Giulietta lehet a Milanoból

2009-11-30  Tedi
Belső információk szerint a 147-es utódját Giuliettának fogják elnevezni, miután eldobták a Milano elnevezést.
Hírek >> 2009  

Az Automotive News informátorai legalább is a Giulietta elnevezést tartják a legvalószínűbbnek. Ez lenne a harmadik alkalom, hogy az Alfa így hívná egy modelljét. Arról azonban továbbra sincsenek információk, hogy mikor jelenthetik be az új nevet, illetve arról sem, hogy az első fotókat mikor közlik. Amit továbbra is tartanak, az a genfi bemutató időpontja.

Az Italiaspeed birtokába jutott egy brossúra, a Milanónak már a reklámanyagai is készen voltak, sőt, már a nyomdai munkákkal is készen voltak, amikor bejelentették a név elhagyását.

Az Automotive News szerint a váltás mögött a gyár és a korábbi, illetve jelenlegi milánói dolgozók között húzódó ellentétek vannak. Húsz évvel ezelőtt az Alfa Romeo még 20 ezer embert foglalkoztatott Milánó környékén, majd a felvásárlást követően a Fiat folyamatosan áttelepítette a gyártókapaictásokat és a logisztikát Torinóba, illetve egyéb olaszországi gyárakba. Az ezredfordulón aztán teljesen megszűnt a gyártás és már csak a Centro Stile Alfa Romeo, a múzeum, illetve a Fiat Powertrain call-centere maradt Milánóban. Most ezt is felszámolják, illetve átköltöztetik Mirafioriba, így a százéves évrfodulóra az Alfa Romeónak gyakorlatilag semmi köze nem lesz szülővárosához.

Kapcsolódó írásaink:

Írta:
Tedi