Mutasd

>> Esemény2009-12-12

A mai napon eljött az ideje, hogy az egy héttel ezelőtti teszt során tapasztaltakat orvosolva egy verseny tegyük próbára a kocsit. A múlt héten az orrtolás és a magasperemű gumikon dőlés volt a probléma, amit az első futómű lágyításával (segédrugók ki) valamint 17" felnik használata volt hivatott kiküszöbölni.Többé kevésbé sikerült is, bár így egy picit többet lágyult a futómű mint kell,de jó volt. A gumik Kumho Ecsta Mx15 extrém utcai gumi volt, amiről kiderült, melegíteni kell mint egy slicket. Utána iszonyat jót fog. Lényeg a lényeg, a kuplung a verseny felénél már kukaéretté vált, ezen nem lepődtünk meg. ellenben a második mért körnél fura értéket kezdett mutatni az AFR mérő, mint kiderült, az éppen leszakadni készülő bal kipufogó repedésén beszivárgó, később beáramló levegő miatt volt. Ami viszont nagy meglépetés volt,hogy mindkét mért körnél volt egy pörgésem mégis dobogós időket mentem, tehát az autó elég versenyképes volt a H/7 mezőnyben ahol 2000+ccm-es nem összkerekes gépek mentek. Tulajdonképpen egy E36 M3-s ment csak jobb időt amíg ott voltunk. Szóval elégedett vagyok, holnap le is szedem a kuplungot, és kezdjük a fejlesztést.
És akkor a videók:
Lacus kinti
Lacus fedélzeti