fisch - főkép
>> SzervizAlfa 147 1.6 TS // 2014-04-28

A szervízelés még márciusban történt, de csak most jutottam el odáig, hogy írjak egy rövid bejegyzést.
Hazautaztunk 14-én este egy hétre, hogy az esküvő előtti fontosabb dolgokat még leszervezzük. Csöritől kértem egy időpontot jó előre, hogy biztosan beférjen az autó az adott héten. Igazából nem volt semmi komoly probléma, csak a bal elejéből jövő kopogást kellett megszűntetni. Ezt a bal első lengőkar okozta, ami most cserélve lett. Ezen kívül a motorháztető bowdenjén kellett állítani, mert már nehézkes volt a nyitása.
Itt kint kellett még azóta a kipuffhoz hozzányúlni, mert a flexicső utáni rögzítés megadta magát, ami így 13 év után elvárható probléma. :) Megkapta a nyárigumikat is, úgyhogy erről is levan a gond.
Ami viszont bosszant, hogy kb. negyedévente a motor és a testkábel saruja közötti oxidáció miatt annyira leromlik a kontakt, hogy az autó nem indul el. Jó, hogy már tudom hova kell nyúlni, különben pórul járnék.
Ilyenkor mindig lecsavarozom a sarut, kicsit megcsiszolom az alatta lévő részt + a sarut is és mehet minden vissza. Ezt a problémát hétvégén szó szerint rövidre fogom zárni, mert idegesít. A baj eredendően az lehet, hogy a saru vörösréz a felfogatási pont meg valami öntvény ugyebár és a két különböző fém nedvesség hatására kisebb galvánelemként működik, ahol az oxidáció jelentős.
(A km állás jelenleg a 218 ezerhez közelít.)

 
>> SzervizAlfa 147 1.6 TS // 2014-01-10

Dec. 19-én friss műszakit kapott az autó. Elöl cserélve lettek a féktárcsák és a betétek, kapott egy új váltókulisszát, valamint friss olajat. Szereztem hozzá itt kint No.-ban egy szép állapotú kormányt is, mert az enyémen már kopik a bőr, de ez végül nem lett jó hozzá, mert kiderült, hogy ráncfelvarrott 56-hoz való. A szervízelést most is Csöri végezte, amit ezúton is köszönök.

Kaptam új forgalmit, mert volt valami kavarás a környezetvédelmi osztályokkal. Örömhír, hogy most beleírta a hölgy az első matricarendszámot is.

Az ünnepek miatti hazautazás és az otthoni országjárás miatt belekerült megint vagy 3500km, de bírta a strapát becsülettel. Elképzelhető, hogy a márciusi hazautazáskor vezérlést is kéne megint cserélni, mert 167e-nél lett utoljára cserélve és már 214ekm-nél járok.

A bal elejéből jövő koppanó hangot egyelőre nem sikerült megtalálni. Csöri szerint a futómű rendben van. Jómagam toronyszilentre gyanakszom, mégha nem is jellemző hiba ez az alfáknál. Picit olvasgattam külföldi oldalakon és egyelőre erre utalnak a jelek.

Zárásképpen leírom még, hogy vettem egy usb-s rádiót a gépbe (KDC-U40R). A gyári belső híve voltam, de untam már az állandó cd írogatást. A beépítőkeret nem igazán stimmel a neki szánt helyre és a színe is eltér a gyári festéstől, de egyelőre ez van. Rendelek majd máshonnan is egyet, hátha az jobb lesz...

Elkezdtem nézegetni az utódot is. Szeretnénk egy 159-est, de még magam sem tudom, hogy milyet. A 2.0-ás dízellel szemezgetek, de azok még picit drágák. Főleg a kevesebb kilométeresek. :)

 
>> EseményAlfa 147 1.6 TS // 2013-07-04

Eljött az első hosszabb szabink ideje, mióta kint vagyunk, így nem is volt kérdés, hogy hazafelé vesszük az irányt. Hiányzott már a család a barátok, úgyhogy felüdülés volt hazalátogatni. Beültünk hát a 47-esbe és megindultunk. Útközben el is érte az autó a jubileumi 200 000. kilométert. Csináltam róla egy béna fotót sötétben, menet közben, telefonnal. :)
Az elmúlt másfél hétben összesen 3400 km-t tettünk meg probléma nélkül. Ha már otthon voltunk, szerelőnél is járt az autó. Javítva lett a váltóbowden, cserélve lettek a hátsó fékek tárcsával együtt, valamint a jobb első kerékcsapágy. Ismét köszönet jár Csörinek a gyors munkáért és a rugalmasságért.
Ezen kívül szereztem 1 db gyári felnit, mert legutóbb a gumisnál kiderült, hogy üt az egyik kerekem, amit egyébként én is éreztem már egy ideje. (jó kis magyar utak!) Haro-tól vettem egy középboxot, aki szintén nagyon rendes és segítőkész cartárs.
Ezt már régóta terveztem, mert az enyémnek olyan volt a felülete, mintha kátránnyal lett volna bekenve. (Elég furcsa, de képlékeny és ragadós volt, valamint mindent összekent, ami hozzáért...)
Végül pedig vettem még 4L Castrol 10W-60-as olajat utántöltögetés végett, amit ezúton is köszönök Erhard-nak. Délelőtt felhívtam, délutánra leszervezte, hogy át tudjam venni.

 
>> EgyébAlfa 147 1.6 TS // 2013-06-14

Mióta megvan a 47-es, 5-ször jártuk már meg Alfacity-t, ami azt jelenti, hogy eddig soha nem kellett kihagyni. Mivel idén Németországba költöztünk, ezért most nem tudunk elmenni, mert csak egy hét csúszással kaptunk szabit. Szerettünk volna részt venni rajta, de sajnos most nem fog menni... :(
Remélem azért látok majd pár képet és 1-2 video-t róla, ami kicsit kárpótolja a feelinget. Mindenesetre jó szórakozást kívánok mindenkinek és nem olyan időt, ami a 2 legutóbbi alkalommal volt! Vagy ahogy errefelé mondják: Viel Spaß! ;)

 
>> SzervizAlfa 147 1.6 TS // 2013-04-04

Baromi régen írtam már ide, úgyhogy nem is tudom hol kéne kezdeni...

...talán egy apró érdekességgel: még december elején sikerült lőnöm egy képet a kilométeróra 188 888-as állásáról. /1. kép/ Többször tutira nem fogok látni ennyi digitet együtt működni abban a sorban. Ahhoz min. 100eKm-t kellene megint megtenni, amire szerintem elég kicsi már az esély.

Előbbiről egyébként az jut eszembe, hogy kb. 30km van még hátra, hogy a közös pályafutásunk elérje a bűvös százezret. Azt azonban nem gondoltam korábban, hogy ezt a jubileumot már külföldön fogom/fogjuk megérni. A sors úgy hozta, hogy Németországban kaptam mérnöki munkát, amit elfogadtam, mert baromira elegem lett abból, hogy otthon nem lehet 1-ről a 2-re jutni. Így hát megindultunk az asszonnyal és itt tengetjük az életünket. Na de ez nem az a hely, ahol az előbbieket fejtegetni kellene... Szomorú tény, hogy itt az alfások nem villognak egymásnak, amit nehéz megszokni :-/

Hogy időrendben haladjunk, leírom még, hogy januárban vettem 4 db, (sajnos csak használt) téligummát, mert a régieket már nem akartam szezon végéig nyúzni. Jött is a keményebb havazás, ami miatt nem mindig volt egyszerű megtenni a Fehérvár-T.bánya szakaszt. A balszerencse engem sem került el, így sikerült egyszer megpördülnöm Gánt belterületén. Kb. 40-el mentem és egy íves szakaszon elindult jobbra a kocsi segge, mert tükör jég volt a hó alatt. Picit megpróbáltam ellenkormányozni és azzal a lendülettel pördült is ki az autó az ellenkező irányba. Szerencsére nem jött senki szemből, így menetiránynak szembe érkeztem meg a sáv szélére, ahol mákomra nem volt árok. A magas hó megfogta az autót, így nem lett komolyabb baj. Picit az első lökös megnyomódott bal oldalon, ami miatt a műanyag dobbetét maradandó változást szenvedett.

Költözés előtt 4 nappal, március elején lett egy szálszakadásom autópályán, ami szerencsére nem végződött balesettel. Szerintem a 2. képen nem kell sokáig keresni a hibát. Ennyit a sz@r anyagi helyzet miatt választott használt gumikról... Tanulság annyi, hogy ez is csak megerősített abban, hogy lelépjek. Itt talán nagyobb eséllyel engedhetem meg magamnak az új garnitúrákat.

Mielőtt azonban nekivágtam a közel 1000km-es útnak, elvittem az autót Csörihez. Leginkább a fékektől tartottam, mert akkor cserélte ki a tárcsákat és a betéteket, amikor az autót megvettem. Elmondása szerint még van bennük cirka 20eKm, úgyhogy pár hónapot még kihúznak. Úgyis tervezem, hogy nyáron hazamegyünk, addig szerintem nem lesz gond velük.
A kuplungot sajnos már nem lehetett tovább halogatni. Indításnál sírt már a kinyomócsapágy régóta, kiszerelés után látszott is, hogy kukás állapotban van. Még a gyári szett volt benne. Ezen kívül le kellett gyártatni a szervócsöveket Fehérváron, mert az alu szakaszon már könnyezett. Ez egy külön kálvária volt, mert először azt mondták nem vállalják, mert nem tudják megcsinálni. Miután mondta a Csöri, hogy előtte héten is csináltak neki egyet, visszamentem pampogni. Erre mégis megcsinálták 8eFt-ért, ami mégse 45.
Amin még meglepődtem, hogy a futóműhöz nem kellett nyúlni, pedig viszonylag régen lett bolygatva.
Sajnos a hűtőm ereszt a felső sarkában lévő "dugónál", de nem vészes, így ez sem lett most kicserélve.
Vettem baráti áron egy alsó motorvédő műanyagot, amit már régóta szerettem volna + a bal első dobbetét is ki lett cserélve. A motorvédőt egyébként 7658Ft-ért(!) vásároltam a Patacsi team-től a alkatresz.eu oldalon, amit bátran ajánlok másnak is.
Indulás előtt vettem még olajat utántöltés céljából, mert nem tudom, hogy mit lehet itt kapni és mit nem + felkerült egy szép új embléma az autó orrára. /3.kép/

A kb. 960km-es utat gond nélkül, 3 rövid pihenővel ledaráltuk, kényelmes, 140-150 körüli utazótempóval.

Ami viszont bosszant, hogy az egyik, váltó felöli oldalon lévő bowden csatlakozása kikopott és leugrik a gömbfejről, amire rá van pattintva./4.kép/ Számomra elég gagyinak tűnik ez a fajta kialakítás :S Alfaowner-t és egyéb fórumokat olvasva jópáran szívtak már ezzel és a poén az, hogy az egész bowdent kell cserélni, mert a műanyag betétet külön nem lehet. Egyelőre kötegelővel van a helyére "gányolva", mert nem vagyok úgy eleresztve, hogy elvigyem itt szerelőhöz.
Másik nyűgöm, hogy az újrafúrt menet ellenére továbbra is csöpög az olajam. Ennek azért nem örülök, mert mindig ugyanott parkolok és itt eléggé komolyan veszik a környezetvédelmet. Pl. nem lehet vakarászni reggel a kocsiról a jeget úgy, hogy jár a motor...stb. Egy ismerősnek nemrég azért kopogtatott be egy vadidegen az ablakán, mert félreállt egy percre beállítani a GPS-t és addig nem állította le a motort.

Egyelőre ennyit tudtam kiírni magamból. A jövőben igyekszem újra mindent a maga idejében rögzíteni, mert így sok apróbb dolog feledésbe merül.

(Arra amúgy rövid idő alatt rájöttem, hogy itt a sok autópálya és a rengeteg emelkedős, dombos vidék miatt jobb lenne valami nyomatékosabb, dízeles gépet hajtani, vagy nagyobb benzinest gázzal üzemeltetni. Megismertünk pl. egy alfás, magyar párt, akik már a 2. V6-os 166-ost koptatják. :) Gázzal hajtják, mivel itt kicsit másabb a gáz és a benya ára közötti arány, mint otthon.)

 
>> EgyébAlfa 147 1.6 TS // 2012-11-05

Hétvégén feldobtam a téli kerekeket + lecseréltem a hűtőfolyadékot. Konklúzió: ezekkel a gumikkal már nem kéne végigtolni ezt a telet. Ezzel csak az a baj, hogy a kuplungcsere is aktuális lenne már. Megjött a hidegebb idő és a kinyomócsapágy hangosan sír indítás után. Ha bemelegszik OK, de addig tök égő... :S Idővel meglátjuk, hogy mire futja majd... (KM: 188 000)

 
>> SzervizAlfa 147 1.6 TS // 2012-09-27

Km: 184 600

 
>> EgyébAlfa 147 1.6 TS // 2012-08-24

Sikerült hozzájutni egy Tag Heuer alfás órához, ráadásul nagyon baráti áron. Használt, de nagyon jó állapotú és tök véletlenül akadtam rá a vaterán. A bejegyzést az eladó képeivel illusztráltam. :)

 
>> Tuning és extraAlfa 147 1.6 TS // 2012-06-06

A nappali fény, mint olyan szerintem hasznos. Foglalkoztatott régóta, hogy miként kéne megvalósítani úgy, hogy viszonylag ízléses legyen. A készen kapható ledsorokat eleve kizártam, mert nem tetszenek és általában csak béna helyekre lehet őket felrögzíteni. Vannak offos verdák, amiken ezt egyszerűen úgy oldják meg gyárilag, hogy a lenti ködlámpa mellé beraknak egy fényforrást. Ez nekem jobban tetszik, mert egyszerű, nincs túlcicomázva, mint egyes négykarikás autók lámpatestei. Mivel a facelift előtti 47-ben az első indexek nem a lámpatestben vannak, hanem egy lenti búrában, ezért elkezdtem ott nézelődni. Ez szerencsémre kétfelé van osztva. A fenti rész az index, a lenti pedig üres. A hátsó burkolaton valamelyest elő is volt készítve a terep egy újabb foglalatnak. Megrendeltem ebay-ről ledes izzóval együtt és be is kötöttem. Jelenleg a helyzetjelzőkkel párhuzamosan üzemel, így nem generál hibát. Később még szándékomban áll módosítgatni rajta, de egyelőre jó lesz így. Majd agyalok még, hogy hogyan tehetném jobbá. A lényeg, hogy így is tetszik és talán nem is látszik rajta annyira, hogy házilag lett beszerelve.

Egyúttal kicseréltem az index izzókat is, mert már lemállott róluk a borostyán bevonat. AC előtt még a motorháztető nyitását tettem egyszerűbbé, csak nem írtam le. Állítottam kicsit a szerkezeten, így nem kell teljesen kihajlítani a kart a kormány alatt, hogy méltóztasson kattanni. Kapott még egy kis WD40-et a mechanika és most nagyon patentul működik az is. Az első 4 képet úgy "loptam" innen-onnan, de az utolsó kettőt én lőttem :)

 
>> SzervizAlfa 147 1.6 TS // 2012-06-01

Most sem csalódtam Csöriben, összerakta a gépet AC-re, így el tudunk menni holnap :) Már halálra stresszeltem magam. Ezúton is köszi a precíz munkát! A 4. henger is dolgozik végre, álom hajtani. Beleraktam ma kb. 160km-t gond nélkül. Teljesen más a motor- és kipuhang, van nyomaték, könnyen felpörög a motor gázadásra. Az összes szelep cserélve lett minden sallanggal + tömítések, meg 2 db hidrotőke. Mint kiderült utóbbiak voltak ludasak a szelepek elkokszolódásában. Este még belefért a belső vixolás, reggel a kakasok előtt felkelek és irány mosatni. Csomó minden elmaradt így, amit terveztem, de a lényeg, hogy ott lehetünk!