A motorra / kasszára életveszélyes műanyag marelli szivósort kikukáztam a kocsiból. 3as hengernél a lapát le is szakadt annyi idő alatt, mig az emelőről leálltam a kocsival. Mákom volt, alapjáraton és rövid ideig járt a motor, csak a szivó szelep száráig jutott a lapát, ahonnan István ki tudta pecázni. Úgy tűnik nem okozott kárt. Én abban a percben kissé meg voltam ijedve, rábiztam :)
Volt itthon 2 db CF3-as Pierburg alu szivósorom amiből az 1iket szétszedtem, kitakaritottam, majd makra-val összeragasztottam. A járatokba kitüremkedett ragasztó fölösleget aprólékosan letakaritottam, nehogy bekerüljön a motorba (bár az kárt nem okoz) és ne változtassa meg a levegő áramlását. EGR-t, MAP szenzort és pillangószelepet úgyszintén eltakaritottam, majd felszereltem a szivósort új Reinz tömitéssel, utána a kiegészitőket. EGR alá került egy 4furatos vakoló lap (ECU-ból nem kell igy kiirni). Mindent az előirt nyomatékkal húztam meg. A lapát állitó motorját fellógattam a szivósor alá, igy nem dob majd elvileg motorkontroll hibát. Ez viszont a remap alkalmával ki lesz irva az ECU-ból.




Korábban megfogadtam, h nem veszek osztrák kocsit. Most megszegtem, de nyilván nem ész nélkül. Menthető a gép, csak meló van/lesz vele. A bölcsőt vettem kezelésbe. Lamellás csiszolókoronggal és drótkoronggal letakaritottam, rozsdaátalakitóval lekentem, majd 2 réteg alapozó és 2 réteg fekete festék került felvitelre. A stabrúd szilentjét is cseréltem PU-ra (strongflex). Bejutott a gumi alá a viz, kikezdte a rudat is sajnos, de azt is kijavitottam a bölcsőnél használt módszerrel (képen a javitott rúd). Az összes bölcső csavart kicseréltem, kerámia pasztával bekentem és nyomatékkel húztam meg.




Kuplung hibásan vettem a kocsit. Valeo szettet vettem bele majd a járműmechanika-nál (Stefan Zorst) kevlároztattam és erősittettem hogy később birja majd a plusz erőt. Péntek délben kezdtem a cserét, este 6ra lent volt a váltó, kuplung, lendkerék és a bölcső. Utóbbi másik bejegyzésben szerepel. A meglepi a kuplung leszerelése után fogadott: a lendkerék lógott, mint Johnny Firpo orra mikor megtudta, h a pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt. A főtengely szimering is gyengén eresztett. Az is csere, meg a munkahenger is. Mázli, h nem adtam el az újszerű lendkerekemet, tehát azt is beraktam. Légtelenités 10 perc alatt megvolt a hagyományos módszerrel. Kuplung 47k, erősités 25k, olaj 7,2k, xado EX120 3,5k, szimering + munkahenger 16k.


5 hónap után visszaállitottam a kocsit forgalomba mert a Q2-t eladtam amivel ez idő alatt jártam. Műszaki vizsga után vezérlés és olajcsere. A megszokott Gates szettet raktam be Valeo vizpumpával. Egyedül a vezetőgörgő csavarja szivatott meg, 38Nm-nél többel nem lehetett lehúzni, ott elkezdett a csavar megnyúlni. Régi görgő csavarját tettem be és 50-nel húztam meg (előirt: 45-55 Nm). Friss fagyállóval feltöltve a rendszer. Olaj Xado 5W40, sm/cf, régi olaj protec engine flush-sel kiöblitve. Légszűrőt meg se néztem, mert Pipercross van bent, Champion szenes pollenszűrő került be (valeo sztem jobb de az nem volt). Bepattintottam a Ti küszöböket is végre.
Km óra állás: 130300



Kifújt a flexicsőnél a kipuff, szóval cserélni kellett. cumi volt a csőről a régi flexicsövet leszedni, de sikerült. pár helyen összejelöltem hogy kell a teljes csőnek kanyarognia, igy csak 1szer kellett javitani a 2-2 helyen összepöttyölt darabokat.
Enyhe kopogást hallottam a futómű jobb feléről. először a felső lengőkarra gyanakodtam, de szerencsére az kifogástalan, külsö-belső kormányösszekötő is, és ránézésre az alsó LK is. maradt tehát a stabpálca (stabrúd szilentet már korábban PU-ra cseréltem). TRW-t tettem bele.


Forgalomba helyezés előtt vizsgára gondoltam megkapja a kocsi a nagyszervizt. 4 éves volt a vezérműszij, olajban kb 8e km, szóval esedékes volt. Olajcsere: protec engine flush, olaj jól kicsöpögtetve, új olajleeresztő (alátét gumibetéttel), majd zöld Xado-val feltöltve. Vezérlés: gates power grip és Valeo vizpumpa. A műveletet saját magam végeztem. Mivel DPF-es a kocsi, visszaállitottam a motorvezérlőben az olaj állapotát és a szerviz intervallumot is nulláztam, periódust csökkentettem.



Limitált száriás Abarth szinre fújattam a pillekönnyű Ti felniket. Félmatt lett, azaz a lakkba került mattitó adalék. Nem lett igy annyira fényes, hogy a kocsi bianco nuvola fényezéséről elvonja a figyelmet :)
1 felnit görgőzni kellett, pedig svájcban futott a kocsi. Úgy tűnik ott sincs kaviárral festve a kerités... sajnos a fényezése picit megsérült, azt majd itthon javitom a fényezésből megmaradék festékkel.
Rejtett szelepek kerültek a felnikbe, illetve szinre fújt csavarkupakok is. A ronda rozsdás csavarfejek ne rontsák az összképet!! :D


Motul váltóolaj került bele, Ate fékfolyadék és Fuchs szervó olaj. Talán kap még egy Xado váltó revitalizálót Ex120, hogy védve legyen a Q2.
Megjöttek a strongflex stabrúd szilentek, úgyhogy nekiveselkedtem a feladatnak, pedig elég ocsmány egy meló. nagyon időigényes. Szokásomhoz hiven törekedtem a tökéletes munkára, és szerencsére semmi sem jött közbe. Óvatosan lefúrtam a kengyel peremezését, majd a rudat szépen letakaritottam, bekentem a szilenthez kapott zsirral és lehetett összerakni. Az összes csavart elláttam kerámia pasztával, hogy aki legközelebb hozzányúl, ne szidja anyukámat :) nyomatékkulccsal húzgáltam vissza a rögzitéseket.

Minden 147 szeretne egy kicsit GT lenni :)
Régóta fentem a fogam egy GT boxra. Lent voltam Tatán 1-2 cuccért és épp akadt egy GT box. Hazahoztam, lemostam, a hamutálat és környékét a középkonzol szinére fújtam le. Meghagytam a GT feliratot rajta, de alapos okot nem tudok mondani miért. A térd támaszokat majd később áthúzatom alcantarával, a gyári műbőr elég gyenguszka.
A vezető ülést szedtem csak ki a box cseréhez.
Decemberben lőttem az olasz ebay-en egy special ver. km órát. Némi igazitás kell még rajta, de annyira tetszik, h már be kellett applikálnom :D

Kb 1 éve már megrendeltem, de sose érkezett meg. A hetekben egy cartárs a FB-on ajánlotta föl, h meghozza nekem, ezúton is köszönöm Zsoltnak. Azért döntöttem a pipercross mellett, mert ez áll a gyári kivitelhez legközelebb, de mégis távol :)
Technológiájában és kivitelében sokkal jobb a gyári papir szűrőnél. Többet nem kell cserélni (kevesebb szemét/energia), és sokkal könnyebb is berakni mint a gyárit. Több levegőt ereszt át, és mivel vékonyabb, a házban a rendelkezésre álló levegő is több. Most hidegben magasabb a levegő O2 tartalma, jól megy a kocsi igy is, bár autópályán érezhető az új szűrő hatása. Dinamikusabban gyorsul az autó, érezhetően jobban viselkedik. Főként azért váltottam, mert melegben érezni, h nem kap elég oxigént a motor. Bizom benne, h 30+ fokban is jól teljesit majd a Pipercross.

