Utólag kijelenthetem, hogy a mai napon kijavított hiba már az autó megvásárlása előtt is megvolt. Csupán nem ismertem fel az erre utaló jeleket, mivel nem voltam tisztában a helyes működéssel.
Csak a véletlennek köszönhető, hogy fény derült erre a rendellenességre és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt komolyabb baj.
Az első jel az volt, hogy a csomagtér világítása csak akkor működött, ha nyitva volt egy ajtó is. Kissé szokatlannak tartottam, de azt gondoltam ezen spóroltak az olaszok.
A második jel az volt, hogy bekapcsolt fényszóró mellett hátramenetbe kapcsoláskor bekacsolódott a ködzárfény. Furcsállottam, de ki tudtam kapcsolni a gombjával, így hát nem foglalkoztam vele többet.
A harmadik jel a riasztó esetenkénti bekapcsolódása volt a csomagtérajtó lecsukásakor. Gondoltam a riasztók már csak ilyenek, szoktak hülyéskedni.
A negyedik jel, vagy ha úgy tetszik a ráadás a rádión keresztül szólított meg. Persze csak képletesen, hiszen épp az volt a feltűnő, hogy nem szólalt meg amikor ráadtam a gyújtást.
Nos ekkor jött el a pillanat, amikor a hiba keresése nem tűrt halasztást többé. Bár az igazság az, hogy ezzel meg kellett várnom a délutánt, mivel az otthoni számítógépen volt a szerelési útmutató. Amely ugyan francia nyelven íródott és a képek is alacsony felbontásúak, de mégiscsak jó segítségül szolgál nehezebb napokon.
Ebből tudtam meg, hogy a rádió két olvadóbiztosítóval (F10, F1) van kapcsolatban és az F1 jelűn keresztül kapja meg a gyújtás jelet. Tehát először célszerű azt ellenőrizni, de csak másnap, mert nagyon hideg van már estefelé.
Reggel persze rohanás, nehogy elkéssünk a munkából, majd ebédszünetben ránézek arra a biztosítóra. Ehhez a művelethez szükségem volt egy kombinált fogóra, mert kézzel egyszerűen képtelen voltam kiszedni. Miután kijött a helyéről, megállapítottam hogy kiolvadt. Még jó, hogy van tartalék a biztosítótáblában, így rögtön pótolni tudtam. Láss csodát, működik.
Rendben. megtaláltam a rádió hallgatásának okát. Na de miért olvad ki az a biztosító? Már kezdtem aggódni, hogy rámszabadul a sokat emlegetett rejtett elektromos hibák hada, és végül megpatkolt biztosítók közepette egy tűzoltókészülékkel az anyósülésen fogok közlekedni rettegve, mialatt a sárga angyal száma pereg a szemem előtt.
Délután újra megnéztem a szerelési útmutatót, milyen áramkörök kapcsolódnak még az F1 biztosítóhoz. Végül is semmi különös, csak olyan jelentéktelen fogyasztók, mint a féklámpa (!), a tolatólámpa, az ABS meg a rádió.
Szóval másfél napig féklámpa nélkül közlekedtem, bravó.
Ezek után tegnap reggel az történt, hogy álltam ki a garázsból. A csomagtartó nyitva (mert a feleségem még nem ért le és a táskáját úgyis hátra teszi, ne kelljen kétszer nyitni az ajtót), indítom a motort. Minden rendben, rádió is bekapcsol, ám amikor hátramenetbe kapcsolom a váltót, a rádió elhallgat. Szuper, ismét nincs féklámpám, kiolvadt az F1-es - futott át az agyamon és még nem vettem 10A-est hogy kicseréljem.
Féklámpa nélkül mégsem mehetünk, gyorsan betettem helyette egy 15A-est, ideiglenesen megteszi.
A jó az egészben az, hogy a hiba nagyjából behatárolva: tolatólámpa. De az hogyan?
A fórumon kaptam a tippet, hogy a csomagtérajtóba átmenő vezetékekkel lesz a gond. Még aznap délután kibányásztam a helyéről, nem volt nehéz. 11 patent rögzíti a burkolatot a fedélen és 4 (nekem 3 van meg) a csomagtartó felső részén. Maga a vezeték szörnyen dzsuvás, a gyári bandázs ragasztója kivált a köteg felületére. Ennek ellenére némi undor kíséretében gyorsan kijött a helyéről.
Első ránézésre nem látszott a baj, eltakarta a gumiharmonika. Azt félrehúzva viszont nyilvánvalóvá vált a probléma forrása. A vezetékek mintha elnyíródtak volna, a nyolc szálból három konkrétan szakadt volt, háromnak csak a szigetelése tört el. Mindössze kettő volt ép. Nem csoda, hogy furán működtek a dolgok. Három hete voltam műszaki vizsgán. Ott minden világítást ellenőriztek, minden jól működött. A bandázs csukott csomagtérajtónál úgy rögzítette a vezetékeket, hogy megfelelő kontaktus alakult ki. Azonban nyitott ajtónál a vezetékek szétnyíltak, könnyen kialakulhatott egy zárlat.
Szerencse, hogy nem történ komoly baj ebből. Szerencse, hogy a féklámpa nélküli közlekedésem során nem jöttek belém. Szerencse az is, hogy nyitott csomagtérajtóval tolattam és így kiderült a turpisság. Különben lehet, még ma is a szokatlanul működő csomagtér világítással, a tolatáskor bekapcsolódó ködzárfénnyel és a rakoncátlankodó riasztóval élnék együtt.
Egy új kábelköteg 14eFt-ba került volna, a bontott köteg szintén hibás lehet, így hát pár centi vezetékkel és némi forrasztással egy óra alatt orvosoltam a problémát. Most már újra jól működik minden.
156 1750 2 424 ablakmosó ablaktörlő active alfa ar arese asimmetrico ate betét birth bowden bpc brembo chmarossky cold corsa csatlakozó csomagtér diagnosztika dobbetét dobsinska ebc ecu ellenállás fék fékbetét fékolaj felső feszítő függönylégzsák fúrt futómű giulia good görgő gtv gumi gyári hátsó hosszbordás hűtő javítás karcolás karosszéria kábel kerámia kézifék kilincs kinyomócsapágy kkl koni korrózió kuplung lengéscsillapító lengőkar mechanika museo ocra olajcsere open pannonia pappas patent pillangószelep pirelli pzero q quadrifoglio race reset romeo rozsda sachs slovakia special sport start stelvio szíj szilent szolnok tárcsa téli termosztát tisztítás toronyszilent trw vag valve váltó vezető viadukt világítás xtra year yellow
>> SzervizAlfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2012-02-24