiakat tenném:
olaj, levegő, pollen és üzemanyagszűrő
motorolaj, fékolaj
balansz szíj (ha van), vezérműszíj, hosszbordásszíj, ezek vezető és feszítőgörgői
vízpumpa, hűtőfolyadék (+termosztát, ha szar)

ellenőrizendő: motortömítettség (hol ömlik belőle az olaj), gyújtás és keverékképzés (LMM, lambdaszonda, gyertyák, kábelek, trafók), futómű és fék, féltengely és kormánymű gumiharangok. Továbbá a krézifékkötél.

hirtelen ennyi jut eszembe... persze ha ott állnék a félig szétszedett autó mellett biztos tudnék még találni apróságokat :D
Stevke2009-04-15 10:15:58 // 25372
És ne feledkezzünk meg a vezető görgőről sem.
Kis illusztráció a GTV vezérlése .
RoliQ42009-04-15 09:31:22 // 25371
és ezekhez még kell ez az vízpumpa, vezérlés módosító (ha kell)
RoliQ42009-04-15 09:30:38 // 25370
vezéműszíj feszítő és vezérmű szíj
Tom2009-04-15 08:57:09 // 25369
Azt nem tudja valaki, a vezérműszíj készletben mi van benne?
Stevke2009-04-14 23:20:25 // 25368
Én is egyetértek veled,ha már egyszer motor generál akkor érdemes rendesen megcsinálni.Szimpla gyűrű csere csak ideiglenes megoldás, főleg ha már van válla a henger falának akkor nincs biztositék arról hogy a beszerelés után nemfog egyből eltörni az új gyűrű. És ugye ha már hengerfej le akkor az új hengerfej csavarok sem kerülnek két forintba, és még a többi!!!
Liquid2009-04-14 23:07:47 // 25367
hát ez egyáltalán nem normális. Próbáld meg lehúzott légtömegmérővel. Illetve a lambda is lehet gyanús, azt is ki lehet próbálni, hogy lehúzod, de előbb az LMM-et.
Mindenesetre szerintem olvastasd ki a hibatárolót, hátha van benne valami használható infó.
Wickey2009-04-14 22:53:47 // 25366
Hát, igazán nincs mit...

mondom, sajnos mindenképp bontásos a dolog, el kell kezdeni egy kompresszióméréssel, utána pedig a hengerfej lehúzásával, és akkor még mindig el lehet dönteni, hogy komplett motorcsere, vagy a feltárt dolgok függvényében javítás... :-(

Az én privát tippem amúgy a gyűrűtörés, ez hangzik a legvalószínűbbnek így a leírtak alapján, ez pedig minimum egy motor ki-be, motor szét-össze és egy hüvely-dugó szett csere. Csakhát pont erre a legérvényesebb amit írtam: ha már úgyis kifizeted a drága munkadíjat és a drága tömítés szettet, új olajat, meg a sok egyéb apróságot amiből újat kell fel vagy betenni, érdemes anyagi lehetőségek függvényében rendesebben megcsinálni. Főleg, ha hosszabb távra tervezel az autóval. Én is így voltam a dejzellel a hónap elején: új futómű, új fékek, és motoron nagyszervíz: szűrők szíjak vízpumpa, légtömegmérő, izzítógyertyák. Azóta mint a doxaóra. El is költöttem rá az éves SZJA-mat kábé :-)))
Andrewxy2009-04-14 22:40:32 // 25365
Nem ért vki GTV riasztó programozáshoz? köszi..
Mount19762009-04-14 22:34:29 // 25364
Borzasztóan köszönöm a tippeket.
Sajnos a rossz hírek ellenére legalább tudom mire számítsak. Azt látom, hogy a 10 éves verdám ára, egy 4 éves autóéval fog vetekedni. Tisztán felsejlik, hogy ebből a 156-osból veterán lesz 20 év múlva, méghozzá nálam, mert soha nem lesz rentábilis eladni előtte, addigra meg megszeretem. Mert most spec. nagyon megszívtam. Még annyit, hogy esett már szét alattam céges autó motorja, ez csak épphogy kopog. Tehát időben meghallottam... talán. Köszi még egyszer.
Szilárd2009-04-14 22:28:45 // 25363
Én a vízpumpát és a balansztengely szíjat is lecseréltetném...
Tom2009-04-14 21:38:09 // 25362
Lassan elérkezünk a 100e szervizhez, ilyenkor miket kell lecserélni?
Próbáltam a könyvet a webfoditás.hu-n lefordítani, de az nagyon mókás volt így ez kiesett.
Amit biztosra tudok, hogy cserélni kell:
Olaj, olajszűrő, légszűrő, pollenszűrő, gyertyák, vezérműszíj, feszítőgörgő, hosszbordás szíj...
Stevke2009-04-14 21:30:59 // 25361
Én mindenesetre mérnék egy kompressziót, aztán endoszkóppal megnézném megbontás elött a szelepeket hogy szivárog e lefelé az olaj mert az látszik ha igen szerintem.
Üdv:Stevke
Wickey2009-04-14 17:20:15 // 25360
Menni semmiképp se. A dolog mindenképp megbontásos lesz. Erre a komoly kék füst utal erősen.

Ha javítás, akkor az úgy fog indulni, hogy hengerfej le. Jobbik esetben lehet, hogy valamelyik szelepszárszimmering köszönt el végleg, és ott ömlik be az olaj vagy az égéstérbe vagy a kipufogóba. Egy jó hengerfejes ezt szépen megmondja, szelepszárszimmeringeket cserél, szelepeket köszörül majd nyomáspróbázva visszaad egy patika hengerfejet. 4ezer forint a szelepszárszimmering készlet, a munkadíj meg mittudomén 20-50ezer forint körüli móka.

Ha ez kész, és nincs meg egyértelműen, hogy a hengerfej lett volna a ludas, akkor folytatódik a dolog a maradék motor ki mutatvánnyal. Na, itt aztán ahányféle habitus annyifajta megoldás: ha motorkódos a forgalmid, lehet fűzöttblokkot (vagy még hengerfejfelújítás előtt: komplett motort) cserélni. Lehet továbbá hüvely-dugó szettet venni, főtengelyt méretni és új csapágyakkal összefűzni, ez a legdrágább, de lesz egy frissen összerakott vadonat új motorod új csapágyakkal új dugókkal új gyűrűkkel. Lehet csak gyűrűzni, ha nem ette meg a hengerfalat a régi, lehet csak a rossz hüvely-dugó szettet cserélni... teli vagyunk opciókkal.

Egy dolgot figyelembe kell venni: a motor ki-be és motor szét-össze miatt a munkadíj eleve jelentősebb, legalább 50 inkább 100ezer körüli összeg, és legalább két hét lesz. Ha megteheted, érdemes minél kevésbé tákolni, és megcsinálni rendesen, egyrészt, mert a tákolt megoldásra nincs garancia: pl. ha gyűrűtörésed van, és csak egy gyűrűzést csináltatsz, az is közel 100 rugó, de senki nem garantálja hogy jó lesz utána. Ha megcsináltatod a hengerfejet, 40k, megméreted a főtengelyt és berakatsz egy csapágysort az mittudomén 60k, hüvely-dugó szettet cseréltetsz az mittudomén 100-150k, szűrők tömítések olaj és munkadíj mittudomén ~300-350k-ból van egy új motorod. Esetleg egy állapotfelmérés után nézhetsz bele bontott, de kipróbálható motort (adok-veszekben elő szoktak angol import gépek kerülni kevés km-el) az fogalmamsincs mennyiért pörögnek, de vélhetően a nagygenerál ára alatt (~200 és 250 közt tippelem állapottól függően).
Mount19762009-04-14 16:55:00 // 25359
Sziasztok!

Az a rémisztő helyzet, hogy a kocsim 100km-en elfüstölt 2 liter olajat. Alul abnormális folyás nincs. Mik lehetnek a reális okok? Minden tippnek örülnék, főleg ha árral tudnátok mondani a tippeket.
Pályán vettem észre hogy kopognak a szelepek, félreálltam, trailer vitte 20km-t, kihűlt, olajszint ellenőrzés, ráöntés. Újabb 100 Km haza, újabb 2 liter olajat öntöttem ma rá hidegen. A pályán hang nélkül ment, viszont bizonyos időközönként a kipufogóból ami kijött, az kriminális volt, a kocsik ledudáltak. A kipufogó körül olajcsík körben, belül vastag korom. Próbáljatok megnyugtatni légyszíves, mert totál kész vagyok... és persze nem merek menni.

Köszönöm
Laciboy2009-04-13 23:22:35 // 25358
Szia Poló
Megpróbálom holnap amit mondtál.Vagy még az is eszembe jutott, hogy már esedékes volna a vezérlémódosító cseréje is, nem lehet hogy az a baj?
Poló2009-04-13 23:14:21 // 25357
Szia!

Nem hülyeség, amire gondolsz. Húzd le a légtömegmérőről a csatlakozót és próbáld ki úgy az autót. Ha érzel némi javulást, akkor az miatt nem megy úgy az autód, ahogy kellene neki és ki kell cserélned.
Ha biztosra akarsz menni, akkor elviszed és kiolvastatod a computert, ott egyértelműen kiderül, hogy a légtömegmérőd jó -e, esetleg más okozza a problémát.
Amennyiben légtömegmérőt kell cserélned, csak gyárit vegyél, mert az utángyártott nem bírja sokáig, vagy már beszereléskor sem jó, többen szívtak már az utángyártottal.
Laciboy2009-04-13 23:08:38 // 25356
Kedves Liquid
Hogy mennyire halott,szokott olyat is csinálni,hogy kissebb gázadásra egyszerüen nem reagál szinte befullad.Néha csak egy erősebb gázfröccsel lehet normáisan elindulni vele.szerintem ez nem normális.Lehet hogy hülyeség de én a légtömegmérő hibájára gondolok. Üdv.Laciboy
Liquid2009-04-13 21:46:21 // 25355
a 16V TS alapvetően halott olyan 2500-ig, onnan kezd éledni, de 2800-3000 körül érezhetően meglódul, kérdés az hogy mennyire halott? Meg kellene mutatnod valakinek, akinek ugyanilyen van biztosan jó műszaki állapotban, az tudna esetleg hasonlítani.
hajzi2009-04-13 21:30:13 // 25354
A tükör fent van?Ha nincs összedugva a hőmérséklet érzékelő akkor már villog!
Laciboy2009-04-13 08:18:41 // 25353
Sziasztok!
Nekem egy 1998-as 156 1.6 Twinn Spark-om van,és alpjárat felett olyan 3000-ig eléggé halott.Csak hidegen mutat némi aktivitást,de az is elenyésző.Az volna a kérdésem,hogy ez tipussal együtt jár vagy csak az enyém ilyen?Ha valakinek van ötlete azt szivesen veszem.Előre is köszi,üdv:Laciboy
Puppy2009-04-12 20:24:00 // 25352
Sziasztok!

Olyan kérdésem lenne hogy a ( manual ) klíma kapcsoló gombján a led gyújtás ráadása után villog. Mit jelent ez??
Köszi előre is.
Erhard 242 (Pure Energy)2009-04-12 17:30:34 // 25351
120e volt aztán gyorsan 60e lett a dayco, gates, conti gyári minőség no para :D
Bagee2009-04-12 15:42:35 // 25350
Sziasztok!

Kellene nekem 1 db ( az se baj ha 2 :) ) gyertyakábel! A lényeg az hogy az a rész legyen jó ami a trafó felé megy pipa (Bakelit pipa) !
145 1.4 TS

Komáromba tud valaki nekem hozni? :)

Előre is köszi!
pex1562009-04-12 15:05:53 // 25349
Köszönöm a segítséget!
Vettem végül egy DAYCO-t is. Majd még eldöntöm, melyiket teszik bele. Az eper bár régi azért tájoékoztatónak, segítségnek jó, ja és persze nincs is újabb. :)

Nekem ez lesz benne a harmadik szíj, se a DAYCO, se a gyári nem szakadt el.
A DAYCO-val volt cserélve vezérlésmódosító, és vissza lett téve ugyanaz a szíj, nem szakadt el 64000km után sem.

Én úgy tudom eredeti szervízperiódus 120ekm volt, nem 60ekm.

Üdv:
Péter
Erhard 242 (Pure Energy)2009-04-11 21:44:00 // 25348
régi az epred dobd ki :D az enyém váltja...
admirális2009-04-11 17:12:07 // 25346
De a tieben volt garanciális vez.mód csere, nem? A gyári előírás szerint a vezérlést mindig új szíjjal rakják össze. Tehát lehet hogy az a szíj ami 82E-nél lett cserélve, csak 62E-s volt. :) Nem?
Erhard 242 (Pure Energy)2009-04-11 15:02:52 // 25345
mondjuk 40e-nél...vagy 1500km-nél a feszítő repedt el lásd nálam....
Erhard 242 (Pure Energy)2009-04-11 15:01:11 // 25344
hány nevet küldjek akiknek meg igen? :P
Poló2009-04-11 14:30:13 // 25343
Gyári / gyári pl. :)
A hozzászólásokért az Alfa Amore készítői nem vállalnak felelősséget.

Jelentem a moderátornak