FRC - főkép

Két éve lett cserélve 2db egy kátyúnak köszönhetően, most került sor a másik pár cseréjére is. 6 évet bírtak. Volt még bennük anyag, de kezdtek elöregedni.

2db -Taurus UHP 235/40*R19

 
>> SzervizAlfa 159 SportWagon 2,4 JTDm Q-Tronic // 2024-02-20

Az autó először csak fékezésnél kezdett el rázni, majd idővel már gyorsításnál is.

Első körben az első féktárcsákat szabályoztattam le mivel pár hónappal korábban fékbetét és fékolaj csere volt, így azt gondoltuk ez okozza a hibát. Külső féltengely csukló csere is volt de elvileg ez nem tud ilyen hibát okozni...

A hiba nem szűnt meg inkább csak fokozódott, egy ausztria és vissza kirándulás során, szinte féltem. Közben mantráztam, hogy csak sopronig jussak el mert Q-va drága a trailer, hazahozott szegedig, sőt még elvitt a szerelőhő barátomhoz is szabadkára.
Olyan szinten mozgott a kasznit és morgott az eleje, hogy az valami félelmetes.

Előzőleg két szerelő is bevizsgálta, egyik szerint a féltengely okozza a hibát másik szerint a féltengely és a motortartóim is kukák...

Féltengely csere megtörtént mindkét oldalon és szétszedéskor derült ki, hogy a pár hónappal korábban vásárolt külső csukló olyan szinten akadozott minden irányú mozgásban, hogy ez okozta a hibát, így most van tartalékban egy pár féltengelyem.

Motortartó bakok is cserélve lettek.

Automata váltó olajat is újra kellett szintezni, kb 1lit. folyt le a csere közben.

 
>> SzervizAlfa 159 SportWagon 2,4 JTDm Q-Tronic // 2023-09-26

- Motul Multi ATF 11 lit.
- Motul automata váltó tisztító


Kovácsautó Szeged

 
>> SzervizAlfa 159 SportWagon 2,4 JTDm Q-Tronic // 2023-03-27

- Alsó - felső lengőkarok cseréje.
- Kormány összekötő gömbfejek cseréje.
- Jobb oldali féltengely csukló
- Stabilizátor pálcák (kutyacsont)
- Első fékek cseréje (BREMBO)
- Fékolaj csere (Bosch)
- Kézifék kötelek cseréje
- Futómű beállítás.

Szerelésért köszönet a ..::REA-F::.. szerelő csapatának

 
>> SzervizAlfa 159 SportWagon 2,4 JTDm Q-Tronic // 2022-12-02

278.000 KM

- Olaj - MOTUL 5W-40 8100 X-cess
- Olajszűrő - MANN
- Levegő - Champion
- Üzemanyagszűrő - Champion

 

Mai napon kapott 2 db új TAURUS 235/40*R19 nyárigumit.

Kátyú... durr... felni reped, gumi szálszakadt puklis...

Felni javítva, szerencére nem tört csak meghajlott- repedt.

 
>> Tuning és extraAlfa 159 SportWagon 2,4 JTDm Q-Tronic // 2022-01-14

Felkerültek a gyári Ti első rugók és egy már régebben vásárolt CUPRA R stílusú első koptató. (webshop)

 
>> AutóápolásAlfa 159 SportWagon 2,4 JTDm Q-Tronic // 2022-01-11

Ha már amúgy is szétvan kapva az orra a generátor és a szervó szivattyú csere miatt, akkor úgy gondoltam szétkapom a fényszórókat is egy foncsorozás és polírozás erejéig.

- Foncsorozás / Polír
- DRL -menetfény és irányjelző kombó beépítve
- 100W XENON a tompítotba, külön tápellátással
- H7 XHP50 LED a távolságigba
- LED helyzetjelző

 
>> SzervizAlfa 159 SportWagon 2,4 JTDm Q-Tronic // 2022-01-10

Megadta magát a generátor, közben kiderült, hogy a szervó szivvatyú is csereérett....

Cserélve
- Generátor MAGNETTI MARELLI
- Szervópumpa
- Generátorkonzol görgővel
- PK sztrecsszíj

A generátor bő egy hónapot bírt ki - kb 1000km...
Csere GARETT -ra. 2022.02.20

 
>> SzervizAlfa 159 SportWagon 2,4 JTDm Q-Tronic // 2021-01-27

262 000KM - ÖNGÓLT RÚGTAM!!!

Történetem egy generátor szíj nyikorgással kezdődött. Hűvösebb, hideg reggeleken - hideg indításnál kb 1 percig nyikorgó hangot adott a szteccs szíj. (kb fél éve)
2021 Jan. első hetére bevolt jelentve a szerelőhöz. Sajnos a vénkqrv@ja úgy gondolta 2020.Dec.30.-án nem vár tovább. Elszakadt! Azaz a fele szíj levált, és ahogy az a magykönvben megvolt írva a foszlányt bekapta a vezérműszíj és ennek hatására átugrott a vezérlés, reccs....

- 2,4 JTDm Motor (alfadepo)
- Gyári vezérlés szett (komplett)
- Klíma kompresszor csapágyazás
- Önindító rendberakás
- Olajak cseréje (2000km után leeresztem, majd kap frisset)
- Hűtőfolyadék csere
- Váltó olaj frissítés (2lit) Q-tronic
- Feszítők, görgők, egyéb sallangok...

Jó kis tanulópénz volt miért ne húzzunk - halasszunk ,egy jelentéktelennek tűnő "csak egy picit nyikorog"